A burgonya Dél-Amerikában őshonos, de a 16. század óta számos európai országban elterjedt. Csak a gumóját fogyaszthatjuk, mivel a földfeletti részei, mint a szár illetve rügyek, a magas szolanin tartalom miatt, mérgezőek.
Egy kis Holland Burgonya történelem.
Szerzetesek terjesztették el a burgonyát, amit Spanyolországból a többi Európai országba szállítottak. A növényt a kolostorok kertjeibe ültették. A burgonya, mint növény a botanikus kertekbe is bejutott. Annyit biztosan tudni vélnek, hogy Carolus Clusius tudós, orvos és botanikus ismertette meg a tulipánt és a burgonyát is az itt élőkkel. 1601-ben írt a burgonya vetőmaggal történő szaporításáról. Felfedezték, hogy néhol fehér virágú növények is nőttek egy lila virágú növény magjából. Ezért Európában feltehetőleg a különböző fajták besorolása már korán megkezdődött.
Hollandiában Petrus Hondius keresztezte a burgonyát elsőként. A vírusfertőzések miatt azonban a fajták gyorsan romlottak és rendszeresen vetőmaghoz kellett folyamodni.Az itt élő gazdálkodó népek, először féltek egy olyan növénytől, amelynek a szára és a termése is mérgező. Úgy gondolták a gumóktól is betegek lesznek majd, így eleinte csak a disznók lakmároztak belőle, illetve a legszegényebb sorsú lakosok.
Végül azért, 1727-ben Frízföldön elismerték a burgonyát, mint teljes értékű táplálékot. Így aztán a burgonya egyre jobban közkedvelt eledel lett errefelé és végül eljutottunk 2020-ig mikor is szinte minden sarkon fel lehet tankolni egy kis sült krumplit útravaló gyanánt.
A Holland burgonya populációról:
Hollandiában évente, körülbelül mint egy 180 000 hektár burgonyát termesztenek. Úgyhogy ha szereted a krumplifőzit, mindenképp jó helyre jöttél.
Három nagy csoportra oszthatjuk a megtermelt burgonyát.
- Fogyasztásra szánt burgonya
- Keményítő ipar számára szánt burgonya
- Vetőburgonya (No nem az a fajta amivel egymást dobáljuk, ezt inkább a földbe vetik…. bele!)
Gondolom, nem okozok nektek meglepetést azzal a ténnyel, hogy a burgonyát évente egyszer termesztik. Amint a talajmenti fagyok esélye lecsökken tavasszal, már kezdődik is, aminek kezdődnie kell. A szüretre ősszel kerül sor, mielőtt elkezdődnének újból a fagyok. A legkorábbi ültetések februárban kezdődnek a part mentén, ahol kisebb az éjszakai fagyveszély. A legkorábbi szüretelések pedig a vetőburgonyánál akár Július végén vagy Augusztus elején megkezdődhetnek.
A vetőmagokról:
Az országban szinte minden felhasznált vetőmag, egy szervezett vetőmagtermesztési rendszerből ered. Majdnem minden vetőmagtermesztő kapcsolatban áll vagy a szövetkezettel, vagy egy vetőmag-előállító szervezettel. Ezeknek a szervezeteknek sok esetben van tenyészállomása. Saját „oltalmazott” fajták és 30 évnél idősebb fajták vetőmagját tenyésztik, mivel ezeket nem védik a „nemesítői jogok”. Igazoltan évente körülbelül 800–900 000 tonna vetőburgonyát termesztenek Hollandiában.
- 250 000 tonnát adnak el a hazai piacon
- 650 000 tonnát pedig exportálnak
Így tehát az sem meglepő, hogy Hollandia világszerte a legnagyobb vetőmag-exportőr. Európába illetve egy-két mediterrán Afrikai országba exportálnak.
