Hatalmas károkat okoz a holland mezőgazdaságnak és az ország virágtermesztőinek a koronavírus, miután a járvány megfékezése érdekében hozott óvintézkedések és a lezárások miatt a jelentősen visszaestek az eladások.
A termelők próbálják megőrizni a raktárakban vagy a mezőkön, amit csak tudnak, azonban az idei év virágtermesztésének nagy része valószínűleg veszendőbe megy majd. A világ legnagyobb virágaukciós cége, a FloraHolland szóvivője szerint a veszteség hatalmas, Michel van Schie kiemelte, hogy a forgalom az ilyenkor megszokott 30 százaléka, hozzátéve azt is, hogy általában ez az év legforgalmasabb időszaka.
A napi forgalom márciusban gyakran a 20 millió eurót is meghaladja, összességében a globális virág-, és növényexport 35 százaléka, évente mintegy 6,2 milliárd euró értékben bonyolódik Hollandián keresztül.
Van Schie szerint a problémák március 13-án váltak súlyossá, miután a repülőjáratok törlése mellett több országban is korlátozták a tömegrendezvényeket a koronavírus járvány miatt, az aznapi aukción a virágok közel negyedét nem tudták értékesíteni, amelyet követően a növényeket végül ki kellett dobni. A következő hétfőn az arány már 50 százalék volt, ezután a termelőket a kínálatuk csökkentésére szólították fel, amelyeket máskülönben meg kellett volna semmisíteni.
A holland tulipántermelők egy része különböző módokon próbálta meg csökkenteni az extra készleteit, a kedvezményes áron történő értékesítések mellett egy részük kórházakba küldte el a virágokat, így próbálva felvidítani az egészségügyi dolgozókat és a betegeket; mindezek azonban helyi megoldások, a holland virágok -főleg a tulipánok- 85 százalékát exportálják.
A holland Mezögazdasági és Kertészeti Szervezet (LTO) a kárt 5 milliárd euróra becsli a teljes holland mezőgazdasági szektorra nézve, a szervezet azt tanácsolja a termesztőknek, hogy őrizzék meg a számláikat és dokumentálják a növények megsemmisítését. A FloraHolland szóvivője szerint az esküvők, a születésnapok és más ünnepek elmaradása miatt nincs szükség jelentős mennyiségű virágra.