íme egy rövid összefoglaló a 2020-ban várható módosításokról és hogy ezek miként fognak kihatni a pénzügyeinkre.
1. Kevesebb adókategória
Jövőtől a Holland adóhivatal a mostani négy helyett csupán két adósávot határoz meg. Évi legtöbb 68,507€ jövedelem mellett a befizetendő adót 37.35%- ban határozza meg, míg az ezt meghaladó jövedelemmel rendelkezők esetében ez 49,5% lesz. Mivel ez az érték csökkent, sokan profitálnak majd ennek a hatására.
2. Emelkednek az adókedvezmények
A munkára és általános adókra vonatkozó adókedvezmények mindenki esetében emelkednek, ezzel is fokozva a nettó jövedelmünket. A 20,000€ és 35,000€ közt keresők lesznek a legelőnyösebb helyzetben.
3. Elektromos autó kedvezmény
Az elektromos autókra ezután sem kell gépjárműadót (motorrijtuigenbelasting) fizetni egészen 2025- ig, miközben a vállalati autót magán célra is használó személyeknek több adót kell majd fizetniük. A benzines és dízel gépjárművek esetében nem lesz változás.
4. Jelzálog
Jövőtől a kamatra vonatkozó adókedvezmény (hypotheekrenteaftrek) három százalékkal csökken és 46%- ban lesz megállapítva. Ez egyébként nem új intézkedés és nagyban ellensúlyozva lesz a lakástulajdonosi adó (eigenwoningforfait) csökkenése által.
5. Kissebb általános forgalmi adó
Az e- könyvekre, online újságokra és folyóiratokra kivetett ÁFA 21%- ról 9%- ra fog csökkenni vonalba állva a nyomtatott formátumúakkal. Ezáltal olcsobbá válnak majd például az e- könyvek.
6. Gyerekkedvezmények
A közepes jövedelemmel rendelkező családok több kedvezményre lesznek jogosúltak és új apukák esetében öt hét szülői szabadság kérvényezése lesz lehetséges, miközben a fizetése 70%- át fogja megkapni.
7. Adókedvezmények a magán vállalkozók esetében
Az eddigi 7.280€ helyett jövőtől 7.030€ kedvezményre lesznek jogosúltak a magánvállalkozók, mivel a kormány megkezdi ennek az adókedvezménynek az 5000€- ra való lecsökkentését, amit 2028- ig szeretnének végrehajtani. Ez azt jelenti, hogy a vállakozók több adó befizetésére számíthatnak, azonban ezt egyéb jövedelemadó rendszerrel kapcsolatos változások még befolyásolhaták..
8. Vége a kék borítékoknak?
Jövőtöl mindenkinek dönteni kell arról, hogy miként szeretné, hogy az adóhivatal kommunikáljon vele, postai úton vagy online. A változásról mindenkit értesíteni fognak és döntését utólag is megváltoztathatja majd.