Annak ellenére, hogy a hollandok kétkerekű közlekedésre vannak berendezkedve, az autó kényelme sok esetben vonzó lehetőségnek tűnik. Természetesen ez többletköltséget jelent azon felül, amit a hollandiai megélhetési költségekről szóló útmutatónkban leírtunk. Figyelembe kell vennünk az üzemanyagköltségeket, a súlyadót és a karbantartási költségeket is, valamint a parkolási díjakat és a parkolási szabályokat sem szabad figyelmen kívül hagynunk.
Másrészt ne felejtsük el, hogy egy autó nagy szabadságot biztosít: a különböző városok között ingázók elkerülhetik a tömegközlekedés által okozott stresszt (még akkor is, ha rájönnek, hogyan lehet olcsóbban vonatozni); az egyik legnépszerűbb holland hétvégi kirándulási célpont, a Fríz-szigetek (Waddeneilanden) könnyen elérhetővé válnak az autótulajdonosok számára és egy autó nagyon megkönnyítheti a kisgyermekes családok életét is (olvassátok el cikkünket arról, hogyan szállíthattok gyermeket Hollandiában).
Az első és legfontosabb kérdés, hogy vásárolhat-e gépjárművet egy Hollandiában élő külföldi. A rövid válasz, hogy igen, habár az egész folyamat elsőre kissé ijesztőnek tűnhet. Sok gyakorlati szempontot kell figyelembe venni, és nem könnyű megmondani, hogy melyik kereskedésekben bízhatunk. Cikkünkben megpróbálunk minden felmerülő kérdésre választ adni és a legfontosabb információk összegyűjtése után már elhárul minden akadály az autóvásárlás elől. Útmutatónk elolvasása után csak egy lépés marad hátra és kényelmesen kocsikázhatunk a holland utakon, miközben kedvenc zenénk szól a háttérben.
Új vagy használt autó
Az első döntés, amit meg kell hoznunk, hogy új vagy használt járművet szeretnénk. Mindkét választásnak vannak előnyei és hátrányai, amelyek a vásárló anyagi helyzetétől és a tervezett használattól függnek.
Mindenki tudja, hogy az új autó drágább, mint a használt. Ráadásul Hollandiában az új autó első tulajdonosának be kell fizetnie a BPM (belastingen op personenauto en motorrijwielen) néven ismert egyszeri „személygépkocsi- és motorkerékpár-adót” is, amely egy regisztrációs díj. Az összeg az autó szén-dioxid kibocsátásától függ, így, ha megengedhetjük magunknak, vásároljunk elektromos autót. Egy új autó vásárlásával hosszú évekre bebiztosíthatjuk magunkat. Az igaz, hogy megkapjuk a legújabb biztonsági és kényelmi funkciókat, azonban bele kell törődnünk, hogy a jármű értéke jelentősen lecsökken abban a pillanatban, amikor kihajtunk a kereskedés kapuján. Nem könnyű ezt elfogadni, de ez a szomorú igazság.
Használt autó vásárlásakor az árak lényegesen kedvezőbbek, habár nem ismerhetjük pontosan az autó előéletét. Vajon rendszeresen szervízelték a járművet? A kilométeróra nincs visszatekerve? Egyáltalán megéri az árát? Ezeket a kérdéseket kell feltennünk, ha a használtautó vásárlás mellett döntünk.
Hol keressünk autót Hollandiában
Természetesen felkereshetjük a helyi márkakereskedéseket is, azonban Hollandiában egyre többen online böngészik a kínálatot. A Marktplaats weboldal egy óriási online piactér, ahol a hollandok bútorokat, elektronikai cikkeket, ruhákat és háztartási gépeket adnak-vesznek. Ezen a piactéren ráakadhatunk rendkívül kedvező autóhirdetésekre is, azonban sokszor a járművek minősége nem megfelelő és valljuk be, egy online eladás során az emberek sok esetben bármit megtesznek és mondanak a sikeres üzlet reményében. Ebben az esetben minden feladat a vásárló vállára szakad: az ügyintézés, az alkudozás és a rengeteg utánajárás.
