A nem megfelelő életmódnak, bizony rengeteg káros hatásai vannak. Napjainkban ezek az úgynevezett „népbetegségek” a modernkori táplálkozással, életvitellel jelentek meg. De nézzük is meg, hogy napjainkban melyek is ezek a betegségek.
1, Szív és érrendszeri betegségek
A vezető lista élén a szív és érrendszeri betegségek állnak. Csak nem 17,3 millió halálesetet számlálnak évente. Ebből Európára 3,9 millió haláleset jut évente, ami az Európai Unióra 1,8 millió jut. Magyarországon a keringési megbetegedések csaknem 60-70 ezer ember életét követeli meg, és ez elég kimagasló Európai szinten. Hollandiában a 2019-es statisztikák alapján 18208 férfi és 19225 nő halálozott el szív és érrendszeri megbetegedésben. Már 65 év alatt is kiugró értékek figyelhetőek meg.
2, Rákos megbetegedések
Magyarországon 100.000 főre jutó rák okozta halálozások száma 2017-ben kiadott mérések alapján 342,1 fő volt, Hollandiában 279,9. Itt külön megemlíteném a tüdőrákot ami Magyarországon 89,2 a 100.000 főre jutó halálozás, és ezzel az európai országok között a legmagasabb. Hollandia 63,5.
3, Diabétesz
A WHO Európai Régiójában mintegy 64 millió ember szenved cukorbetegségben. Az Európai Régióban a 18 éves és annál idősebb korosztályban 64 millió ember él diabétesszel, közülük 33 millió nő és 31 millió férfi. Az Európai Régió országaiban a cukorbetegségben szenvedő felnőttek aránya a férfi lakosságon belül 5,2% és 13,3% között alakul, míg a nők körében 3,3% és 14,2% között változik. A diabétesz évente több tízezer életet követel az Európai Régióban, ez a potenciálisan halálos betegség azonban megelőzhető lenne. Becslések szerint a 2-es típusú cukorbetegség az esetek legalább 20%-ban elkerülhető.
Magyarországon a 19-70 év közötti korosztályban 8% felett van a cukorbetegség előfordulási aránya és körülbelül ugyanilyen mértékű a cukorbetegséget megelőző állapotban lévő személyek előfordulása a népességben. A felnőtt lakosság mintegy 15%-ának van valamilyen cukoranyagcsere zavara.
Hollandiában az RVIM 2013-as jelentése szerint 600.000 ember diabéteszben szenved és várhatóan 2025-re, ez az érték meg fog duplázódni.
4, Hormonális betegségek.
A leggyakrabban előforduló hormonális betegség a pajzsmirigy alul és felül működése, vagy akár kiemelhetném a PCOS betegséget is. A legtöbb esetben megfelelő táplálkozással kordában lehet tartani, vagy akár a tüneteket csökkenthetjük, vagy megszüntethetjük. Mondjuk, azért ez a legtöbb hormonális problémánál alkalmazható. Egyedül csak az autóimmun pajzsmirigy gyulladás (hasimoto) betegség esetén merem kijelenteni, hogy bár biztos életmódbeli okok miatt is kialakulhat, de a betegség családon belül való halmozódása genetikai tényezőket feltételez. Ismert rizikótényezők továbbá a stressz, vírusfertőzések, mellékvese-betegségek, és környezeti hatások. Vitatott a túlzott jódbevitel betegséget okozó hatása.
5, Túlsúly
Az OECD 2016-os kimutatása szerint Európában Magyarország áll az első helyen a legelhízottabb nemzetében. Amíg Magyarország 30% -al vezet addig Hollandia 13,6%-al. A számok mellett megkell említenünk azt, hogy a túlsúly nem jó, és nem egészséges. Hiába a média kampány, és próbálják elhitetni, hogy az a normális, és fogadd el magad viszont a valóság az, hogy megnöveled vele a fent felsorolt betegségek kockázatát!
Hogyan változtassunk életmódot?
