Kicsit nosztalgikus élmény egyetemen is járni irodalom órára, újra tanulni mindent, amit érettségi előtt tanultunk. Persze, fókuszálva Hollandiára és Belgium flamand területére. A másik komoly különbség, hogy a sokkal nagyobb fókusz van magán a művön, az egyes korszakokon, mint az írókon, költőkön, ami kétségtelenül érdekesebbé teszi az órákat. Mert ami általános- és középiskolában van, az sokkal inkább nevezhető irodalomtörténetnek, az egyetemen viszont sokkal inkább beszélgetősek az irodalom órák, sokkal inkább kíváncsiak arra, hogy mit tudunk a műről, milyennek látjuk azokat. A 2. és a 3. félévben összesen 6 könyvet vettünk, ezekről írnék bővebben.
Willem Elsschot: Sajt
Willem Elsschot A 20. század egyik legjelentősebb flamand költője, írója, legjelentősebb művei közé tartozik a Sajt. Magyarországon a Lidércfény című kisregénnyel együtt jelent meg egy könyvben, a Gondolat kiadó gondozásában. Azért ez a két novella jelent meg együtt, mert a főszereplő Frans Laarmans. De nagyjából itt meg is áll az egyezés a két történet között, mert a Lidércfény 13 évvel később játszódik (mint ahogy a regény is 13 évvel később íródott). A stílus nagyon szerethető, olvasmányos, nekem, személy szerint bejött a humora is. A történet szerint Frans Laarmans anyja halála után egy sajtforgalmazó vállalatot indít, elkezdi Belgiumban országszerte terjeszteni a holland sajtot. A vállalat történetét követhetjük végig a kisregényben. Érdekessége pont abban rejlik, hogy végig érzékelhető, hogy ebből az egész vállalkozásból nem lesz semmi. A regénynek talán pont az a fő célja, hogy a belgák kishitűségét mutassa be a hollandokkal szemben. Maga Frans Laarmans is többször elmegy Amszterdamba, hogy szerződést kössön holland kereskedőkkel, és érzékelhetően kellemetlenül érezte magát. Már a vonatúton is mintha éreztették volna vele a kisebbrendűségét a belga mivolta miatt. Természetesen nem kell komoly ellenségeskedést elképzelni, de az igaz, hogy a hollandok és a belgák hajlamosak lenézni, kigúnyolni egymást a beszédük, illetve a viselkedésbeli különbségek miatt. De ez a könyv egyik mondanivalója, a belgák általános kisebbrendűségi érzése a hollandokkal szemben, mely döntő többségében történelmükből való különbözőségekből fakad. De legfőképp egy olyan ember elé állít görbe tükröt, aki valójában nem is akarja az egészet, nem hisz benne, ez nem ő. Csak be akar illeszkedni egy társadalmi közegbe, hogy ott valamibe vegyék. Hiszen Frans Laarmans egyik barátjának társaságába járt el, melynek tagjai csupa úriemberek, akik az életet a maga minőségében élik. Laarmans pedig kényelmetlenül érezte magát körükben, de abban bízott, hogy ha neki is lesz sikeres vállalkozása, lesz fogalma arról, hogyan is kell az életet élni, akkor megtalálhatja a helyét a társaságukban. Már az elejétől érezhető, hogy nem így lesz, de nem is a történet vége a lényeg, hanem ahogy keresztülmegy ezen. Tele van iróniával, önkritikával, emellett olvasmányos. Úgyhogy ajánlott.
