Ha valaki Hollandiát említi, a fapapucsok, szélmalmok és tulipánok mellett az amszterdami csatornák jutnak rögtön eszünkbe. Az amszterdami csatornákon való hajókázás kétségtelenül az első számú program a városba elsőként látógató turisták számára, hiszen remek lehetőség, hogy egy különleges nézőpontból is megszemléljük a belvárost. Íme 8 érdekes tény, amelyet egy ilyen hajókázás alkalmával osztott meg velünk a kapitány.
1. Amszterdam az Amstel folyóról kapta a nevét
Ahogy elindultunk a hajóval, a kapitány elárulta, hogy Amszterdamot a 12. században alapították, és akkor még halászfalu volt. A falu az Amstel folyóról és az 1220-ban épített gátról kapta a nevét, amelyet azért építettek, hogy a Zuiderzee áradása ne árassza el a szárazföldet. Idővel az Amstellodamus nevű faluból Amszterdam lett.
2. 165 csatorna található Amszterdamban
165 csatorna található Amszterdamban, amelyek együttesen több mint 100 kilométer hosszúak. A grachtengordel, vagyis az amszterdami csatornarendszer 2010-ben került fel az UNESCO világörökségi listájára.
3. Claude Monet megfestette a Zuiderkerket egy hollandiai utazása során
A Zuiderkerk, vagyis a „déli templom” volt az első protestáns templom a városban, és 1603 és 1611 között épült. A francia impresszionista festő, Claude Monet hollandiai látogatása során 13 alkalommal festette meg a templomot. A hajókázás közben megálltunk pontosan ott, amelyik szögből Monet megfestette a templomot és a Groenburgwal-csatornát.
4. A csatornamenti jól ismert házakat „táncoló házaknak” (dansende huizen) is nevezik
A jól ismert, Amszterdam belvárosára jellemző házakat a vagyonos bankárok és kereskedők számára építették, és egyszerre szolgáltak lakóházként és munkahelyként is. A talaj annyira mocsaras volt, hogy cölöpökre kellett építeni a házakat, emiatt viszont megbillentek és a folyóba süppedtek. Így most mindegyik egy kicsit ferdén áll, erről kapták nevüket is.
5. Amszterdamban több híd van, mint Velencében
Őszintén nehezünkre esett elhinni ezt a tényt, hisz ahányszor az olasz városban jártunk, számtalanszor átsétáltunk a hidakon, és mindig úgy éreztük, minta több ezer lenne belőlük. Pedig az igazság az, hogy csupán 409 híd köti össze Velence csatornáit. Ezzel szemben Amszterdamban valójában 1281 híd van. Ez háromszor annyi, mint Velencében!
6. A Magere Brug a leghíresebb híd
Amszterdam 1281 hídja közül a Magere Brug (vagyis magyarul: vékony híd) a leghíresebb. A holland híd körülbelül 20 percenként nyílik fel, hogy áthaladhasson egy nagyobb hajó a csatornán.
7. Amszterdamban 2500 lakóhajó található
2500 lakóhajó található az amszterdami csatornákon, és sokuk már több mint egy évszázada lebeg a vízen. A lakóhajóknak különböző típusai vannak, és a nem fából készültek a legkeresettebbek, mivel ezeket nem kell a hajógyárba vinni javításra. Amszterdamban szigorú szabályok vonatkoznak a lakóhajókra, és a fából készülteket háromévente át kell festeni. A legtöbbjük a lakhatás célját szolgálja, de a turisták találhatnak lakóhajóhoteleket, bérelhető hajókat, sőt még egy lakóhajó múzeumot is, ha csak látni szeretnék, milyen is lehet az élet egy ilyen hajón.
8. Amszterdamot egykor védőfalak vették körül
A középkorban épült amszterdami falak célja az volt, hogy megvédjék a várost a támadásoktól. A falakat a 19. században lebontották, ám a fal romjai, maradványai a mai napig megtekinthetők a csatornákon való hajózás során.