Ha már szó esett az Eurovíziós Dalfesztiválról, akkor szeretnék külön cikket szánni a Belgiumot képviselő dalról, több okból is. Egyrészt, Belgium, mint Németalföld része, talán néha helyet kaphat itt is, hiszen erős kapcsolata van Hollandiával minden szempontból. Másrészt meg határozottan azt gondolom, hogy idén Belgium volt a legnagyobb vesztese az Eurovíziós dalfesztiválnak. A 19. hely a döntőn nagyon finoman szólva is méltatlan a dal színvonvalához képest. Mert igen, mondhatjuk, hogy sokak kedvence, Olaszország nyert, még akár azt is, hogy megérdemelten, mert tényleg jók voltak. Egyik holland barátom, akivel online vitattuk meg az énekeseket, szerintem üvöltött örömében, amikor megtudta, hogy a nagy kedvence nyerte meg az Eurovíziót. És végzett néhány kifejezetten jó előadás előkelő helyen. Akiket én szerettem még, például: Ukrajna, Finnország szintén jó helyen végeztek, ehhez Belgium 19. helye szégyen.
HasonlóCikkeink
Bár az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a Belgiumot képviselő Hooverphonic együttes azért más dimenzió a többi Eurovíziós dalhoz képest. Olvasgatva az interneten a véleményeket, hozzám hasonlóan sokan csalódottan vették tudomásul Belgium eredményét, volt olyan, aki azt írta, hogy ez volt az egyetlen komolyan vehető előadás az egész Eurovízión. Egyszerűen arról van szó, hogy nagyon ritka az, hogy kiáll egy énekesnő komplex érzelmekről énekelni, ráadásul látszik az arcán, hogy érti is, hogy miről énekel, az együttes többi tagja meg ne adj isten hangszeren játszik… Hát ki hallott ilyet a szakállas énekesnők korában? A keddi elődöntő is érdekes volt. 16-an léptek fel, az első fele 1-2 üdítő kivételtől eltekintve rettenetes volt a sablonos szövegű, énekelni nem tudó előadók miatt, erre bejön 9.-ként a belga Hooverphonic és megállt a levegő. Atmoszférát teremtettek, az énekesnő a kisugárzásával lehengerelt, azt éreztem, hogy őrá érdemes figyelni. Nagyon örültem, hogy továbbjutottak, de a döntőbeli 19. hely…
Bemutatnám röviden a dalt, hogy érzékeltessem, hogy mitől annyira különleges. A The Wrong Place című dal egy rosszul sikerült kapcsolatról, házasságról szól, ahonnan az énekesnő egyszerűen nem tud kilépni. Mert a régi érzelmeket, ami miatt szerelmes lett a férfiba, nem tudja elfelejteni:
I see your smiley face that makes me wanna cry
Közben meg a kapcsolat minőségét jelzi, hogy mindenféle hülyeségen összevesznek:
Don’t you ever dare to wear my Johnny Clash T-Shirt
Amikor ilyet mond az egyik a másiknak, ott talán már a “válság” szó is túl enyhe a kapcsolat jellemzésére. Ami miatt rettenetesen tetszik a dal, hogy ezt a kettős érzelmet, ezt a vívódást nagyon jól visszaadták zeneileg is, illetve, amit érdekesnek tartok, hogy az énekesnő végig nyugodtan énekel. Nem az, hogy szinte kitörnek az érzelmei, annyi fájdalom van benne, ez a harc sokkal inkább belül zajlik és azt érzem, hogy az énekesnő hagyja megélni az érzelmeit. A refrénben hallható “You’re in the wrong place” szöveget sokáig csak a háttérvokál mondja, amiről az volt a benyomásom, hogy az az énekesnő belső hangja. Amikor belső hang már erősen gongatja a vészharangot, de mégsem lép. A dal végén viszont már az énekesnő is énekli a “You’re in the wrong place” szöveget, amit az egész dal megoldásának tartok. Azzal ugyanis, hogy már az énekesnő is énekli, gyakorlatilag megérett arra, hogy kilépjen a kapcsolatból.
Az egész dal lényegét ebben látom: Hosszas vívódás után végre kilépett a kapcsolatból. Az egyik leghamisabb filléres “jótanács”, amit önjelölt párkapcsolati “szakértők” mondogatnak, hogy “engedd el”, “lépj ki a kapcsolatból”. Aki volt valaha nagyon szerelmes, az tudhatja, hogy ez valójában egy nagyon nehéz folyamat. Ahhoz, hogy valakit ténylegesen el tudjunk engedni, arra előbb meg kell érni mentálisan. Meg kell érni ahhoz, hogy szívvel-lélekkel érezzük, hogy a kapcsolatnak nincs folytatása és határozottan kijelentsük, hogy eddig és ne tovább. Ebben látom a dal üzenetét.
A videoklip is nagyon jól átadja a dal mondanivalóját:
A kopár épület a magányt, a kapcsolat minőségét szimbolizálja, illetve, hogy az énekesnőt menyasszonyi ruhában láthatjuk, az jelzi, hogy szereti a férfit, de hogy egy pillanatra sem mosolyog az arról árulkodik, hogy valójában nagyon jól tudja, hogy baj van. Ez a dal minden szempontból kiváló alkotás. A szöveg komplex érzelmet dolgoz fel, a zene nagyon jól visszaadja a szöveg mondanivalóját, ahogy a videoklip is.
Olyan véleményt is olvastam az együttessel kapcsolatban, hogy “The Eurovision is the wrong place for this band.” És azt kell mondjam, hogy igaza van. Ez az együttes túl jó az Eurovízió színvonalához. Egyébként is az az általános, hogy egy olyan dal, amelyik komplex érzelmeket dolgoz fel, az nagyon ritkán válik népszerűvé a mainstream műfajban. Egyszerűen azért, mert trenddé tették az egyszerű üzeneteket. Könnyebb megemészteni a “Baby, it’s not a maybe!” színvonalú szöveget (hogy a máltai énekesnőt idézzem…), ami ráadásul még találónak is hangzik, ezért terjednek interneten az olyan filléres “jótanácsok”, mint az “engedd el” vagy “ő nem is való neked”, mert ez mindenki érti. Felkapják a fejüket, azt hiszik, hogy ez a megoldás kulcsa a boldogtalanságukra. És ezért van az, hogy nemigen van helye az olyan komplex értelmű daloknak, mint akár a Belgiumot képviselő Hooverphonic: The Wrong Place-nek. Ezen gondolkodni kell, erre időt kell szánni, hogy megértsük, hogy miről is van szó. De annak örültem, hogy zsűriszavazáson 71 ponttal tartotta magát ez a dal a 13. helyen, vagyis a középmezőnyben. Ez nevezhető pozitív jelnek, hogy van igény az ilyen zenére is. De hogy a televoters csak 3 ponttal “méltatta” a dalt, az egyszerűen övön aluli!
Ezért is írtam ezt a cikket, szeretném felhívni a figyelmet erre a dalra, amiről azt gondolom, hogy az idei Eurovízió egy különleges ékköve.
