„Annyi ember vagy ahány nyelvet beszélsz.”-Tartja a mondás.
Tekintélyesen régre nyúló történelmünk során, mi Magyarok, mindig is ellenségesen viszonyultunk ahhoz ami más, nem megszokott. Ez legszembetűnőbb módon a számunkra idegen nyelv elfogadásában és elsajátításában nyilvánul meg. Persze mondhatnánk, hogy az új nyelv egy új hatalmat és elnyomót jelentett, ami lássuk be, minden magára valamit is adó társadalomnak megfeküdte volna a gyomrát. így nem csoda, hogy mi Magyarok zsigeri szinten elhatárolódunk más nyelvek használatától. Ezekre már gyártottunk magunknak már tömérdek kiskaput amivel elolthatjuk a bennünk felpattanó legapróbb szikrákat is a téma iránt:
„Úgyis csak üdülni megyek”
„Nekem ezt nem tanították”
” Most már minek?”
„Tanuljanak meg ők magyarul!”
Sajnos európai szinten is látványosan alul teljesítünk nyelviekben. Míg Hollandiában egy átlag ember legalább három nyelven beszél, ez nálunk valljuk be nem divat. Ez a szeglete életünknek észrevehetően kompenzálásra szorul és nem csak azért hogy könnyebb legyen a beilleszkedés és munkakeresés itt, a „mostoha külhonban”,hanem azért is hogy problémákat gyorsabban és hatékonyabban oldjuk meg, toleránsabb, nyitottabb szemléletre váltsunk, és elkerüljük az időskori elbutulást.
Tudományos kísérletekkel igazolt ,hogy azok a gyermekek, akik egy nyelvet beszélnek, ugyanazokat a feladatokat mérhetően lassabban oldotta meg mint a többnyelvű csoport. Ezen felül a több nyelven értő gyermekek sokkal kreatívabban és hatékonyabban is szerepeltek, mint társaik. Hiszen ha képesek vagyunk elsajátítani egy adott ország nyelvét akkor nagy eséllyel magunkba szívjuk a gondolkodás módját is, új perspektívákon keresztül tekinthetünk ugyanarra a problémára.
