Hogy kezdődött a hollandiai pályafutásod és mióta élsz itt? 2019-ben döntöttem úgy, hogy Hollandiába folytatom egyetemi tanulmányai, két év Amerikában élés után egyértelmű volt, hogy nem tervezek otthon maradni.
Miért pont Hollandiára esett a választás? Egészen véletlenszerű volt, de északi országokat néztem főleg. Az egyetemen kinézett szak itt, Groningenbe volt elérhető angolul. Majd persze utána néztem, és ahogy kiderült, hogy egy igazi diák város, tele nemzetközi diákokkal, nagyon megtetszett.
Mi volt a legnehezebb elintéznivaló a költözésnél? Szerintem általánosságban az első pár hónap eléggé megpróbáltató. Első körben a szoba keresés ment nehezen, két hétig laktam ideiglenes kollégiumban, majd szerencsésen találtam szobát, aztán pár hónappal később saját stúdióba sikerült költöznöm. Alapvetően a diák támogatás elintézése okozott fejtörést, és a mai napig is ez az egyik legnehezebb dolog, mivel fél évente újra kell jelentkezni, és újra és újra ugyan azokat a papírokat össze kell gyűjteni, majd nekik hónapokba telik az elbírálás.
Mi az, amit legjobban szeretsz itt és miért? Sokkal élhetőbb ország. Magyarországon nem tudnék megállni tanulás mellett a saját lábamon. Részmunkaidősként tudok annyit keresni, hogy nem szorulok szülői segítségre, és hozzá teszem, az állam is rengeteget segít a diákoknak, s mint EU-s diák, mindegyik támogatásra tudok jelentkezni. Alapvetően nagyon pozitívok az emberek, nem feltétlenül mondanám, hogy közvetlenek, de egy év után azt tudom mondani, hogy vannak holland barátaim, akikkel nem csak felületes haveri kapcsolatunk van. Nekem igazából tetszik a direktségük, sokkal őszintébbek mint előző tapasztalataimból amerikai vagy magyar emberek.
Mi az, ami a legjobban zavar itt és miért? Talán néha azon csodálkozom, hogy ha mégis találkozok valakivel, aki nem olyan befogadó, mint a többi ember. Sokkal jobban meglepődők, mert általánosságban hozzá vannak szokva az emberek a nemzetközi környezethez, de persze itt is van, aki nem kedveli a külföldieket.
Hogy állsz a holland nyelvvel? Így egy év távlatából azt mondom állhatnék jobban is, de idén szeptembertől kezdtem az egyetemen a kurzust, és az remélem majd segít. Nagyon szeretném megtanulni a nyelvet, bár egyáltalán nincs rá szükség, mindenki folyékonyan beszéli az angolt. Mégis ha később munkát keresnék, egyértelműen könnyebb ha beszélem a nyelvet.
Van honvágyad? Mivel két évet éltem Amerikában, ahonnan egyszer tudtam haza jönni, hozzá vagyok szokva a távolléthez. Sőt nekem ez a távolság szinte meg se kottyan, mintha Pestről vidékre járnék haza. Plusz meg volt az oka amiért eljöttem. Magyarország egyáltalán nem hiányzik, a családom természetesen igen.
Sikerült beilleszkedned a holland társadalomba? Azt merem mondani igen. Ezek pici lépések és ha nem zárkózik el az ember, akkor ők sem zárkóznak el attól, hogy befogadjanak. Nagyon furcsa, hogy egy év után úgy ismerem a várost mint a tenyeremet. Jobban tudom, hogy kell itt ügyeket intézni, mint otthon. Nem kicsi munkát kell belefektetni, de az eredmény mindenképp gyümölcsöző.
Írj egy kicsit a városról, ahol élsz! Az ország legészakibb csücskében élek, Groningenben. Semmit nem tudtam a városról mielőtt ide jöttem, de egyértelműen kellemesen csalódtam. Kis ékszerdoboz, sokkal kisebb mint Amsterdam vagy Rotterdam. De ahogy szoktuk mondani, elég kicsi és elég nagy is. A város vibrál a fiataloktól 200.000 párezres városban, több mint 60.000 diák. Csak ajánlani tudom mindenkinek, rettentően a szívemhez nőtt.
Itt tervezed a jövőd? Nem tudom azt mondani, hogy száz százalékig biztos, hogy itt maradok. Egyetem alatt 1 év gyakorlatra külföldre megyek, szóval kitudja. Viszont azt kell mondjam, hogy igen, úgy gondolom, el tudom képzelni, hogy letelepszem és itt alapítok családot.
Mivel foglalkozol? Jelenleg diák vagyok, és mellette egy vendéglátóegységben dolgozom. Ami nagyon jó, hogy megoldható a tanulás mellett, hogy dolgozzál.
Jelenlegi hobbijaid? Imádok biciklizni, sok honfitársunktól hallom, hogy utálják. Én első perctől kezdve imádom, persze az elején kicsit félelmetes, amikor a kereszteződésbe 30-50 bicajos beözönlik, de hozzá lehet szokni. Valamint nagyon élvezem, hogy a városok tele vannak zöld övezettel. Így meg akkor is, ha a város közepén lakom, 3 perc sétára van 2-3 park, ahol lehet piknikezni, futni, kávézni.
Mit tanácsolnál az ide készülő társaidnak? Az eleje nehéz, de ha nem adják fel és utána járnak a dolgoknak, meg lehet teremteni egy igen kiegyensúlyozott életet.
Hollandiában élsz és Te is szívesen megosztanád a tapasztalataid, élményeid?
Itt a lehetőség! Töltsd ki Te is “Az Én Storym” kérdőívünket és kerülj fel te is a weboldalunkra. Célunk hogy valós emberi történetek alapján mutassuk be egy kicsit Hollandiát. Úgy gondoljuk hogy minden egyes story nagy segítséggel lehet az épp ide érkezett vagy még csak ide készülődő honfitársainknak. A kérdőív elérhető a következő linkre kattintva: https://forms.gle/L1K5ANrG7e9yVCvt8