Rotterdam felhőket karcoló sziluettje igazi jelképpé vált az építészet és turizmus világában. Íme tehát Rotterdam építészetének legérdekesebb gyöngyszemei.
Amellett, hogy a Lovely Planet 2016-ban a legjobb úti célnak választotta Rotterdamot, a város már évek óta a címlapokon virít, hiszen Rotterdam az innovatív és impozáns építészet egyik központja. Rotterdam emellett az ínyenc ételek és a trendi kávézók fellegvára is.
A felújított város számos jelentős nemzetközi elismerést kapott. A brit Academy of Urbanism 2015-ben Európa legjobban urbanizált városának választotta Rotterdamot.
Mint arról a látogatók és az építészet rajongói hamar meggyőződhetnek, Rotterdam városának felújítása tényleg figyelemre méltó.
Top 10 hely, amelyet érdemes meglátogatni Rotterdamban
1. Erasmus-híd (Erasmusbrug)
Az Erasmus-híd vitathatatlanul Rotterdam városképének ikonikus épülete, amely a Maas folyó északi és déli partját köti össze. A híd számos látványosságnak, például a 2010-es Tour de France rajtvonalának, a Red Bull Air versenyeknek és DJ Tiësto koncertjének hátteréül szolgált. Fényképészek és filmesek számára is ihletet adott, többek között a Jackie Chan-féle Az elveszett zsaru című filmben is feltűnik. Kecses formája miatt kapta a „Hattyú” becenevet, amelyet az aszimmetrikus, 139 méter magas, kábelekkel rögzített oszlopok ihlettek. Ben van Berkel holland építész tervezte, és Beatrix királynő nyitotta meg 1996-ban a hivatalos átadón.
Az Erasmus-híd a feltörekvő Kop van Zuid negyedhez vezet. Rotterdam régi kikötőnegyede divatos helyszínné vált, ahol népszerű éttermek és bárok találhatók.
2. Rotterdam Centraal
A városba érkezve a futurisztikus főpályaudvar az első jele annak, hogy Rotterdam radikálisan szakít a hagyományos holland építészettel. A magasra törő, szögletes bejárat Rotterdam városközpontja felé mutat. A tágas bejárati csarnok barázdált, fából készült belső tere mellett jelen vannak az állomás eredeti elemei is, mint a nagy óra és az állomás nevének felirata. A fény az áttetsző falakon és a vasúti sínek fölötti áttetsző tetőn keresztül árad be az állomásra, így a látogatóknak pazar kilátása nyílik az egész komplexumra és az állomásra érkező és onnan induló vonatokra.
A változatos fényjáték a tető napelemeinek különböző mintázataiból adódik. A Rotterdam Centraal így Európa egyik legnagyobb napelemes projektje.
3. Vásárcsarnok (Markthal)
Az „élelmiszerek mekkája” több mint csupán egy piac. A rotterdami MVRDV által tervezett Markthal hatalmas, ívelt kialakítása méltósággal simul Rotterdam városközpontjának toronymagas épületeinek a vonalához. A vásárcsarnok feltűnő látvány a színes, 11 000 négyzetméteres mennyezetfreskójával, amelyet a Sixtus-kápolna freskójának holland változatának is neveznek. A piac fölött patkó alakban lakások helyezkednek el, a lakók az üvegpaneleknek köszönhetően rálátnak az alattuk elterülő éttermekre és bárokra.
A Markthal része a Tijdtrap is, amely egy ingyenes, állandó kiállítás. A Tijdtrap az épület építése során feltárt középkori rotterdami régészeti leleteket mutatja be.
4. De Rotterdam
Ez a „függőleges város” a 2013-as átadása óta a városépítészet és az innovatív építészet ikonikus példájává vált. A nemzetközi Council on Tall Buildings and Urban Habitat Európa legjobb magas épülete címet adományozta a De Rotterdamnak, és jelölték a World Architecture Festival díjra, valamint a holland FGH ingatlandíjra is. A De Rotterdam három tornya közel 150 méter magas, és nagyjából egy futballpálya méretű területet foglal el. A rotterdami OMA építésziroda épülete mintegy 160 000 négyzetméteres alapterületével Hollandia legnagyobb épülete.
