Cikkek

Új mérföldkő – 30.000 Tag – Köszönjük

Újabb mérföldkőhöz érkeztünk. 2017 November 10-én 14:30-kor csatlakozott csoportunkhoz a 30.000-ik tag. Úgy gondoltam egy rövid cikkel megosztanám az elmúlt évek legfontosabb mérfüldköveit. A régi tagjaink bizonyára jól tudják hogy sok változáson mentünk át az évek során, de célünk ugyan az maradt. Folyamatosan informálni az itt élő vagy ide készülő honfitársainkat. Lássuk tehát dióhéjban mik is történtek 3 éves fennállásunk során:

2014

2014 Novemberében, amikor elindítottam a Hollandiai Magyarok Facebook Csoportját, még álmodni sem mertem, hogy Hollandia legnagyobb magyar közösségévé növi ki magát. Az egész úgy indult, hogy összeszedtem a barátaimat és azokat az ismerőseimet, akik itt Hollandiában éltek, hogy közösen segítsük egymást olyan információkkal, amik mások hasznára is válhatnak hollandiai létünk során.

Már akkoriban is a csoport fő célja a segítségnyújtás és információáramlás volt és próbáltam a hirdetéseket minél jobban visszaszorítani és így jött az ötlet, hogy hozzunk létre fájlokat a rendszeres hirdetőknek. Ez akkoriban nem volt megszokott egy csoportban sem és sok negatív visszhangja volt, de szerencsére hónapok alatt rájöttek a hirdetők hogy ez a fajta rendszer eredményes és a többi tag is szerette, hogy az üzenő fal nem csak hirdetéssel volt tele, elnyomva ezzel a fontosabb információkat.

Weloldalunk 2015-ben

2016

2016 elején, amikor már 14.000 főt számlált a csoport már egyedül nem sikerült mindent elintézni, egyre több spam jelent meg így segítség után néztem. Rövidesen 1 majd még egy új adminnal bővültünk, és a csoport újra kezelhetővé vált és tovább fejlődhetett. 2016 végén már hatan voltunk és 20.000 fő felett jártunk.

A 2016-os év az admincsapat felállása és az egyre átláthatóbb és kezelhetőbb felület megalakítása volt. Ekkor indult útjára a www.hollandiaimagyarok.nl weboldal is, ami először szintén csak egy apróbb személyes blogként volt jelen a köztudatban, de hamarosan több tíz olvasó, több százzá vált, majd több ezerré. A sok fontosabb törvény és a holland életről szóló cikkek mellett hamarosan megjelentek vendég cikkek is, illetve szórakoztató cikkek is, amik még több olvasót vonzottak. 2016 végére már egyértelművé vállt hogy egy írói csapatot kell létrehozni hogy egyre gyakrabban jelentethessünk meg újabb és újabb cikkeket.

2017

2017-et írtunk, amikor megszületett az első Hollandiai Majális ötlete, ami 2017 Április 30.-án került megrendezésre 147 vendéggel (egy kicsit túlszárnyaltuk a megengedett 100főt). Szintén ez az év volt ahol szorosabb kooperációt sikerült kialakítani a Nagykövetséggel, a konzulátussal és több magyar szervezettel is annak érdekében, hogy még többet tudjunk az itt élő vagy ide készülő honfitársainknak segíteni.

Az Admincsapat, kiegészülve a Majális szervezőcsapatával

A weboldalunk átalakult, új írók érkeztek, meghatároztuk melyek azok a fontos információk amik még nem szerepelnek az oldalon és amit 2018-ig szeretnénk megosztani veletek. Írói csapatunk egyre nagyobb létszámot számlál, és a hasznos infók mellett, érdekes cikkeket is közölnek.

Facebook csoportunk felépítése is átalakult. Az elmúlt évek alatt nagyon sok tapasztalatot gyűjtöttünk és ennek eredményeként létrehoztuk a csoport hivatalos szabályzatát, ami a legtöbb témára és mindennapos történésekre is kiterjed.

A 2018-as év célja a megelőzés lesz. Több workshopot is tervezünk Magyarországon adni, hogy az ide készülő honfitársaink a lehető legtöbb információt megkapják, mi az amire figyelniük/vigyázniuk kell hogy kevesebb legyen azoknak az esetek száma amik sajnos szomorúan végződnek.

Természetesen 2018-ban újabb Majálist rendezünk ahol most már nem maximum 100 főt fogadhatunk hanem 500-at, így az utolsó napokban/hetekben, nem kell a jegyvételt lezárnunk és jóval többeteknek szervezhetünk egy kellemes családi napot.

Végezetül szeretném megköszönni admintársaim kitartó munkáját és türelmét valamint az összes tagunk folyamatos aktív jelenlétét, segítségnyújtását is. Ez a csoport a közös segítségnyújtás miatt jött létre, így köszönöm mindenkinek, aki napról napra próbál segíteni honfitársainak és megosztja saját tapasztalatait, élményeit Hollandiával kapcsolatban.

Ki mióta a facebook csoport tagunk, illetve mióta követi weboldalunkat?  Nagy örömmel vennénk ha írnátok pár szót a tapasztalataitokról illetve a velünk kapcsolatos történeteikről. Nosztalgiázzunk egy kicsit.

Hozzászólások

Hozzászólások

A Szerzőről

Gábor Balogh

4 éve hoztam létre a hollandiai magyarok facebook csoportját, és a www.hollandiaimagyarok.nl-t amely gyorsan kinőtte magát és mára hollandia legnagyobb magyar közösségévé vált. A célom az itt élő, vagy ide készülő honfitársaim informálása, és felkészítése az itteni életre.

 
Hollandiai Magyarok Facebook Csoportja
Facebook-csoport · 34 923 tag
Csatlakozás a csoporthoz
Először is Hollandia legnagyobb magyar közössége nevében engedd meg hogy üdvözöljelek a csoportban! Mielőtt új kérdést tennél fel keresd fel webolda...
 

Video