Marga Minco: Keserű fű
Egy 2. világháborús olvasmány. Aki benne van a holland irodalomban, az tudhatja, hogy sok, a 2. világháborúhoz köthető írás született. Ezek mind rendkívül erősek, némelyek nehezen emészthetők. Ennek oka az, hogy Hollandia durván megszenvedte a 2. világháborút. Annak köszönhetően, hogy nem szóltak bele az 1. világháború eseményeibe, Hollandia teljesen kimaradt belőle. És azt hitték, hogy ha a 2. világháború alatt is némák maradnak, megússzák azt is. Nos, a németek nem így gondolták, kegyetlenül lerohanták az országot a nyilasok, Rotterdam szinte a földdel vált egyenlővé. És pont azért, mert Hollandia egyáltalán nem volt felkészülve a támadásra, nem tudták megvédeni zsidó honfitársaikat. A holland zsidó lakosság kb. 80%-a koncentrációs táborban végezte, vagy egyszerűen eltűnt. Elég csak Anne Frank naplójára gondolni, de sokan szeretik Marga Minco: Keserű fű című könyvét is. Megmondom őszintén, én nem tartozom közéjük. Egy zsidó lány családjának életét mutatja be, amint próbálják túlélni a német megszállást. Eközben zsidó hagyományok szerint élték az életüket. Számomra nehezen volt olvasható, két okból is. Egyrészt nem tudtam érzelmileg kapcsolódni a zsidó szokásokhoz. Csak minimális a tudásom a zsidó kultúráról, és az igazat megvallva, a könyvet olvasva sem éreztem át, hogy az miért különleges, mi a jelentése, mi a jelentőssége. Másrészt azért volt nehéz, mert az egész történet súlyát nem éreztem. Mivel egy gyerek szemszögéből követjük végig a történetet, ezért kicsit játékos is az egész, de végig azt érzékeltem, mintha nem érzékelné, hogy mi történik valójában körülötte. Még csak gyermeki megérzés szintjén sem, hogy itt valami komoly dolog fog történni. Úgyhogy nem feltétlen az én olvasmányom, de el fogom még egyszer olvasni, hátha másképp fogom gondolni.
Multatuli: Max Havelaar (Avagy a holland kereskedelmi társaság kávéaukciói)
Visszamegyünk a 19. századba, hogy szemügyre vegyük Multatuli legjelentősebb irodalmi művét. Ez egy nagyon érdekes könyv, kissé kaotikusnak hat, és többször el kell olvasni, hogy megértsük, hogy miről is van szó. Már az önmagában egyedivé teszi a regényt, hogy keverednek benne a holland felvilágosodás és a romantika stílusjegyei. Nagyon viccesen indul, már-már a L’art Pour L’art Társulat poénjaira emlékeztetnek, ugyanis Batavus Droogstoppel, mint kávéügynök az a tipikus, negyves férfi, aki azt hiszi, hogy a világból eleget látott, ő kellőképp felvilágosult, mindent tud az életről. Tipikus Besenyő Pista bácsi 19. századi kiadásban, aki mindent tud és mindent meg is magyaráz. Teljesen realista, aki ki nem állhatja az irodalmi műveket, főleg a verseket. Hiszen abban ritkán írnak igazat. Batavus Droogstoppel pedig talpig becsületes ember, aki szereti, ha igazat mondanak. Élete akkor vesz különös fordulatot, amikor találkozik egy férfival, akit sálasnak neveznek. Az ő kérésére írja meg azt a könyvet, amit olvasunk. Az első négy fejezet tehát arról szól, hogy miként fog bele a történetbe. A regény valódi eseménye valójában az 5. fejezettől kezdődik. És akkor ott, az egész regény stílusa megváltozik. Egyrészt átmegyünk Jávába (Kelet-India), másrészt az egész hirtelen sokkal komolyabb lesz. Mondjuk van is miért megkomolyodni, hiszen embertelen körülmények uralkodnak az ázsiai országban, amiket olvasni, elképzelni is nagyon rossz, hát még milyen lehetett megélni. Márpedig, ha figyelmesen olvassuk, kiderül, hogy Multatuli valójában a saját tapasztalásait írta le. Ő maga tényleg küzdött az igazságtalansággal szemben, többször fel is emelte a hangját. A könyv további érdekessége, hogy érdekes párhuzamokat lehet meglátni a szereplők között.