Az épület neve a Holland America Line SS Rotterdam nevű gőzhajója előtt tiszteleg, amely egykor Wilhelminapier és New York között közlekedett. A Maas folyó partján fekvő De Rotterdamban található éttermek és bárok lenyűgöző kilátást nyújtanak a folyóra. A szinte teljes egészében üvegablakokkal fedett épület átlátszó homlokzatának köszönhetően úgy érezhetjük, hogy a kültér és a beltér összeolvad.
5. Kockaházak (Kubuswoningen)
A Kubuswoningen a rotterdami innovációra és megújulásra való korai törekvés egyik szimbólumai. Piet Blom építész tervezte a kockaházakat az 1970-es években, hogy karaktert adjanak a II. világháború bombázásai által nagyrészt elpusztított területnek. Rotterdam kikötőjének történelmi részén, az Oude Havenben található szokatlan, kocka alakú házak hatszög alakú alapokon 45 fokos dőlésszögben állnak. Metaforikus értelemben a házak fákat jelképeznek, amelyek egy erdőt alkotnak. Olyan, mintha a házaknak törzse lenne, így a magasban helyezkednek el, az alattuk lévő teret pedig maximálisan ki lehet használni. A kíváncsi járókelők örömére az egyik lakó megnyitotta házát a nagyközönség előtt, így bárki bemehet megcsodálni belülről is a kialakítást.
A kockaházak alatt egy sakkfigura múzeum, üzletek és vízparti kávézók kaptak helyet. A nagyobb kockák között van egy hostel is azok számára, akik szívesen eltöltenének itt egy éjszakát.
6. Euromast
A rotterdami kilátótorony, az Euromast a város egyik legismertebb épülete, ahonnan madártávlatból élvezhetjük a kilátást a városra. A 185 méteres magasságával az Euromast Rotterdam legmagasabb épülete és Hollandia legmagasabb kilátótornya. Hugh Maaskant tervezte, és az 1960-os Floriade nemzetközi kertészeti kiállításra épült, és így Rotterdam kikötője egy kicsit jobban hajaz a tengerparti kikötőkre. Mindössze 30 másodperc alatt fel lehet jutni a kilátóteraszra és az étterembe, ahonnan 360 fokos panorámás kilátás nyílik. Azok a vendégek, akik úgy döntenek, hogy a körülbelül 100 méter magasan lévő szállodai lakosztályokban szállnak meg, éjszaka is kimehetnek a kilátóteraszra. A kalandvágyók az Euroscope üveglift segítségével feljuthatnak egészen a kilátótorony tetejére, 185 méteres magasságba. Akinek pedig még ez sem elég, az a lefelé vezető utat megteheti egy kötélen leereszkedve is.
Tiszta, derült időben Antwerpen vagy Hága tornyait is láthatjuk a tetejéről. Rotterdam híres nevezetességei is láthatóak, például az Erasmus-híd, a kikötő, a Feyenoord stadion és a Hotel New York.
7. Hotel New York
A Hotel New York lépcsőin sétálva egyúttal Rotterdam történelmének egy darabját is megtekinthetjük, hiszen a hotel épülete a Holland America Line egykori főhadiszállása volt. A hajózási társaság reményteli kivándorlók ezreit szállította Észak-Amerikába. A hotel berendezése a mai napig nosztalgikus, az öntöttvas lépcsőt, valamint a kivándorlók képeit és bőröndjeit is megcsodálhatjuk.
A Hotel New York a nemzeti örökség része a népszerű Kop van Zuid negyedben. Tetőtéri teraszáról lenyűgöző kilátás nyílik a városra, valamint számos étterem és kávézó várja a vendégeket.
8. Fehér ház (Witte Huis)
A rotterdami Witte Huis volt a hollandok válasza a 19. század végére jellemző amerikai, innovatív építészetre. A 10 emeletes épületet Gerrit van der Schuijt, Herman van der Schuijt és Willem Molenbroek építészek tervezték. Az építészekre szecessziós stílus hatott, de megőrizték a hagyományos jelleget azzal, hogy acél helyett követ használtak fő építőanyagként. Az épület 1898-ban készült el, mintegy 45 méteres magasságával példátlanul magas és az első többszintes irodaház volt Európában.
