Amikor Hollandiába költözöl, van egy csomó olyan dolog, amit feltétlenül meg kell tenned – például enni egy stroopwafelt, megnézni egy szélmalmot vagy biciklizni. Van azonban jó néhány dolog, ami a „nem szabad” listán szerepel.
A jó dolog az, hogy a hollandok meglehetősen közvetlenek, ami megkönnyíti, hogy kiderüljön, ha hibát követtél el – nem kell hátsó szándékon gondolkodni. Ha kimondanak valamit, akkor azt komolyan is gondolják.
De vannak bizonyos dolgok, amelyek felbosszantják a hollandokat, és ezeket minden áron el kell kerülni… hacsak nem akarsz haragban lenni velük (boosheid).
1. Ne kérkedj
A hollandok egyszerű és szerény emberek. A gazdagságtól és státusztól kezdve az üzleti életig és az oktatásig bármire vonatkozó túlzott mértékű kijelentéseket rosszallják. Erre az is utal, hogy az összhangra fektetnek nagy hangsúlyt, nem pedig a feltűnésre (és ez kissé megmagyarázza, hogy a legtöbb ház miért ugyanúgy néz ki).
Félreértés ne essék, örülnek, ha bármit is elértél, vagy rengeteg pénzt keresel, de egyszerűen nem értik, hogy miért dicsekedsz ezekkel. „Dolgozz keményen, de maradj alázatos” – úgy tűnik, ez a holland mantra.
2. Ne keverd össze a hollandokat a dánokkal (vagy a németekkel)
A hollandokat és a németeket (Deutsche) sokszor összekeverik. Amit azonban nem annyira szeretnek (de ennek ellenére elég gyakran előfordul), az az, ha a hollandokat és dánokat összekeverik.
A hollandok a Holland Királyságból származnak, és a holland nyelvet beszélik. A dánok a Dán Királyságból származnak, és a dán nyelvet beszélik. Bizonyos szinten érthető a zűrzavar. Hiszen a hollandok és a dánok is tengeri múlttal rendelkező, magas, szőke emberek kicsi országokból. A hollandok szélmalmaikról, a dánok a szélturbináikról ismertek. Mindkét ország arról is híres, hogy szeret biciklizni, burgonyás ételeket enni, és a tévében csodálni az uralkodóikat. Ez azonban nem ad okot a nemzetiségek összekeverésére – különösen, ha a hollandokkal akarsz barátkozni.
3. Nem vagy különleges (nem, az sem számít, ha anyukád mondta)
Ne várj semmiféle különleges bánásmódot. Hollandia egy egalitárius társadalom, ahol a tiszteletet és a státuszt kiérdemlik, nem pedig megkövetelik.
Minden ember egyenlő, és ennek megfelelően kell bánni vele. Végső soron nem érdekli őket, ha te vagy a miniszterelnök, ha bunkó vagy, akkor úgy is fognak bánni veled. Ez fordítva is igaz. Ha jó ember vagy, biztosan nagyra értékelik a személyedet.
4. Ne lopj kerékpárt
Mindenki ismeri a hollandokat és a kerékpározás iránti szeretetüket. Minden szerelmi történetben van egy gonosz, ebben az esetben a kerékpártolvajok. Történelmi háttere a második világháború utolsó szakaszában gyökerezik, amikor a németek ellopták a holland kerékpárokat. A háborúnak vége volt, és a németek teljes sebességgel vonultak vissza, mindent felhasználva, hogy kijussanak Hollandiából. Először a motoros járműveket vitték el – teherautókat, autókat, motorkerékpárokat és traktorokat. Amikor már nem volt több, elloptak minden kerékpárt Hollandiában, és visszavitték őket Németországba. A hollandok ezt soha nem felejtették el. Valahányszor holland futballcsapatok játszanak német csapatokkal, a holland szurkolók a „Bring Back Our Bikes” (Hozzátok vissza a kerékpárjainkat) feliratú táblákkal gúnyolják a németeket. Szóval, hacsak nem akarod, hogy téged is elátkozzanak, meg se forduljon a fejedben a lopás gondolata (természetesen emellett illegális és a törvény bünteti).
