Rendezvények és fesztiválok

Trabarna fellépések Hollandiában

trabarna
Novemberben két fellépéssel is tiszteletét teszi nálunk Hollandiában Trabarna, azaz Lorán Barnabás. Az úriembert szerintem nem kell bemutatni senkinek, ám ha mégis, akkor röviden csak annyit; azon kívül hogy szinte tökélyre fejlesztette a különböző robbanómotorok hangjának utánzását, Ő egy valóban remek humorista, STAND-UP Comedy előadó.

Pár kérdést tettünk fel Barnának, igazán csak röviden, mintegy a novemberi előadások felvezetéseképp, amelynek címe: “Szellemi turbólyuk és laktózmentes poénok…”

Riporter: Üdvözöllek Barna, szeretnék pár rövid kérdést feltenni a novemberi hollandiai fellépéseiddel kapcsolatban.

Barna: “Ok, küggyed.”

Riporter: Elsőként arra lennénk kíváncsiak hogy miért éppen Hollandia? És úgy általában. Voltál már korábban is itt, értem úgy; kirándulás, fellépés stb.?

Barna: “Eddig kétszer voltam Hollandiában. Most lesz jubileumi harmadik alkalom. Még 1999-ben az evezősklubbal, mivel 12 évig eveztem, szerveztünk egy hollandiai kirándulást. Jöttünk a szakadt Ikaruszal (szerk.: csoda hogy kijutottak vele ), csóró magyar módjára a fejlett, gazdag nyugatra. Hát volt kontraszt. Rotterdamban a helyi evezős klubban volt a szállásunk. Leírhatatlan szép volt minden.”

Riporter: Igen, a következő kérdésem pont az lett volna, hogy megfogott e valami ebben a csatornáktól szabdalt, kicsit mindig esős németalföldi tájban, vagy az emberekben (vagy mindkettőben)?

Barna: “Leírhatatlan szép volt minden már akkor. Különösen a csatornákon való evezés, felvonóhidak, zsilipek, régi falvakba beeveztünk, kiszálltunk a hajóból és a csatorna melletti kis kocsmában kértünk 5 pohár Amstelt. Mert pont ott volt egy kis kocsma (szerk.: miért is csodálkozom ezen…) úgy 500 éve. Érthetetlen! Egy hajóban 4 –ember evez és egy kormányoz. Ezért 5 sör. Meseszép volt. Sokszor mesélek a fiaimnak róla.”

Riporter: két alkalmat említetted hogy voltál kint. Az első világos, evezés, sör, kocsma stb… Másodjára is “sportolni” voltál kint?

Barna: “Neeeem. Sokszor meséltem/mesélek a fiaimnak az imént elmondott első útról. Így mikor feleségem gyermekkori barátnője Magyarországról Kanadába, majd Kanadából munka végett Hollandiába költözött, meg is látogattuk őket annak rendje és módja szerint tavaly. Megint teljesen le voltam/ le voltunk nyűgözve, hogy mennyire klassz. Nagyon jól éreztük magunkat, rengeteg élményt szereztünk.”

Riporter: Valóban szép tud lenni, főleg az a rendezettség, útviszonyok, életszínvonal ami itt fogadja a magyar turistákat, kirándulókat (szerk.: vagy evezős sportolókat, ugye az 500 éves kocsmák…). Azt hiszem nem vagyok egyedül azzal a kíváncsi kérdésemmel, hogy miért ez a címe az önálló estednek? (Szellemi turbólyuk és laktózmentes poénok)

Barna: „Az önálló est címe az csak jött. Ezen nem szoktam kifejezetten gondolkozni, ha nevet kell találni valaminek az viszonylag hamar megy. Megpróbálom a legegyszerűbben kifejezni azt az érzést mikor az önállómra vagy az elnevezendő dologra gondolok.”

Riporter: Ez megnyugtató válasz, igazából tükrözi hogy semmit nem változtál az évek folyamán, és ugyanolyan „őrült” vagy mint eddig, a szó jó értelmében. Azt hiszem nem vagyok azzal egyedül, hogy nagyon ránk fér a mindennapok monotonitásában egy kis könnyezve röhögős este, ami a cím alapján eléggé esélyes. A következő és egyben utolsó kérdésem az, hogy láthatunk e a továbbiakban a nagy sikerű, sokak által nézett Showder Klubban szerepelni a következő évadokban.

Barna: “Igen, természetesen. A Showder Klubban leszek folyamatosan, mivel alapító tag vagyok, és a szerződésemet is meghosszabbították, szóval még terveznek velem. Minden évad első vagy második adásában szoktam szerepelni. Ez már így beállt, bízunk a producerünkben, jó szakember. Aki nem tudja elcsípni a friss adásokat ne csüggedjen, mert az ismétléseket pedig orrvérzésig lehet nézni az RTL II-n. Vagy az interneten, az RTL most-on.”

Riporter: köszönöm az interjút és várunk nagyon novemberben, hogy fellépj nálunk élőben.

Barna:  “Én is köszönöm a beszélgetést, és még csak annyit fűznék hozzá hogy Eindhovenben november 3-án és utána szombaton Amszterdamban november 4-én élő, 1:1 Trabarna show lesz bő egy órában. Mindenkit sok szeretettel várok, ott találkozunk.”

Jegyrendelés: http://event.hongaarsinnederland.nl

 

Amennyiben tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel hogy ők is elolvashassák.
Ha bármi kérdésed esetleg hozzáfűznivalód van akkor azt itt a cikk alatt megteheted.

Te melyik nap veszel részt? Voltál már valaha Stand-up comdy esten?

Hozzászólások

Hozzászólások

A Szerzőről

Gábor Balogh

2013-ban hoztam létre a hollandiai magyarok facebook csoportját, és a www.hollandiaimagyarok.nl-t amely gyorsan kinőtte magát és mára hollandia legnagyobb magyar közösségévé vált. A célom az itt élő, vagy ide készülő honfitársaim informálása, és felkészítése az itteni életre.