A Fehér ház egyike volt azon kevés épületeknek, amelyek épségben megúszták a világháborús légibombázásokat. A látogatók betérhetnek egy kávéra a földszinten található Grand Café Het Witte Huisba.
9. Van Nelle-gyár
Ez az egykori tea-, kávé- és dohánygyár a 20. század eleji ipari építészet példaértékű képviselője, ezért pedig az UNESCO Világörökség részét képezi. A Van Nelle-gyár a holland modernista építészet, a Nieuwe Bouwen iskola klasszikus példája, amelyet Brinkman és Van der Vlugt tervezett 1927 és 1930 között. A praktikus kialakításnak köszönhetően a munkások több fényhez, levegőhöz és térhez jutottak. Az 1990-es évekig dohánygyárként működött.
A gyár ma irodáknak és rendezvényhelyiségeknek ad otthont. Évente két napon, az Építészet Napján (Dag van de Architectuur) és a Nyitott Műemlékek Napján (Open Monumentendag) a látogatóknak lehetőségük van körbenézni az épületben.
10. Laurenskerk és a Városháza (Stadhuis)
Ugyanakkor ne gondoljuk, hogy a rotterdami lenyűgöző épületek mind modernek. A város határozott modernitása közepette áll Rotterdam egyetlen példája a késő gótikus építészetre, a Grote of Sint-Laurenskerk. A templom eredetileg a 15. század körül épült, majd az 1950-es években, a bombázások okozta károkat követően újították fel. A templom eredetileg a Rotte folyó partján állt; Rotterdam alapításának helyén. Az épület lebontására vonatkozó terveket elutasították, és a Laurenskerk helyreállítása ma már azt szimbolizálja, hogy mennyire is szívós Rotterdam. A templomban található Hollandia egyik legnagyobb orgonája, egy egyedülálló, 18. századi, rézből készült szentélyrekesztő, valamint Manzù olasz szobrász által 1968-ban tervezett bronzajtók. A látogatók megtekinthetik az „Egy emlékmű tele történetekkel” (Een monument vol verhalen) című állandó kiállítást, vagy felmehetnek a templomtoronyba, ahonnét csodás kilátás nyílik Rotterdamra.
A rotterdami városháza (Stadhuis) szintén egy olyan épület, amely túlélte az 1940-es bombatámadásokat. A városháza Coolsingelben található, az épület körül található szobrok Rotterdam kikötőjének történetét mesélik el. Vajon megtalálod a portást (portier) és az adószedőt (fiscus)? Vagy a városi szüzet (stedenmaagd), aki a bejárat mellett foglal helyet, felette pedig az aranyozott fáklyás szellemet (genius met fakkel)? A látogatók a városházát szervezett túra keretében tekinthetik meg.
A rotterdami építészeten túl
Rotterdam feltörekvő belvárosa azonban nem csak az építészetről szól. A város kombinálja az építészetet a világszínvonalú művészettel a Kunsthal lenyűgöző épületében, vagy a történelmi Boijmans Van Beuningen Múzeumban, amely Hollandia egyik legrégebbi múzeuma. A rotterdami művészet tengelye, a Witte de Withstraat is megér egy látogatást. Az utca a Museumparktól a Tengerészeti Múzeumig tart, és különböző kulturális intézmények, butikok, valamint kávézók és éttermek szegélyezik, amelyeknek köszönhetően záróra után beindul a pezsgő éjszakai élet.
Ami a színházakat illeti, a piros színű, vibráló Nieuwe Luxor Színház világszínvonalú előadásokat, valamint érdekes építészeti megoldásokat kínál, és a tetőteraszról panorámás kilátás nyílik a Maas folyóra. A kreativitás és a jazz szerelmeseinek érdemes a városközpontban átkelni a 390 méter hosszú, fából készült De Luchtsingel hídon, amely összeköti a Schieblockot, (kreatív találkozóhely) a Station Hofplein-nel (egykori állomásépület), amely ma számos étteremnek, üzletnek és egy jazzklubnak ad otthont.