TOP 4 legnépszerűbb Holland burgonyafajta
04.De Meerlander
HAARLEMMERMEER, NETHERLANDS
A De Meerlander egy korán érő, ovális, lapított formájú, halványsárga héjú és húsú burgonyafajta. Általában szeptemberben szüretelik. Forralva nem sokat változik a színe, kissé lisztes is, de alacsony a keményítő-tartalma.
Egyedi az íze, kissé lágy és enyhe. Elsőre száraznak hathat mégis enyhén sós, de teljes ízű. Ez a burgonya rendkívül ellenálló a betegségekkel, a vírusokkal és a belső károsodásokkal szemben is. A hollandiai Haarlemmermeer-polderen termesztik és a Ringvaart-csatorna veszi körül, így a burgonya neve e terület nevéből ered.
A csomagolt burgonyának eredetiségének igazolásához nyomtatott OFJ-tanúsítvánnyal és egyedi címerrel kell rendelkeznie.
03.Opperdoezer Ronde
Az Opperdoezer Ronde sárga vagy fehér húsú burgonya. Annak ellenére, hogy nem szabályos, ovális formáját tekintve ez az egyik legszebb krumpli. Tele van vitaminokkal (B1, B2, B6, B11, C), és sok szakács kedveli, főzve illetve sütve is gyakran tálalják, bár én személy szerint egy jó kis krumplipürére neveznék be.
Az első burgonyákat május elején szüretelik, szeptember elejéig pedig az összes burgonyát betakarítják. Mivel ennek a fajtának nagyon finom és vékony héja van, főleg kézzel szüretelik, hogy elkerüljék az esetleges sérüléseket.Ezt a fajta burgonyát csak nyáron illetve ősszel lehet beszerezni, ami ritkaságnak számít a burgonya világában.
Ezt a burgonyát könnyű, sajátos kénösszetételű homokos talajon termesztik, Hollandia északi tartományában, Opperdoes falu környékén. Kifejezetten alacsony keményítőtartalma miatt olyan jellegzetes, gazdag és krémes ez a burgonya.
02.Bintje
NETHERLANDS, EUROPE
A Bintje egy Hollandiából származó burgonyafajta, Kornelis Friesland tenyésztette 1904-ben mikor is keresztezte a Fransen és Munstersen fajtákat. Ezek a gumók kisebbek vagy közepes méretűek és kerek alakúak. Aranyszínű héjuk alatt, sárga hús található.
Selymes héjú, míg az ízét könnyűnek egyedinek mondhatjuk a kissé dióra emlékeztető utóíze miatt. Ebből a burgonyából kitűnő sültkrumplit lehet maszekolni odahaza.
01.Desiree Potatoes
NETHERLANDS, EUROPE
A Desiree burgonyát Hollandiában már 1962 óta termesztik. Sima, vörös héja és halványsárga húsa van. Ez a burgonya általában hosszúkás és ovális. Az állaga szilárd és krémes, így burgonyapüréhez vagy szószokhoz kiváló. Azonban akkor se lepődjünk meg, ha néhol találkozunk vele sültburgonyaként egy nagy adag hal táraságában. Úúúúú…. most egy ilyen szembe is jöhetne velem, vagy egy félkiló tartármártással az oldalán….
Apropó…Kaja….
Konyhásbácsi mai ajánlata, „Az én Rakott Krumplim” amit a következő linken érhettek el:
https://cookpad.com/hu/receptek/14074561-az-en-rakott-krumplim
Jó étvágyat kívánok!
Köszönöm hogy ez alkalommal is velem tartottatok, remélem tetszett a cikk!
Annak ellenére, hogy nálunk a családban elterjedt mondás volt, hogy „aki sok krumplit eszik annak megbüdösödik a lába” én változatlanul nagyon szeretem a burgonyát. Bármilyen ötletetek van azzal kapcsolatban, hogy miről írjak nektek ebben a gasztro rovatban, keressetek meg nyugodtan a cikk alján, a bemutatkozóm alatt található linkek segítségével.
Nemsokára találkozunk újra! Addig is vigyázzatok magatokra!
Üdvözlettel:
Kiss Péter
A Gulyás Srác