Anneliese Marie „Anne” Frank (Frankfurt, Németország, 1929. június 12. – Bergen-Belsen, 1945. március) zsidó származású német lány, akit „Anne Frank naplója” címmel kiadott, a második világháború idején írt naplójegyzetei tettek világhírűvé. Naplóját, melyben családjáról és barátairól, érzéseiről, meglátásairól, azaz életéről írt, tizenharmadik születésnapjától kezdve vezette 1944. augusztus 1-jéig.
HasonlóCikkeink
A család Adolf Hitler hatalomra kerülése után menekült el Németországból Hollandiába. Hollandiát a németek 1940 májusában lerohanták és megszállták. 1942 nyarán Anne nővére, Margot behívót kapott „munkára Németországba”. A családfő, Otto Frank tudta, hogy a behívó deportálást jelent, így már másnap elrejtőztek. Frankék egy másik családdal 25 hónapig bujkáltak Amszterdam belvárosában, Otto cégének hátsó épületében mindaddig, amíg egy máig ismeretlen személy fel nem jelentette őket. A rejtőzőket először Westerborkba, majd Auschwitzba hurcolták, ahonnan Annét és nővérét, Margot-t Bergen-Belsenbe vitték tovább. 1945 március első heteiben, a tábor felszabadulása előtt néhány héttel mindketten tífuszban haltak meg. Anne édesanyja Auschwitzban lelte halálát. Édesapjuk, Otto Frank megmenekült, Amszterdamba hazatérvén tudta meg, hogy felesége meghalt a koncentrációs táborban, később a Vöröskereszten keresztül kapott értesítést lányai haláláról. Anne naplóját az egyik bújtatótól (Miep Gies) kapta meg. Miután elolvasta lánya személyes gondolatait, többek rábeszélésére 1947-ben adta ki, így lett Anne Frank naplója ismert és világhírű. Számos (65) nyelvre lefordították, színdarabot, filmet, operát írtak belőle. Az Otto által kiadott első napló nem tekinthető teljesnek (kivett belőle egyes részleteket, pl. amiben Anne a szüleit szidta, illetve még élő emberekről ír személyes információkat), de halála után (1980) a teljes kritikai kiadás látott napvilágot.
Élete
Anne Frank 1929-ben született Otto Heinrich Frank és Edith Holländer második lányaként. Testvére: Margot Frank. A család Frankfurtban élt, az akkori világ pénzügyi és ipari központjában, ahol békésen megfért egymás mellett a zsidó és nem zsidó népesség.
1933 márciusában a frankfurti választásokon Adolf Hitler náci pártja győzött, antiszemita megmozdulásokra került sor. Otto Frank elhatározta, hogy elhagyja Németországot. Még ebben az évben Edith Frank és a gyerekek Aachenbe mentek Edith anyjához, Rosa Holländerhez. Otto Frank Frankfurtban maradt, majd Amszterdamba költözött és családját is magához hívta. Otto Frank az Opekta Worksben kezdett dolgozni, a lakásuk a Merwedeplein téren volt. 1934. februárban érkezett meg Edith a gyerekekkel Amszterdamba. Hontalanok lettek, mert a német törvények szerint megfosztották őket állampolgárságuktól. A két lány a Montessori-iskolábajárt. Margot matematikai érdeklődésű, Anne pedig inkább humán beállítottságú volt, olvasott, írogatott, író szeretett volna lenni.
1938-ban Otto Frank társult Hermann van Pels hentessel, aki Németországból, Osnabrückből menekült el a családjával. 1939-től Edith édesanyja együtt élt a Frank családdal egészen haláláig, 1942 januárjáig.
1940 májusában a németek megszállták Hollandiát, így ott is elkezdődött a zsidók üldözése. Margot-nak és Annének, akik kitűnően tanultak és sok barátjuk volt, el kellett hagyniuk az iskolát a törvények miatt, kizárólag zsidó iskolába járhattak, így kerültek a Jewish Lyceumba. A zsidóknak, így nekik is sárga csillagot kellett viselniük.
Anne 1942. június 12-én tizenharmadik születésnapjára egy naplót kapott ajándékba. A napló elején lévő emblémát néhány nappal később kicserélte apja képére. A naplóba egy fiktív barátnőjének írta bejegyzéseit, amelyek így mind megszólítással kezdődnek („Kedves Kitty!”)
1942. júliusban Margot behívót kapott a munkatáborba. A család a bujkálás mellett döntött, az Opekta épületébe, Otto Frank üzletébe, az amszterdami csatorna mellé „költöztek”. Otto Frank úgy tervezte, hogy innen Svájcba fognak menni a németek elől. A lakás az épület hátsó frontján volt. (Anne a naplójában ezt „Hátsó traktus”-nak nevezte.)
A bujkálásban Otto Frank négy régebbi dolgozója (Miep Gies, Viktor Kugler, Johannes Kleiman és Elli Voskuijl) segítette őket, a külvilággal való kapcsolatuk kizárólag rajtuk keresztül valósult meg. Nagyrészt tőlük tudták meg, hogy mi történik a világban, a háborúban. Tőlük kaptak mindent, ami a létfenntartásukhoz szükséges volt, élelmet, ruhát. Anne a naplójában meleg szavakkal emlékezett meg róluk.
Júliusban újabb bujkálók csatlakoztak hozzájuk, a Van Pels család, novemberben pedig Fritz Pfeffer fogorvos. (A naplóban a Van Pels család Van Daan néven, Pfeffer pedig Dusselként szerepel.)
