Ha közvéleménykutatás keretében megkérnénk a magyarokat, hogy sorolják fel az általuk ismert holland városokat, valószínűleg kevesek listáján szerepelne Alphen aan den Rijn neve. Pedig ez a város is megér egy sétát a hangulatos főterén, és az újépítésű lakóházak között. Látnivaló pedig itt is akad, hiszen amellett, hogy itt van a világ első madárparkja, meglátogathatjuk Hollandia egyik szabadtéri múzeumát, az Archeont.
Az Archeon nem kínál kevesebbet, mint Hollandia szinte teljes történelmét egészen az első betelepülő őslakosoktól kezdve (kb. i.e. 8800) a XIV. századig. A nagyjából 10 hektáron elterülő múzeumban gondos munkával építették fel az adott korok lakóházait, épületeit, azok teljességgel autentikusan vannak berendezve. Ezek szabadon bejárhatók, a berendezések pedig kézbe vehetők, kipróbálhatók. Az egész múzeumot annyira komolyan vették, hogy még az idegenvezetők is korhű ruhákban vannak beöltözve. Természetesen meséltek az adott korról, csoportoknak holland nyelven, de nekünk, a magyar barátommal angolul is elmondtak mindent. Hihetetlen élmény volt hallani a lelkesedést a hangjukban.
A bejáratnál a különböző prospektusok mellett térképet is el lehet venni, aminek útvonalát mindenképp érdemes követni, mert több ösvényen is vannak elágazások, és ha rossz irányba megyünk, nagyot ugorhatunk az időben. A bejárat után egyből a középső kőkorszakba (mezolitikum) kerülünk, a jégkorszak után első őslakosok ekkor települtek a mai Hollandia területére. Itt részletesen meséltek a vadászatokról, gyűjtögető életmódról, körülnézhettünk a nádból épült veremházakban, itt különböző kövekből készült szerszámok voltak kiállítva. Beljebb menve a Neolitikum jellegzetes házait nézhettük meg. Érdekes volt látni a fejlődést, valamint ekkor alakult ki a földművelés, állattenyésztés. Ezután a bronz- és a vaskor relatíve kicsi helyet kapott. Ami a legnagyobb területen helyezkedik el, az az Ókori Római Birodalom, hiszen annak északi határa egész Hollandia mai területéig ért. A hollandok számára azért is jelentős a Római Birodalom, mert az első írásos emlék holland területről Julius Caesar-tól származik. Emellett több holland várost is a rómaiak alapítottak, például Alphen aan den Rijn-t is. Beülhetünk nézőként az Arénába, szétnézhettünk a fürdőházban, valamint ennek a területén van egy beltéri múzeum, festmények, szobrok, különböző római élethelyzetekről.
Ebből kiérve a középkorba érünk, mely ugyan kisebb helyet kapott, de mind közül ez a legváltozatosabb. A különböző foglalkozások és a kialakuló társadalmi rangok következtében emberek, családok különféle házakban laktak, ezekből többféle is ki van állítva, be van rendezve. Van ház, melyet szemmel láthatóan halászé lehetett, egy másik szőnyegszövőé, egy harmadikban keramikus lakhatott. A házak kertjében különböző állatokat is láthatunk, melyeket már akkor is tenyésztettek. De felépítettek egy nagyobb templomot is, melynek harangját minden órában megszólaltatja a pap.
Még a bejáratnál a belépődíjon felül lehet különböző aktivitásokat „vásárolni”. Ezt kártya formájában kapjuk meg, amit az adott helyen kell leadni az idegenvezetőnek. Ezek legtöbbje a középkorhoz kötődik, hiszen például készíthetünk magunknak edényt vagy kipróbálhatjuk az íjászatot. Ezek ára egységesen €4.25. A múzeumon belül három étteremben is ehetünk. Van egy palacsintázó, egy pizzéria és egy római csárda. Ezek is autentikusan vannak berendezve, valami az árak az egy kicsit olcsóbbak, mint egy átlagos holland étteremben.
A felnőtt belépőjegy €22,90, 65 éven felülieknek €21,90 valamint létezik 10 éves korig gyerekjegy, melynek ára €19,90, múzeumkártyával viszont ingyenesen látogatható a múzeum. Nyitvatartás kedd és péntek között 10-16 között, szombaton, vasárnap pedig 10-17 között. Bővebb információ az Archeon weboldalán olvasható hollandul, angolul és németül. Mindenképp érdemes meglátogatni, különösen akkor, amikor valamilyen eseményt is rendeznek.
Ezután tehetünk egy sétát a madárparkban, vagy beiktathatunk egy városnéző sétát Alphen aan den Rijn-ben. A városnak relatíve kisebb csatornája van, de a hangulatos, modern épületek szépítik a várost, emellett, hétvégenként itt is van egy kisebb szabadtéri piac, amit szintén érdemes megnézni.