Tegnapi nappal kaptam meg az Erasmus pályázat eredményét, miszerint az őszi félévben nem, de a tavaszi félévben, azaz 2022 februárban tanulhatok Leidenben. Elvileg tegnapelőtt tudtam volna meg az eredményt, de nagyon vacillálhattak az ügyemben, ha késtek a válasszal egy napot. Erre két okot látok:
- Inkább a most másodéveseket részesítik előnyben, hiszen ők értelemszerűen magasabb szinten vannak hollandból, mint mi, elsőévesek. Ehhez képest én is megpróbáltam.
- Alapvetően látják és érzékelik, hogy jó vagyok hollandból, talán átlag feletti a tudásszintem egy elsőéveshez képest. És talán elengednének, mintegy értékelve a tudásomat és a bátorságomat, de lehet, hogy az is ott lebegett a szemük előtt, hogy még nem boldogulnék annyira.
Ebben az évben én voltam az egyedüli elsőéves, aki jelentkezett. Több tanárral is beszélgettem erről, többen is óvatosságra intettek. Mondták, hogy az egy dolog, hogy jobb a hollandom, de ott olyan szintű követelmények vannak, amivel nem biztos, hogy elboldogulnék, és az van, hogy ha valaki a záróvizsgán megbukik, annak az ösztöndíj egy részét vissza kell fizetni. Ez mondjuk tényleg elgondolkodtatott, ugyanakkor meg éreztem magamban annyi elszántságot, hogy csak azért is megpróbáljam. Ez meg is történt, ennek az eredménye derült ki tegnap. De azt mondta az egyik tanár, hogy az egyik évben annyi elsőéves akart jelentkezni, hogy úgy döntöttek, hogy testületileg megtiltják nekik a jelentkezést. Alapvetően joga van egy elsőévesnek jelentkezni, hiszen csak annyi a feltétel a jelentkezésre, hogy kiutazáskor 2 lezárt félévnek kell lennie. Bár nem tudom, hogy milyen volt az, amikor annyi elsőéves érezte magát annyira vakmerőnek, hogy azonnal ki is próbálja magát Hollandiában, de én személy szerint nem tiltottam volna meg a jelentkezést. Érthető, hogy a külföldi egyetemeken van egy szint, amit elvárnak nyelvtudás terén, de igazából azt gondolom, hogy senkinek nem árt egy elsőéves azzal, ha jelentkezik. Ha nem megfelelő a pályázata, egyszerűen csak dobják a jelentkezését, kap egy udvarias E-mailt, hogy köszönik szépen a jelentkezést, de most nem sikerült, jövőre próbálja meg újra és kész.
Egyébként annyira nem lenne reménytelen a helyzet, mert amikor volt az Erasmus tájékoztató, akkor több felsőbbéves hallgató, aki volt már kint Hollandiában vagy Belgiumban, azt mondták, hogy bőven volt szabadidejük az iskola mellett, így a kikapcsolódás mellett folyamatosan tudtak tanulni és készülni a vizsgákra. Úgyhogy annyira nem lenne lehetetlen, mindazonáltal igazuk van a tanároknak abban, hogy még A2-es szinten van a hollandom. Ez abban nyilvánul meg például, hogy holland barátokkal már ugyan hollandul beszélgetek, de többnyire egyszerű mondatokat írok és egyelőre nem tudok szótár nélkül élni. Illetve abban is megnyilvánul, hogy olvasok holland nyelvű írásokat a neten. Híreket, cikkeket és több olyan mondatot is láttam, ahol ugyan minden egyes szót értettem, láttam is, hogy milyen nyelvtani szerkezetben van írva, de ha valaki arra kérne, hogy rakjak össze egy ilyen mondatot, az még nem menne. Úgyhogy lehet örülni annak, hogy jól állok és nagyon hasznos a német nyelvtudásom, de kétségtelenül nagyon sokat kell még tanulni.
De más lehetőség is rendelkezésre áll: Nyári szakmai gyakorlatra menni Hollandiába! Ez már idén nyáron megvalósulat és nagyon örülnék neki, ha összejönne! Pontosabban reális esély van arra, hogy összejöjjön, mert bár ugyan ezt külön meg kell pályázni és nekem kell gyakorlati helyet keresni, de az esetemben az április 9-i jelentkezési határidőt kitolták április 20-ra. Jó eséllyel azért, mert eleve később értesültem a lehetőségről, illetve azért is, mert mivel az Erasmus koordinátor maga ajánlotta ezt fel, ezért jó eséllyel el is fogadnák a jelentkezésemet. A szükséges papírok nagyrésze is megvan, hiszen szinte ugyanazokkal kell jelentkezni, mint a külföldi tanulásra. Csak az önéletrajzon és a motivációs levelen kell egy kicsit módosítani. Egyébként erre is €620 havi támogatás jár, mint az egyetemi tanulás esetén, illetve a gyakornoki helyek többsége fizet €300-500 körül havonta, így azt gondolom, hogy akinek nincs nagyon különleges igénye a szállással kapcsolatosan, az akár egyedül is kijöhet a havi €1000 körüli összegből. De ezt még félve mondom, mert annyira nem ismerem a holland árakat. Azt tudom, hogy Amszterdam a világ egyik legdrágább városa. Ezért ha ott találnék munkát, akkor jó eséllyel valamelyik szomszéd településen keresnék szállást, mert lehet, hogy a beutazással együtt olcsóbb lenne a lakhatás, mintha a fővárosban bérelnék egy szobát.
De ennek mind részletesen utána fogok járni. Ha sikeresen el tudom intézni, és lesz szakmai gyakorlati helyem Hollandiában, akkor szívesen írok ide folyamatosan élménybeszámolót. Ha más is szívesen menne Hollandiába, tudja, hogy mire számítson.