Hella S. Haasse: Urug
Ez egy rövid történet, de tele van érzelmekkel. Ez lett a személyes kedvencem az eddig vett holland irodalmi olvasmányok közül. Kisregény, de annyi tartalom és érzelem van benne, hogy nem lehet nem szeretni. A holland posztkoloniális irodalom egy különleges ékköve, mely egy holland és egy indonéz fiú barátságáról szól. Azért is szeretem a regényt, mert nem kell feltétlen ismerni a történelmi vonatkozását, ha csak, mint két fiú barátságáról olvasunk, úgy is teljes értékű a történet. Ez is egy olyan regény, aminek nem a vége a lényeg, hiszen at első mondat úgy szól, hogy „Urug a barátom volt”. Valójában a folyamat a lényeg, hogy hogyan alakul a barátságuk, és hogy miért mentek szét. A két fiú nagyon szerethető, és bár tudtam, hogy mi lesz a vége, legbelül mindig azért szurkoltam, hogy maradjanak együtt. A másik, ami miatt nagyon megszerettem ezt a regényt, hogy az író egyáltalán nem használ nagy érzelmi töltetű szavakat, mégis lehet érzékelni a történet, az egyes jelenetek érzelmi súlyát. Kevesen tudnak olyan kiváló érzékkel leírni jeleneteket, úgy, hogy szinte csak tényszerűen közlik az eseményeket, miközben érzi az olvasó, hogy itt valami komoly dolog fog történni. Az írónő leginkább a részletes tájleírásba ágyazza az érzelmi mondanivalóját. Nagyon kevesen teszik meg ezt, sok szerző (könyv, film, zene…) csinálja azt, hogy fajsúlyos szavakkal, jelenetekkel érzékelteti az adott esemény súlyát, ami nekem azért nem tetszik, mert olyan érzésem van, mintha manipulálni akarna érzelmileg. Mintha maga a szerző akarná megmondani, hogy ebben és ebben a jelenetben nekem most nagyon el kell érzékenyülnöm, különben egy szívtelen állat vagyok. Sokkal jobban szeretem azokat a műveket, amely csak úgy sodródik a maga medrében és spontán írja le az adott körülményeket. Az Urug ilyen. Csak 128 oldalas, de tartalmát tekintve egy 400 oldalas művel vetekszik. A könyv 1948-ban jelent meg, pont akkor, amikor Hollandia elszakadt Indonéziától. Ezt a folyamatot írja le a két fiú barátságában. Végig lehet érzékelni, hogy ez a barátság valójában egyoldalú a holland fiú részéről. Az indonéz fiú (Urug), teljesen a maga értékrendje szerint éli az életét. És ahogy haladunk előre a történetben, úgy távolodnak egymástól, a vége felé már Urug jelenléte mintha egy illúzió lenne. Nagyon szép történet, jó szívvel ajánlom.
Willem Frederik Hermans: Het Behouden Huis
Ismét a 2. világháború irodalmából szemezünk, és most egy rendkívül kellemetlen olvasmány következik. Ennek a műnek nincs hivatalos magyar fordítása, ezt mi is hollandul olvastuk. Az, hogy kellemetlen, az nemcsak azt igazolja vissza, hogy mennyire megszenvedték a hollandok a 2. világháborút, hanem ez az író stílusát is. Willem Frederik Hermans-t Hollandiában, mint rettegett íróként tartják számon. Mellőzött gyerekkora (a nővére mindenben jobb volt, és ezt a szülei nem is titkolták), és a nővére öngyilkossága mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy a művei komorak legyenek. Ez a mű meg lényegében a 2. világháború értelmetlen mivoltáról szól. Egy holland katona katonai szolgálatát teljesíti a fronton, amikor egy nap megbízást kap, hogy menjen el a közeli városba, amit szinte teljesen lebombáztak. Mindegyik ház romokban hever, egy marad csak ép, oda be is költözik a katona. Ahogy szétnéz, meglepetten konstatálja, hogy a ház nagyon is jó állapotban van. A berendezések, az ágy rendben vannak, a csapból folyik a meleg víz. A tulajdonosok sehol, úgyhogy maga döntött úgy, hogy beköltözik a házba. Másnap viszont egy német ezredes kér bebocsátást a katonáival együtt a házba. Az új „tulajdonos” vonakodva ugyan, de beleegyezik, hogy ők is ott lehessenek. A házban egyébként szabad a járás, minden szoba, helyiség nyitva van, egy szobát kivéve, ami zárva van. A történet egyik fő szála, hogy kiderítik, hogy mit rejt a bezárt szoba, és hogy miért is van bezárva. Ez a regény arra példa, hogy mit tett az emberrel a 2. világháború és hogy miért is volt értelmetlen. A 2. világháború utáni holland irodalomban jellemző volt, hogy a főszereplők reményvesztettek, idea nélküliek voltak. Egy saját világot alakítottak ki maguknak, és abban éltek. Ennek a holland katonának is ez a bizonyos „megőrzött ház” (így lehetne lefordítani a holland címet) volt az ő saját maga világa a valóság elől. A világháború valósága elől. És bár ugyan ott voltak a német partizánok, mintegy jelezve, hogy a valóság elől teljesen nem menekülhet el, de senkinek nem engedte, hogy megingassa a világát. Az ebben a korszakban életre keltett főszereplőkre az is jellemző volt, hogy az író nem idealizálta a személyiségüket. Ugyanúgy tettek jót is és rosszat is. Ez a holland katona is a végsőkig képes volt elmenni azért, hogy a maga kis világa ne kerüljön veszélybe. Összességében azt lehet mondani, hogy ugyan el lehet olvasni a regényt, de érdemes rá felkészülni, mert nehéz olvasmány.