Nyilvántartásba vétel
Amikor végül megtaláltuk a számunkra legmegfelelőbb autót, a következő kérdés, hogy hogyan írhatom át az autót a saját nevemre Hollandiában. Először is a tulajdonosnak hollandiai lakosnak és minimum 18 évesnek kell lennie (a költözéssel kapcsolatos további információk ebben a cikkünkben találhatóak: Költözés Hollandiába: Részletes útmutató). Amennyiben ezek a feltételek teljesülnek, átírhatjuk az autót a saját nevünkre. A folyamatot az RDW (Holland Járműhivatal) végzi. Külföldön élőknek, akik nem rendelkeznek holland személyazonosító igazolvánnyal, személyesen kell felkeresniük egy RDW vizsgaállomást vagy egy járműnyilvántartó hivatalt a következő dokumentumokkal:
- Személyazonosságot igazoló okirat (a következők egyike):
- érvényes holland vezetői engedély (legfeljebb 10 éves)
- holland útlevél/személyazonosító igazolvány és tartózkodási engedély, vagy az önkormányzati nyilvántartásból származó adataink másolata (legfeljebb 3 hónapos)
- külföldi útlevél és tartózkodási engedély, és a helyi nyilvántartásból származó adataink hiteles másolata (legfeljebb 3 hónapos)
- Regisztrációs kód (tenaamstellingscode)
- Forgalmi engedély (kentekencard)
Gépjárműadók
Az autó nyilvántartásba vétele után a holland adóhatóság egy úgynevezett MRB (gépjárműadó) számlát küld a tulajdonosnak a lakóhely szerinti régió és a megvásárolt autó típusa alapján. Egy átlagos súlyú személygépkocsi általános díja Észak-Hollandiában körülbelül 35 euró három hónapra. A Belastingdienst gépjárműadó-kalkulátor segítségével hozzávetőlegesen kiszámolhatjuk a várható költséginket.
A Hollandiai Magyarok weboldalán megtalálhatjuk a legfontosabb információkat a holland adórendszerről, beleértve a jövedelemadót, a 30%-os adókedvezményt és természetesen számos adótanácsadó segítségét is igénybe vehetjük.
Biztosítás
Hollandiában szigorúan tilos biztosítás nélkül autót vezetni. Az alapbiztosítás fedezi a más járművekben keletkezett károkat. A biztosítások következő fokozata már védelmet biztosít lopás ellen, állatokkal való ütközés és elemi károk esetén is. Ha biztosra akarunk menni, megköthetjük a legátfogóbb védelmet biztosító csomagot. A legfontosabb dolog, hogy a biztosítás valamely fokozata kötelező Hollandiában.
Számos összehasonlító oldal, mint például az Independer Auto NL, vagy a UnitedConsumers NL Autoverzekering, segíthetnek megtalálni a legjobb autóbiztosítási ajánlatokat. A legnépszerűbb biztosítási szolgáltatók az Unive NL Autoverzekering, az ABN AMRO Autoverzekering, a Centraal Beheer NL Autoverzekering és az Aegon NL Autoverzekering.
Ha többet szeretnél megtudni a Hollandiában elérhető egyéb biztosításokról, figyelmedbe ajánljuk a következő cikkünket: Biztosítások Hollandiában: Részletes útmutató.
Műszaki vizsga
A biztosításon kívül a másik jogi követelmény, hogy rendszeresen ellenőriztessük autónkat. Ezt Hollandiában APK-nak nevezik. Az ellenőrzést egy RDW által jóváhagyott szerelőműhely vagy vizsgálóállomás végzi (ide kattintva elérhetőek a lakóhelyhez közeli APK állomások). Érdemes évente vagy kétévente elvégeztetni a műszaki ellenőrzést, de levélben általában 6 héttel az esedékesség előtt emlékeztetőt kapunk. Az árak 30 és 60 euró között ingadoznak lakóhelytől függően.
Közúti gépjármű asszisztencia
Bizonyos biztosítók csomagjaiban szerepel a közúti gépjármű asszisztencia, amely segítséget nyújt hirtelen meghibásodás vagy baleset esetén. Különböző autókluboknál is lehetséges biztosítási csomagokat igénybe venni. Az egyik legnépszerűbb autóklub a Royal Dutch Touring Club (ANWB), amely havonta 10 euróért kínál opciókat az autóvezetők számára. Ha sokat autózunk az Európai Unióban, érdemes egy kibővített csomagot választani, amely átlagosan 18 euró havonta.
Egy utolsó kérdés: Hollandiában is érvényes a jelenlegi jogosítványom?
Az EU/EFTA országokból származó vezetői engedélyek a kiállítás napjától számított 15 évig érvényesek. Például, ha 2020. október 15-én Hollandiába költöztünk, és az EU/EFTA jogosítványunkat 2015. január 1-én állították ki, akkor 2030. január 1-ig vezethetünk a jogosítványunkkal. A megadott dátum után már csak holland vezetői engedéllyel közlekedhetünk.
EGY MAGYAR VÁLLALKOZÓ RÖVID ÖSSZEFOGLALÓJA:
Rendelkezel regisztrált holland lakcímmel?
NEM – nem tudsz autót venni a nevedre (sem motort sem semmit aminek rendszáma van)
IGEN – tudsz autót venni a nevedre (és bármit aminek rendszáma van)
Rendelkezel holland vezetői engedéllyel?
