A világ minden tájáról érkeznek diákok Hollandiába tanulni. A holland egyetemek igen jól szerepelnek a nemzetközivé válás színterén. Persze ez nem meglepő, hisz számos egyetemen válogathatnak a hallgatók angol nyelvű kurzusok közül.
Ennek hátulütője, hogy a megnövekedett érdeklődés miatt komoly kihívást jelenthet Hollandiában a hallgatóknak a megfelelő szállást megtalálása.
Milyen lehetőségek közül válogathatsz?
A diákok különféle szállások közül választhatnak. A holland diákok körében a legnépszerűbb szállások közé tartozik a diákszálló, valamint az albérlet, ők általában nem az egyetemük kampuszán található kollégiumban laknak.
Diákszálló (studentenhuis)
A holland diákok nagy többsége úgynevezett diákszállókban bérel szobát. Ezek a szállók magántulajdonban vannak, és 3-6 személy elszállásolására alkalmasak. Eleinte lehet, hogy nem egyszerű együtt élni ismeretlenekkel, és betartani a szállás szabályait, ám idővel szinte mindenki hozzászokik ehhez az új élethelyzethez.
Albérlet (studentenflat)
Az ilyen diákoknak szánt albérletekben rendszerint mindenkinek van egy saját szobája, ám a többi helyiségen (nappali, konyha, fürdőszoba stb.) osztozni kell. Egy ilyen albérlet kicsit olcsóbb, mint egy diákszálló, viszont általában 8-12 személy is megszállhat itt.
Szállás az egyetemen keresztül
A legtöbb holland egyetem maga is kínál a fentiekhez hasonló albérleteket és/vagy kollégiumokat. Bár mind az ár, mind a felszereltség nagyjából megegyezik a magántulajdonban álló másik két opcióval, az ilyen kollégiumokban lehetőséged nyílhat arra, hogy más (külföldi) hallgatókkal is megismerkedj, és szocializálódj.
Hogyan találsz szállást Hollandiában?
A külföldi hallgatóknak érdemes minél hamarabb lecsapniuk egy lakásra vagy szobára, mivel Hollandiában sincs végeláthatatlanul sok lakhatási opció. Íme néhány tipp, amelyek segíthetnek szállást találni:
Szállás az egyetemen keresztül
A legtöbb holland egyetemnek nincs saját kollégiuma. Ehelyett különböző ingatlanközvetítőkön és más szervezeteken keresztül kínálnak lakhatási lehetőségeket. A csalódások elkerülése érdekében jobb, ha minél előbb kiveszel egy szobát. Az árak eltérőek lehetnek attól függően, hogy hol fogsz élni, és milyen szobát bérelsz.
Fontos tudnivaló, hogy nem minden egyetem segít szállást találni, ezért ebben az esetben neked kell utánajárnod mindennek.
Ingatlanközvetítő szervezetek hallgatóknak
Hollandiában számos olyan szervezet van, amelyek a szálláskeresésben segítik a hallgatókat. Egy bizonyos díjat kell (általában) fizetned, ha feliratkozol egy ilyen szervezet szolgáltatásaira.
Továbbá, a szabad helyek száma korlátozott, így várólistára is kerülhetsz. A legkorábban feliratkozott személyeket fogják először értesíteni, ha meg lehet nézni egy szállást, szóval nem árt, ha minél hamarabb te is feliratkozol. A szállásokat csak akkor tudod lefoglalni és kibérelni, ha már Hollandiában tartózkodsz, és megtudod őket személyesen tekinteni.
A főbb ingatlanközvetítő szervezetek:
Albérletközvetítő irodák
Lehetőséged van arra is, hogy albérletközvetítőkön keresztül keress szállást, mert ezek is kínálnak külön diákoknak szánt albérleteket. Azonban előfordulhat, hogy pluszköltséggel tartozol majd az irodának.
Internet és közösségi média
Nagy segítségedre lehet az internet a lakás- vagy szobakeresésben. A közösségi oldalakról se feledkezz meg, mert lehet, hogy valaki épp ott keres lakótársat magának.
Házfoglalás másképp
Hollandiában illegális a házfoglalás (squatting), vagyis a nem használt ingatlanok elfoglalása. Viszont van egy legális formája a házfoglalásnak, ez pedig az úgynevezett lakásvigyázás (anti-squatting). Eszerint a házat elfoglaló személy felügyeli az üresen álló épületet, hogy az ne legyen vandalizmus áldozata. Így jóval olcsóbban jön ki a lakhatás, ám rugalmasnak kell lenned.
Átmeneti szállás
Ha csupán rövid időre jössz Hollandiába tanulni, az átmeneti szállások közt is körülnézhetsz. Az ilyen hotelekben bútorozott szobában szállhatsz meg rövid ott-tartózkodásod alatt, valamint gyakran közös terek, ingyenes wifi és egyéb diákbarát szolgáltatások állnak rendelkezésedre.
Hallgatói szervezetek és szövetségek
A hallgatói szervezeteknek és szövetségeknek (studentenvereniging) mind megvannak a saját épületei, ahova te is beköltözhetsz. Ehhez annyit kell tenned, hogy belépsz a szervezetbe vagy szövetségbe.
Persze más előnyei is vannak ezeknek a szervezeteknek, nemcsak a tető a fejed felett. Rengeteg (külföldi) diákkal ismerkedhetsz meg jóval gyorsabban, ha beléptél egy diákszövetségbe.
Néhány tipp külföldi hallgatóknak:
- Ha elmész megnézni egy lakást, nem árt, ha magaddal viszed az egyik barátodat. Nemcsak a biztonság kedvéért, hanem jól tudjuk, hogy több szem többet lát.
- Soha ne írj alá szerződést anélkül, hogy elolvastad volna.
- Ne fizess, míg nem írtad alá a szerződést. Sok a szélhámos, akik gyakran a külföldi diákokat szemelik ki.