Az életmódváltás nem egy gyors folyamat. Türelmet igényel, és kitartást, új szokások kialakítását és régiek elhagyását. Az életmód megváltoztatása nem a cukor elhagyásáról szól, vagy hogy nem eszel több kenyeret, vagy péksüteményt. Természetesen ezek is elengedhetetlenek lesznek a cél érdekében, de én mindig azt szoktam tanácsolni, hogy kezdjük apró lépésekkel.
Ami a siker útjára visz minket az az, ha kezdetben rendbe tesszük a napi szokásainkat, mint az alvás mennyiség, folyadékfogyasztás, napi aktivitás, stresszmenedzsment majd jöhetnek az étrendi szokásaink. Ami nagyon sokat segíthet az a tervezés. Tervezz előre. Tervezd meg a hetet, és külön a napokat. Mikor mit csinálsz, mikor fekszel le, mikor kelsz fel, napi teendők, mikor edzel, főzöl és, hogy mit stb…
Az már bizonyított tény, hogy a dehidratáltságnak, stressznek, kialvatlanságnak étvágy növelő hatása van, mivel a szervezetnek energiára és folyadékra van szüksége. A tápanyagok kis százaléka nedvesség. A sóvárgásaink alatt legtöbbször cukrot és zsírt kívánunk, mivel ezek a legfőbb energia forrásaink. Ebben az esetben azt tudnám ajánlani, hogy minden reggel ébredés után egy nagy pohár vízzel kezd a napot és a nap folyamán törekedj, hogy minimum további 7 pohárral meglegyen.
Amikor eljön az életmódváltás pillanata fontos, hogy az a te elhatározásod legyen. Ne kényszerként éld meg, mert ez a te döntésednek kell lennie, és akarnod kell különben nem fog működni. Ha csak 50%-ot adsz bele, ne várd a 100 %-os eredményt.
Legyen célod! Tűzz ki egy célt! Lehet ez alakformálás, jobb kondíció, egészség megőrzés stb… de, ne arra fókuszálj, hogy x kilót le szeretnél adni, mert az hosszú távon nem fog működni! Nem az számít, hogy mit mutat a mérleg, hanem az, hogy mit látsz a tükörben! Csak abban az esetben használd a mérleget, ha azon van testzsírszázalék mérő de, ha nincs tedd is vissza a fiók aljára. Sokkal jobban jársz, ha centivel méred magad.
Tedd rendbe a konyhádat! Bármi is a célod, az a konyhában fog kezdődni. Ne tárolgass olyan dolgokat, amik nem fogják a célodat előrébb vinni! Természetesen tisztában vagyok vele, hogy ez gyerekek mellett kissé nehézkes, mert valószínűleg számukra tartogatsz 1-2 dolgot abban a bizonyos nasis szekrényben, de ezt én úgy oldottam meg, hogy betettem mindent egy dobozba és eltettem szem elől. Így nem kap el a kísértés, és nincs folyamatos inger a csoki és társai felé, mikor kinyitod a szekrényt. A másik pozitívuma, hogy a gyereknek sem lesz szemelőt, így jobban tudod beosztani számára is!
Kezdj el mozogni! Kezdetben minimum heti kétszer iktass be plusz mozgást. Bármi lehet séta, kocogás, erősítő edzés stb… Sokan az elején nem szeretnének teremben edzeni, mert szégyenlősök de van megoldás, hiszen már rengeteg otthon végezhető edzés videó található az interneten, vagy már vannak edzők akik online dolgoznak, így segítséget tudnak nyújtani.
Légy türelmes! Úgy ahogy az egészségi állapotunk, vagy kondíciónk sem egy nap alatt romlott, nem várhatjuk, hogy 1-2 hét alatt hatalmas változások történjenek. Ez egy folyamat, ami hosszú hetek munkája, mire a változások igazán szembetűnők. Mivel kezdetben az új szokások kialakítására is 21 nap szükséges, és egy életmód váltás nem csak egy új szokáson megy végbe.
Ha úgy érzed, hogy ez neked egyedül nehéznek bizonyul, akkor szívesen segítek!