Hogy kezdődött a hollandiai pályafutásod és mióta élsz itt? 2015 decemberében költöztem ki.
Miért pont Hollandiára esett a választás? Teljesen random volt, Kanadába készültem. Vártam, hogy meglegyen az államvizsgám, aztán intézni kezdjem a vízumom. Egy barátnőm élt itt, aki csalogatott, hogy jöjjek ki én is addig. Persze, ő haza költözött 1 héttel az érkezésem előtt. – Köszi még egyszer Evelin.
Mi volt a legnehezebb elintéznivaló a költözésnél? Nem volt nagy nehézség, au-pairnek jöttem ki, így adott volt a szállásom. Kicsit furcsa volt beköltözni egy vadidegen családhoz, na de jakuzzis fürdőkádam volt saját szinten. Szóval, egy viszonylag alap angol nyelvtudással új életet kezdtem egy holland- kanadai mix családnál.
Mi az, amit legjobban szeretsz itt és miért? Nehéz megmondani. Alapvetően szeretem azt, hogy az emberek nyugodtak, nyitottak és elfogadóak. Szeretek a kis csatorna partokon sétálni, és a bulik sem elhanyagolhatóak. Kimondottan diszkó velem még nem jött szembe, de annál több kis pubos buli, meg még több a fesztivál. Annyi zenei fesztivál esik egy hétvégére, hogy néha nehéz dönteni, hová menne az ember szívesen. Persze nem idén.
Mi az, ami a legjobban zavar itt és miért? Amszterdamban lakok, így a rengeteg turista. Persze megvan ennek is a maga varázsa, csak nem nekem.
Hogy állsz a holland nyelvvel? 5 év után, most éreztem először azt, hogy foglalkoznom kell vele. Eddig sehol nem éreztem hiányát. Most egy olyan utcában dolgozom, ahol rengeteg a holland kisgyerek. És ha hiszitek, ha nem, folyamatosan van valami mondanivalójuk. Szóval szeptember óta tanulok hollandul. A helyi önkormányzat finanszírozza a 9 hónapos nyelvkurzusom, ami alatt a nulláról B1 vizsga szintre kell majd fejlődnöm.
Van honvágyad? Nincs. Bűntudatom néha, amikor a keresztlányom mondogatja, hogy mennyire hiányzom. Vagy amikor kihagyom a barátaim, családtagjaim szülinapját. Vagy nem tudok esetleg hazamenni egy temetésre.
Sikerült beilleszkedned a holland társadalomba? Nem. A hollandok nagyon zárt közösségekben élnek. Jó holland tudás nélkül szerintem sok értelme nincs erőltetni. Sok magyar barátom van, a párom is az. Voltak más nemzetiségű barátaim is, de a legtöbben elköltöztek. Az idei év pedig nem segít, hogy új ismeretségek születhessenek. DE! Biciklivel járok dolgozni, ha ez számít. 🙂
Írj egy kicsit a városról, ahol élsz! Amszterdamban élek, ami sokak számára hihetetlen, de a piros lámpáson és a coffeeshop-on túl is van élet. Rengeteg egyéb turisztika attrakció és múzeum is megtalálható itt, de hozzám közelebb állnak a parkok, a kertészet, ahol magad szeded a biogyümölcsöt – nem úgy, mint vidéken, hogy gyorsan kell futni vele – vagy az éttermek viszik el előled. Ki ne szeretne enni?
Itt tervezed a jövőd? Igen, szeretnénk házat venni a közeljövőben.
Mivel foglalkozol? Nanny vagyok. Kisgyermeknevelő az egyik szakmám, ezáltal egy családnál dolgozom.
Jelenlegi hobbijaid? Őszinte leszek nem sok hobbim van. Szeretek olvasni, kirándulni meg utazni.
Mit tanácsolnál az ide készülő társaidnak? A minimum jó angol tudás kell a boldoguláshoz. Legyen elég megtakarításuk, és nagyon nézzék meg hova jönnek dolgozni. Érdemes információkat gyűjteni hollandiai magyar facebook csoportokból. Na meg persze legyenek nyitottak!
Hollandiában élsz és Te is szívesen megosztanád a tapasztalataid, élményeid?
Itt a lehetőség! Töltsd ki Te is “Az Én Storym” kérdőívünket és kerülj fel te is a weboldalunkra. Célunk hogy valós emberi történetek alapján mutassuk be egy kicsit Hollandiát. Úgy gondoljuk hogy minden egyes story nagy segítséggel lehet az épp ide érkezett vagy még csak ide készülődő honfitársainknak. A kérdőív elérhető a következő linkre kattintva: https://forms.gle/L1K5ANrG7e9yVCvt8