Hugo Claus: Mendemondák
Utolsóként egy belga regényt mutatnék be. Egy egészen friss alkotás, 1996-ban jelent meg, magyarul pedig 2000-ben. Ízelítő a belga posztkoloniális irodalomból, a főszereplő, René ugyanis Kongóból érkezett haza, ahol katonai szolgálatot teljesített. Hazaérkeztét a családja is érdekesen fogadja, hát még amikor a falubéliek szépen lassan megtudják, hogy hazatért. A regény helyszíne egy belga falu, René szülőfaluja. A fiú tinédzserkori nehézségei elől menekült Kongóba, nagyjából három év után tért haza. A falusiak pedig fokozatosan szereznek tudomást arról, hogy René hazatért. Fontos helyszín a kocsma, ami a falusiak általános találkozóhelye, itt beszélik meg az aznap történteket… persze itt-ott kiszínezve. Így azt hiszem, már érthető a cím. René hazatértét meg inkább kellemetlenül fogadják a falusiak, nem értik, hogy miért jött haza évek múltán. Majd hirtelen feltűnik egy rejtélyes betegség, mely elkezdi szedni áldozatait. Senki nem tudja, honnan jött, és mivel nagyjából egybeesik René hazatértével, ezért mindenki a fiúra fogja, hogy miatta tört ki a járvány, ő hozta haza Kongóból. Lényegében erről szól a regény, és természetesen a regény végére megoldódik a probléma is… a maga módján. Ez a regény Belgium gyarmatosító múltjával szembesíti az olvasót. A belga katonák ugyanis irgalmatlanul bántak a kongóiakkal, csak a belga lakosság ezzel nem akar szembesülni. Úgy vannak vele, hogy Kongó épp elég messze van ahhoz, hogy őket ez semmilyen módon ne érintse. René jelenléte a regényben a nép szembesítése a gyarmatosítással, és azért faluban játszódik a történet, mert azt a kis burkot képezi, aminek köszönhetően az emberek a maguk kis világában élhetnek, nem kell szembesülniük semmivel. Ha pedig jön valami kívülről, akkor kiszínezik maguknak oly módon, hogy arról ők nem tehetnek, csak a körülmények áldozatai. Lényegében ezt adja át a regény. Nekem személy szerint nem tetszett, mert annyira átjött az a nihilizmus, az a háború utáni történelem utáni idők nyomorúsága, hogy semmi nem történik az emberrel, hogy amiatt volt nyomasztó olvasni. De leginkább azért, mert sehogy nem tudtam kapcsolódni se az eseményekhez, se a szereplőkhöz, egyáltalán nem érintett meg, amit olvastam. Vegyes is a regény megítélése, de érdemes vele próbát tenni, hátha pont ez fog tetszeni.
Nos, ennyi. Mivel a most elkövetkezendő 4. félévben klasszikus irodalom lesz fókuszban, ezért aligha fogunk könyvet olvasni, ellenben óhollandul fogunk klasszikus szöveget olvasni. Kíváncsi vagyok, milyen lesz.