Anne olvasással és tanulással töltötte az idejét, Folyamatosan írta bejegyzéseit a naplóba, érzéseit, gondolatait a családról, a világról, a háborúról, a háború és a zsidóüldözés ellenére hitét nem adta fel.
Az utolsó bejegyzés időpontja 1944. augusztus 1.
1944. augusztus 4-én, reggel a rendőrök egy ismeretlen feljelentése alapján körbefogták a házat. Kérdezősködtek, majd elmentek, de később visszatértek és módszeresen átkutatták a házat, felfedezték a titkos épületszárnyat, a rejtőzködőket megtalálták és elhurcolták. Csak Miep Giest nem tartóztatták le. Westerborgba vitték őket, a Hollandia északi részén álló ideiglenes táborba.
Miep Gies később visszatért, és magához vette az ott maradt iratokat és személyes holmikat, köztük Anne naplóját is, bízva abban, hogy a háború után átadhatja a lánynak és családjának.
Anne és családja Westerborgból szeptember 2-án, az utolsó ilyen szerelvénnyel indult el Auschwitzba társaival együtt. Három nappal később érkeztek meg. A táborban azonnal elkülönítették a nőket és a férfiakat egymástól, édesapját ekkor látta utoljára. Az átszállított személyek közül a 15 éven aluli gyerekeket azonnal a gázkamrába küldték a nácik. Anne Frank pont 15 éves volt, tehát ez őt nem érintette. Magába zárkózott. Édesapjával kapcsolatban meg volt győződve arról, hogy a németek megölték.
Október 28-án a nők közül 8000-et, köztük Annét, Margot-t és Auguste van Pelset a Hannovertől északra elhelyezkedő bergen-belseni táborba szállítottak át, Edith Frank Auschwitzban maradt.
1945 márciusában tífuszjárvány tört ki a táborban, kb. 17 000 fogvatartott meghalt. Röviddel később Margot, majd Anne is, pár héttel azelőtt, mielőtt a tábort 1945. április 15-én az angol csapatok felszabadították. Halálának pontos dátuma nem ismert, kutatások szerint március közepe felé lehetett.
Anne Frank emlékezete
A háború után derült ki, hogy a nácik megszállásuk alatt 110 000 zsidót deportáltak Hollandia területéről, ezt 5000-en élték túl. Otto Frank is megmenekült és visszatért Amszterdamba. Ott tudta meg, hogy felesége meghalt, valamint azt, hogy két lányát a bergen-belseni táborba szállították, reménykedett benne, hogy túlélték és visszatérnek. 1945 júliusában a Vöröskereszt értesítette őt Anne és Margot haláláról.
Anne naplóját személyes dolgaikkal együtt Miep Giestől kapta meg. Rendszerezte az anyagot, majd elolvasta, később kommentárokkal egészítette ki, majd kiadta.
1963-ban Otto Frank és második felesége, Fritzi megalapította az Anne Frank Alapítványt Bázelben. Otto Frank a napló kiadásából származó jogokat halála után az alapítványra hagyta.
Otto Frank 1980-ban bekövetkezett halála után az eredeti napló, levelek, és más dokumentumok a Hollandiai Háborús Dokumentumok Intézetébe került, ahol 1986-tól nyilvánosnak minősítették, szabadon kutathatóvá tették.
A napló kritikája
A naplót a megjelenése óta számos kritika éri, melyek többsége kétségbe vonja, hogy a szerzője egy tizenhárom éves lány lehetne. A gördülékeny stílus és a kézírás sem lánygyermekre vall, némely lapokon pedig golyóstollal készült bejegyzések is olvashatók,[1] holott Bíró László csak 1951-ben szabadalmaztatta találmányát. A naplót azonban többször is megvizsgálták: 1976-ban a Német Szövetségi Nyomozóhivatal, két neonáci pere során, és úgy találták, hogy mind a papír, mind a tinta, melyet az írásakor használtak, kapható volt a világháború idején, de golyóstollal javításokat ejtettek rajta, 1986-ban pedig holland kutatók, akik felkérték a német nyomozóhivatalt, hogy mutassa meg, hol vannak a golyóstollal írt korrekciók, de csak két utólag beillesztett lapon találtak ilyet. A napló 2003-ban kiadott változata, melyet alapos kommentárokkal láttak el, tartalmaz képeket ezekről az oldalakról. A szerkesztő, H. J. J. Hardy megjegyzi, hogy golyóstollal írt szöveget csak két lapon találtak, melyek nem képezték a napló részét, utólag kerültek bele, és rajtuk a kézírás sem Anne Franké volt.[2]Ugyanezen az oldalon egy lábjegyzetben az áll, hogy Hans Ockleman hamburgi pszichológus és írásszakértő kijelentette, a golyóstollal írt részeket édesanyja, Dorothea Ockleman írta, mikor kutatást végzett a naplóval kapcsolatban.
A der Spiegel nevű folyóirat is beszámol cikkében az eredményről.[3] A napló hitelességének tagadói hivatkoznak Otto Frank magatartására is: Anna édesapja 1980-ig, egészen haláláig nem engedte az eredeti kézirat vizsgálatát, 1947-ben még a Contact kiadó is csak másolatot kapott.[4] Otto Frank halála után a napló a végrendelet értelmében a Holland Háborús Dokumentációs Intézet tulajdonába került, akik elvégeztették a napló írásszakértői vizsgálatát, és úgy találták, hogy a kézírás egyezik azokéval az írásmintákéval, melyeket bizonyíthatóan Anne írt, a papír és tinta is kapható volt a napló keletkezése idején