NEM – ebben az esetben csak az RDW valamelyik kirendeltségén tudod átiratni az autót, az ország 16 pontján (https://www.rdw.nl/over-rdw/contact/keuringsstations) időpont egyeztetés nélkül (zonder afspraak)
Amire szükség lesz:
- – egy három hónapnál nem régebbi BRP (Basisregistratie Personen) dokumentum melyet az aktuális lakcímed szerinti önkormányzattól (gemeente) tudsz megigényelni személyesen vagy online. A költsége 15 és 20 euró közt szokott lenni, gemeentetől függően. Online igénylés esetén jellemzően 1-2 munkanapon belül postai úton meg szokott érkezni.
- – személyi igazolvány vagy útlevél
- – az autó aktuális forgalmi engedélye
- – a 4 + 5 számból álló kódra (tenaamstellingscodes) Ha ez nincs meg, az aktuális tulajdonos (eladó) DigiD-vel tud újat igényelni online, azonnal (https://www.rdw.nl/…/het…/tenaamstellingscode-kwijt)
Ha ez mind megvan, kb. 3 perc alatt átírják az autót a nevedre.
Amit ott adnak:
- – Vrijwaringsbewijs (ez az eladóé, ezzel az igazolással tudja majd lemondani a biztosítást, illetve ez igazolja azt, hogy az autó már nem az övé)
- – Tenaamstellinscodes deel 1 (4 darab számjegyet tartalmaz, ez majd akkor kell, ha az autót el akarod adni)
- – 10,75 €-ról szóló blokk/számla
Ha sikerül az autót 16 óráig átiratnod, a következő munkanap, postai úton érkezik a forgalmi engedély (kentekenbewijs) valamit a Tenaamstellingscodes második 5 karaktere
Amúgy mindenkinek javaslom, aki hosszú távon szeretne itt élni, cseréltesse le a vezetői engedélyét hollandra, az autóátiratáson kívül is sokmindenre jó. Ezt a lakóhely szerinti önkormányzatnál (gemeente) lehet online vagy személyesen kezdeményezni. (Rijbewijs buitenland omwisselen) a költsége kb. 40 €
IGEN – ebben az esetben az ország bármelyik PostNL pontján személyesen, (https://www.postnl.nl/locatiewijzer/)
sőt Digid-vel online, otthon is megteheted (https://voertuigoverschrijven.rdw.nl/particulier/)
Minden más megegyezik az előző pontban leírtakkal.
Ami nagyon fontos még, hogy biztosítás nélkül nem szabad közlekedni. Biztosítást kötni akár az autó átíratása előtt is lehet, de átíratás után mindenképp kötelező.
Ennek legegyszerűbb módja online, egy bizosítási alkusz oldalon keresztül, több ajánlatot összehasonlítva megkötni a legmegfelelőbbet.(https://www.independer.nl/)
Az ajánlathoz elég az autó rendszáma és a lakcímed irányítószáma, de a kötéshez kérni fogja az autó MELDCODE-ját, ami egyébként a 17 jegyű alvázszám utolsó 4 karaktere, AMI A LEGRITKÁBB ESETBEN EGYEZIK MEG AZ ÁTÍRATÁSKOR KAPOTT TENAAMSTELLINGSCODES 4 KARAKTERÉVEL, vagyis erre figyeljetek.
EXPORT
Tréler viszi haza az autód vagy már otthon van?
IGEN – ebben az esetben mivel nincs szükséged export rendszámra és biztosításra, intézheted a dolgot a már említett 16 RDW kirendeltség egyikén (az RDW nem ad ki exportrendszámot (sem) és biztosítást sem lehet ott kötni)
Amire szükség lesz:
– az autó aktuális forgalmi engedélye
– a 4 + 5 számból álló kódra (tenaamstellingscodes) Ha ez nincs meg, az aktuális tulajdonos (eladó) DigiD-vel tud újat igényelni online, azonnal (https://www.rdw.nl/…/het…/tenaamstellingscode-kwijt)
– az eredeti rendszámtáblá(k)
– vevő személyes okmányai vagy annak másolatai
NEM – ha “lábon” akarod hazavinni az autót, szükséged lesz exportrendszámra és biztosításra is. Ezeket és az előző pontban leírtakat is lehet egyszerre, egy helyen intézni. RDW engedéllyel rendelkező vállalkozásoknál (https://www.rdw.nl/particulier/locatiewijzer)
“Mijn voertuig exporteren”
A biztosítás 2 hétig érvényes és maximum egy alkalommal hosszabbítható meg. A költsége változó, 150 és 200 € közt szokott lenni.
BIZTOSÍTÁST KÖTNI ÉS EXPORTRENDSZÁMOT KIVÁLTANI CSAK ÉRVÉNYES MŰSZAKIVAL (APK) RENDELKEZŐ AUTÓRA LEHET
Korábbi cikkünk a magyar autó hollandiában használatáról ITT található.