Ahogy idén annyi mindent másképp csináltunk idén, úgy az Amsterdam Pride is másképp zajlott. A programok elmaradtak, viszont ötletesen oldották meg, hogyan tartsák meg idén is az eseménysorozatot. Amsterdam-szerte szivárványzászlókat helyeztek ki házak ablakára, erkélyeire, hirdetőfelületeken, pályaudvarokon, vasútállomásokon jelentek meg szivárványzászlós plakátok, rajtuk rövid, kedves üzenetekkel. Ez mindenképpen jó ötlet volt, és sokkal inkább azt érzékelteti, hogy nem kívánnak elkülönülni, ők is ugyanolyan emberek, sokkal inkább részesei akarnak lenni a többségi társadalomnak.
De mi szükség lehet a Pride-ra a világ egyik leginkább melegbarát országában? Hollandiában nemcsak melegeknek szóló rendezvényből van nagyon sok, hanem melegbarát hely is. És itt nemcsak a melegbárokra gondolok, hanem például szállodákra is, ahol egy azonos nemű pár ugyanúgy kibérelhet egy kétágyas szobát, mint egy ellenkező nemű pár. És hát Hollandia Európában elsők között engedélyezte a meleg házasságot. Mégis miért érdemes egy ilyen országban is meleg rendezvényeket tartani?
Azt gondolom, hogy a holland melegek számára ez inkább egyfajta „ünnep”. Egy ilyen rendezvény inkább azon kisebbségek számára lehet fontos, melyek kultúrája nem fogadja el a homoszexualitást. Köztudott, hogy Hollandiában tekintélyes arányú marokkói kisebbség él, és az ő vallásukban, az iszlámban a homoszexualitás bűnnek számít. Számukra is egy ilyen rendezvény lehetőséget adhat arra, hogy ők is látszódjanak, ők is vállalják magukat olyannak, amilyenek, hogy közülük is vannak, akik a saját nemükhöz vonzódnak. Ha egy kicsit kritikusként elemezzük magát a „pride” szót, akkor sokakban joggal kelthet visszatetszést, hiszen önmagában a szexuális orientáció mögött nincs olyan jellegű teljesítmény, amire büszkének lehet lenni. Meg nagyon arról sem lehet beszélni egy nyugati országban, hogy maga a szexuális orientáció felvállalása olyan nagy dolog lenne. Viszont az olyan kisebbségeknek, melyek komolyan őrzik a saját országuk kultúráját és hagyományait, mint például a muszlimoknak, ott még jelenthet többet egy ilyen „látszódás”, ahogy erről az RTL Nieuws is írt.
Másrészről azt gondolom, hogy azért is érdemes Hollandiában is megszervezni, hogy megmutassák más országoknak, hogy érdemes egy ilyen eseménysorozatot megcsinálni. Egyik barátom néhány éve küldött képeket az Amsterdam Pride-ról, nézegetve azokat olyan érzésem volt, hogy tényleg barátságos. Hollandiában mintha arról szólna a meleg büszkeség, hogy ők ott egy nagyobb téren jelen vannak, szivárvány zászlókkal, és bárki oda mehet hozzájuk beszélgetni, ismerkedni, barátkozni. Talán egy kicsit fesztivál-jellege is van a dolognak, ami teljességgel nyitott, barátságos, bárki közéjük csatlakozhat. Ezzel pedig példát mutathatnak, milyen egy befogadó közösség rendezvénye. Mert például Magyarországon sokkal inkább offenzív jellegűnek mondható a Pride rendezvénysorozat. Sokkal inkább az érződik, hogy erőszakkal akarnak helyet követelni maguknak, és ez nemcsak abból jön le, amit a média ad le a Budapest Pride-ról, hanem néhány megszólalás, kinyilatkozás néhány esetben tüntető jelleget sejtet.
Az is visszatetszést keltett sok emberben, ahogy politikusok szinte teátrálisan álltak ki a melegek mellett, néhányuk pedig vállalta a szexuális orientációját. Az egy dolog, hogy egy politikustól az egyszerű és a spontán beszéd a lehető legtávolabb áll, de a hollywoodi filmeket idéző hatásvadász beszéd inkább kellemetlen érzetet kelt, ahogy néhány melegjogi aktivista már-már tüntető hangulatú beszéde. Az egyik aktivista hitvallása az, hogy nem elég látszani, és vállalnia magát egy melegnek, hanem provokálni kell a környezetében élőket. Azt gondolom, hogy ennél rosszabbat, ha akart volna, sem tudott volna mondani. A provokációban benne van az arrogancia, hogy nem adok választási lehetőséget, mindenképpen látnod kell engem, és kötelességed elfogadni azt, aki vagyok. Véleményem szerint a felnőttek közötti kommunikáció egyik alappillére, egymás véleményének, nézetének elfogadása, tiszteletben tartása, valamint semmire nem kötelezni a másikat, mindig megadni a választási lehetőséget. Jelen esetben ne kényszerítsük magunkat a másikra, adjuk meg neki a lehetőséget, hogy eldöntse, hogy mire kíváncsi velünk kapcsolatban, meddig kíváncsi ránk. Az erőszak ugyanis erőszakot szül. Az az elmélet is ismert, hogy ez az erőszak abból fakad, hogy korábban (elég csak a kommunizmusig visszamenni) a melegek ha nem is voltak elnyomva, de nem volt lehetőségük megmutatni magukat. Ezáltal az embereknek sem volt megfelelő ismeretük a saját nemükhöz (is) vonzódó embertársaikról, valamint a melegek sem vállalhatták önmagukat egy munkahelyen. Vélhetően sokkal kínosabb volt akkoriban egy kb. 25 éves meleg srác számára a kérdés, hogy mikor lesz barátnője, mikor házasodik meg, amikor neki semmi ilyen jellegű terve nincs. Vannak, akik szerint ez az inga leng most vissza, ennek következménye a sokszor offenzív, demonstratív jellegű beszédek, magamutogatások. De ahogy írtam feljebb, az erőszak erőszakot szül, és egy idő után ismét megerősödhet azok hangja, akiknek nem kellemes két férfit vagy két nőt együtt látni, szélsőséges esetben pedig újra visszaleng az inga az elnyomás felé.
A képeket elnézve, és amiket eddig olvastam a holland Pride-okról, ott ez a bizonyos inga mindig középtájon volt. Persze, jöhet a kérdés, hogy mégis mi oka lehet egy olyan országban kilengetni az ingát, ahol talán soha nem volt komoly elnyomás. Ne feledjük, hogy a nyugati civilizációban szélsőséges feministák és genderkurzus elkötelezett hívei sok esetben (erőszakosan) nyitott kapukat döngetnek, hiszen szinte teljes egyenjogúság van férfi és nő között. Remélhetőleg Hollandiában megmarad ez az elsősorban baráti hangulatú rendezvénysorozat a jövőben is, és továbbra is jó példával szolgál arra, hogyan érdemes elfogadóbbá tenni a többségi társadalom számára a homoszexualitást.
