A Transport & Environment (T&E) környezetvédelmi szervezet a rotterdami kikötőt találta Európa legszennyezőbb kikötőjének, amely évente csaknem 14 millió tonna CO2-t bocsát ki.
A kikötők és a hajózási ágazat környezeti hatásai
A T&E tanulmány a kikötőkből induló és belépő hajók szén-dioxid-kibocsátását, valamint a kikötőkben végzett egyéb ipari tevékenységek – például be-, kirakodás és üzemanyag-feltöltés – által termelt kibocsátásokat mérte.
Spanyolország, Hollandia és Németország áll az első 10 helyen. A T&E rámutat arra is, hogy a hajózási ágazat „gyorsan növekvő kibocsátó”, és felszólította az EU-t, hogy több figyelmet fordítson erre a problémára, és tegyen erőfeszítéseket az éghajlati hatások csökkentésére.
„A hajózási ipar mostanában rengeteg profitot termel. A kikötők ebből óriási hasznot realizálnak, azonban éghajlati hatásuk óriási” – mondja Jacob Armstrong, a T&E fenntartható hajózási felelőse. „Ahelyett azonban, hogy a hajózás megtisztítására irányuló javaslatok mögé állnának, mint például a kikötők átfogó villamosítása és a zöld üzemanyagok használata, a kikötők egyszerűen nem tesznek eleget az ágazat megtisztításáért.”
Rotterdam kikötője Európa egyik legnagyobb szennyezője
Rotterdam – a kontinens legnagyobb tengeri kikötője – messze a legszennyezőbb Európában, amely évente 13,7 millió tonna CO2-t bocsát ki, ami több mint kétszerese egy széntüzelésű erőmű átlagos kibocsátásának. A T&C szerint a kikötő Európa egyik legnagyobb ipari szennyezője, így a németországi Weisweiler szénerőművel osztoznak az ötödik helyen.
Az igaz, hogy Rotterdam szerezte meg az első helyet, de nem ez az egyetlen holland város, amely az első 10-ben szerepel; Amszterdam a 10. helyen áll, évente 2,1 millió tonna szén-dioxid-kibocsátással.
A kizárólag a kikötői berakodás, kirakodás és tankolás során keletkező kibocsátások tekintetében szintén Rotterdam áll az élen: 640 000 tonna CO2-t termel, Amszterdam a negyedik helyen (163 000 tonna), a zeelandi Vlissingen kikötője pedig az ötödik helyen áll (évi 158 000 tonnát termel).
A T&C kiemeli azt is, hogy a „part menti villamosításra” való átállás különösen fontos lenne Amszterdamban és Rotterdamban, ahol az olajszállító tartályhajók adják a kikötők kibocsátásának legnagyobb hányadát.
Európa 10 legszennyezőbb kikötője
A T&E tanulmánya szerint Európa 10 legszennyezőbb kikötője:
1. Rotterdam
2. Antwerpen
3. Hamburg
4. Algeciras
5. Barcelona
6. Pairaias
7. Valencia
8. Bremerhaven
9. Marseille
10. Amszterdam
További információkért látogass el a T&C weboldalára.