5. A járdák gyaloglásra, a kerékpárutak kerékpározásra valók
Elég egyszerűen hangzik, igaz? De nem az. Ezek a piros színű sávok azért pirosak, hogy elválasszák őket a szürke sávoktól (más néven utak) és a barna/zöld sávoktól (más néven járdák). Úgy tűnik, ez a megkülönböztetés nem túl nyilvánvaló a nemzetköziek számára. Leggyakrabban valaki tudtán kívül betéved ebbe a sávba, és egy ingerült holland kerékpárossal találkozik. Ne várd el a kerékpárostól, hogy kikerüljön, ne felejtsd el, hogy te vagy az útjában, és nem fordítva. Hidd el, jobb, ha nem kerülsz ilyen helyzetbe. Főleg, mert nagyon balesetveszélyes is lehet (néhány kerékpáros rendkívül gyorsan megy).
6. Ne vitázz a Zwarte Piet-ről
Hagyományosan minden év december 5-én este Sinterklaas és segítője, Zwarte Piet (Fekete Piet) meglátogatja a gyerekeket, hogy ajándékot vigyen nekik.
Ezen a napon az emberek beöltöznek Fekete Piet-nek: befeketítik az arcukat, fekete göndör parókát vesznek fel, nagy vörös ajkakat festenek, és nagy arany fülbevalókat hordanak.
A holland társadalom egyes rétegei ezt erősen rasszistának tartják, tekintettel az ország gyarmati múltjára, míg mások ártalmatlan, de fontos hagyománynak tekintik ezt a szokást.
Néhány holland városban betiltották ezt a szokást, a Facebook pedig a közelmúltban a feketére festett arcról készült képek betiltása mellett döntött.
Ez egy komplex kérdés, amelyet mindenképpen meg kell vitatni – de ha nincs elég időd, akkor inkább kerüld el ezt a témát.
7. Ne borítsd fel a napirendjüket
A hollandok élete a legapróbb részletekig meg van szervezve, mindenre van szervezett találkozójuk, az irodai megbeszélésektől a barátokkal töltött estékig. Szigorúan ragaszkodnak a napirendjükhöz. A napirendek szinkronizálva vannak a családban, így mindenki tisztában van a különböző programokkal.
Egyszer elkövettem azt a hibát, hogy megkérdeztem egy kollégámat, nem akar-e elmenni inni valamit. A meghívás hirtelensége volt a hiba. A kollégám megígérte, hogy értesít, amint felszabadul egy időpont a napirendjében. Még mindig csak várok…
8. Ne érkezz korábban
A spontán döntések és a hollandok nem járnak kéz a kézben. Napokat, heteket, hónapokat terveznek meg előre. Ennek megfelelően nincs nagy tere az impulzivitásnak.
Szeretnél találkozni egy holland barátoddal? Először mindenképp hívd fel és kérdezd meg, hogy meglátogathatod-e (így megadod a lehetőséget a másik személynek, hogy udvariasan visszautasítson).
A hollandok mindig azt várják el, hogy időpontot egyeztess, bármilyen jelentéktelen vagy rövid a látogatás. Ők is szeretik a meglepetéseket, mindaddig, amíg ez nem borítja fel a napi, heti és havi napirendjüket.
9. Ne késs
Ha van valami, ami bosszantja a hollandokat, az a várakozás. Ez szorosan kapcsolódik a fenti ponthoz, mivel az a tény, hogy a napirendjüket szent és sérthetetlen, természetesen azt jelenti, hogy nagyon fontos számukra az idő.
Ha 9:00-re beszéltél meg egy találkozót, akkor az pontban kilenc óra. Sem előbb, sem később. Ha látod, hogy el fogsz késni, a legjobb, ha szólsz előre. Ne lepődj meg túlságosan, ha a késésed miatt megjegyzéseket kapsz (a híres holland közvetlenség, emlékszel?). A pontosságra nem törekedni kell, ez egy életforma.
10. Az eső nem kifogás
A napi 100 perces átlagos csapadék miatt Hollandia meglehetősen csapadékos ország. Érezted már úgy, hogy kirekesztettek? Kezdj el beszélgetni az időjárásról, és pillanatok alatt hollandok vesznek körül! Ez azonban azt is jelenti, hogy az esőt nem használhatod kifogásként. Ha megbeszéltél egy találkozót, és ömlik az eső, nincs mit tenni, ott kell lenned. Sajnos az időjárás nem kifogás.
A holland kollégáim egyszer mondták, hogy menjek ki velük sétálni. – De esik az eső – mondtam. Ők értetlenül kérdezték: „Na és?”