Cikkek

A holland háztartások akár szerverekkel melegíthetnék fel a vizet az ingyenes zuhanyzáshoz.

szerver

Ha valakinek volt már laptop az ölében, az nemcsak tudja, hanem tapasztalta is, hogy a számítógépek működés közben mennyi hőt termelnek. A hatalmas szerverparkok még több hőt termelnek, és ez komoly gondja is a szerverszolgáltatóknak: némelyek az északi sarkkörre, mások meg víz alá telepítik a szervereiket, hogy így harcoljanak a túlmelegedés ellen.

Egy holland startup, a Nerdalize viszont felhasználná ezt az energiát, méghozzá fűtésre. Egy kísérleti projektjükben már telepítettek fűtőtesteket, amiket egyetlen szerver fűtött. Elég hosszú időbe, egy órába telt, míg felmelegedtek, és nem is adtak sok hőt, de a dolog működött, ezért a cég, most egy újabb kísérleti fázist indít, erősebb eszközökkel.

Az augusztusban induló újabb projektjükben 42 holland háztartásba telepítenek majd szervereket, amik a melegvíz-ellátásért felelnek majd. A cég számításai szerint egy-egy háztartás évi 300 eurót, azaz kicsit több mint 90 ezer forintot takarít így meg, a szerverszolgáltatás pedig 50 százalékkal lenne olcsóbb a cégeknek. Ezen kívül minden egyes fűtőtest 3 tonna széndioxiddal csökkenti a károsanyag-kibocsátást is.

A cég az első célnak kitűzött 250 ezer eurót már összegyűjtöttek egy közösségi kampányban, az új cél, most a fél millió euró.

Forrás

Hozzászólások

Hozzászólások

A Szerzőről

Gábor Balogh

4 éve hoztam létre a hollandiai magyarok facebook csoportját, és a www.hollandiaimagyarok.nl-t amely gyorsan kinőtte magát és mára hollandia legnagyobb magyar közösségévé vált. A célom az itt élő, vagy ide készülő honfitársaim informálása, és felkészítése az itteni életre.

 
Hollandiai Magyarok Facebook Csoportja
Facebook-csoport · 34 923 tag
Csatlakozás a csoporthoz
Először is Hollandia legnagyobb magyar közössége nevében engedd meg hogy üdvözöljelek a csoportban! Mielőtt új kérdést tennél fel keresd fel webolda...
 

Video