Cikkek

Welkom in Holland! 1. rész – Kollektív széthúzás

Eljössz nagy tervekkel, merész álmokkal, bízva abban, hogy itt minden könnyebb lesz. Otthon hagyod a családot, lakást, barátokat, Rózsi nénit mert érzed, hogy kint még a fű is zöldebb, és még világot is látsz. Összeszeded a kis batyudat, jobb esetben annyi lóvét, hogy egy hónapig kihúzd, és bízva a késségeidben és a kedves barátaidban akik úgyis segítenek (miért is ne tennék), elindulsz.

Mi történhet? Legrosszabb esetben is maximum hazamész. Ezzel az optimizmussal, és töretlen önbizalommal vágsz neki az útnak a kis batyuddal, mint ahogy azt már -nem hivatalos adatok szerint-  majd egy millió sorstársad teszi. Mert muszáj. Mert itt a minimálbér is több, mint otthon egy műszakvezető havi fizetése. Ez a reklámszöveg. Ami az esetek bizonyos százalékában, a nagy számok törvénye miatt be is jön. Viszont itt nincs ügyfélszolgákat akinek reklamálhatsz, ha valami nem oké a szolgáltatással. Már pedig, ahogy azt tudjuk, „Ember tervez…Isten végez”.

Tehát kint vagy, megérkeztél, beszívod az új hon megnyerő illatát. Vagy várj, nem is, ez egy Török kifőzde. Tehát megízleled életed első Turkish pizzáját, és csillogó tekintettel mész tovább megváltani a világod. Majd néhol a tömegben az anyanyelved foszlányait is kihallod, és boldogan, széles mosollyal fordulsz ismeretlen honfitársaidhoz, hogy:

Hello, Ti is magyarok vagytok?

Nem érted miért húzódnak el, vagy tesznek úgy, mint aki nem halott semmit. Micsoda tuskók. Te nem csináltál semmit, csak köszöntél. Baj ha az ember fia ismerkedni akar? Persze hogy nem. Szarni bele.

Lerázva magadról ezt az apró kellemetlenséget, haladsz tovább az utadon, ami annyira egyenes, annyira elbűvölően fényes. A város lüktetése, sármja magával ragad, érzed, hogy minden és mindenki a te malmodra hajtja a vizet. Eközben megcsörren a telefonod, és az ismerős hang közli, hogy mégsem férsz el a szállón, ahova készülsz. Nem is érted. De hát megbeszéltétek! Erre az egy lapra tettél fel mindent, és eddig minden a terv szerint ment.

Nem hiszed el, nem teheted! Elmész a hetekkel ezelőtt megadott címre, de ott senki nem nyit neked ajtót. Kétségbe esel, agyalsz. Kell legyen segítség! Ez nem történhet meg pont veled! Ilyen nincs! Magyar magyart hagy a szarban? Nem hogy hagy; belerántja? Itt állsz az esőben és vered az ajtót és még mindig nem hiszed, hogy ezt tették veled. Mert a magyar másik magyarnak testvére! De romantikus. Kár hogy hazugság. Már bőrig áztál, de Még dübörögsz az ajtón, valamit remélsz. Erre odalép hozzád egy tagbaszakadt ismeretlen, lefogja a kezed, és érthetetlen nyelven ordít veled. Sejted, hogy finom belépődet nem szívleli, így elnézést kérsz a közös nyelv megtalálása után elmeséled neki egy napos karriered itt…Hollandiában.

Az ismeretlen lengyel. És ahelyett, hogy beverné az orrod, most kivételesen inkább egy megértő szájrándítással hátba ver. Leszakadt a lapockád, de már nem érdekel van belőle másik. Habozik, de felajánlja, hogy bemehetsz az ajtón amit olyan elszántan vertél. Ő lakik ott. Nem te vagy az első aki itt szobrozik. Ő se érti. Remegő lábakkal betámolyogsz, legszívesebben levennéd minden elázott göncöd, és vennél egy forró fürdőt, de nem mersz mozdulni, mert a kedves házi gazda még mindig túl nagy és veszett ahhoz hogy tiszteletlen legyél.

A Pittbull arcú rád néz, és mogorva fejjel a kezedbe nyom egy pohár vizet, majd megnyugtat, nem víz, vodka. Gondolkodás nélkül küldöd le. Helyedet kijelöli, de közli, ez csak mára érvényes. Ha akarsz dolgozni, másnap vele tarthatsz, de akkor fizetned kell. A szöveg valahonnan ismerős. De kaptál piát, beengedett a házába, így ez a jóképű, jó modorú ember biztos nem ver át.

Másnap a beígért melót is tálcán kapod, ahogy az új barátod ígérte. Kocsijába a teli tankot és a kajáját te fizeted, mert ennyit megérdemel. A magyarok és a lengyelek tényleg testvérek!

Haverodnak meséled regényes életed mobilodon, mert ez szalagcímet érdemel:

-A meló kicsit koszos, kicsit nehéz, de majd megszokom. Nem? Különben is lesz másik. Nemsokára. Ahogy lesz elég pénzem dobbantok a rossz arcútól, és keresek jobb munkát. Nem sok idő. Maximum két hét. Azt féllábbal is. Jurij jó fej. Nem semmizne ki. Az hogy néha tankolok neki, meg veszek neki pár sört, meg kaját, az nem gáz. Ugye?

Míg eme langymeleg eszmecsere közepén fel nem figyelsz egy ismeretlenre, aki feléd közelít. Zavartan húzod hátrébb a telefont a füledről, megfeszülsz, fel vagy készülve a legrosszabra. Majd levered te a veséjét csak kössön beléd. Erre az idegen boldog mosollyal és csilló szemekkel megáll előtted, érzed ahogy arcon csap az optimizmusa.

Szia! Te is magyar vagy?

Megfagy benned a vér. Ki ez te? Mit akar ez? Azt hiszi ez itt így működik? Hogy csak itt kislányoskodik és a hollandok meg tárt karokkal? Meg a francokat! Ez itt kegyetlen természet te gyerek! Ha gyenge vagy meggebedsz. Te sem vagy más, szenvedjél te is!

Mented ami menthető, tudja hogy egy az anyanyelvetek, turista már nem lehetsz. Majd – mivel tiszteled- kipréselsz egy  „Igen”-t, és mész tovább, hátra se nézel mert nyugtatod a lelked, hogy ez így helyes.

Az idegen pedig áll és nem érti. Miért nem lehet itt magyarul beszélni?

Hozzászólások

Hozzászólások

Címkék

A Szerzőről

Gábor Balogh

2013-ban hoztam létre a hollandiai magyarok facebook csoportját, és a www.hollandiaimagyarok.nl-t amely gyorsan kinőtte magát és mára hollandia legnagyobb magyar közösségévé vált. A célom az itt élő, vagy ide készülő honfitársaim informálása, és felkészítése az itteni életre.