A halál egy tragédia mindenki számára de akkor még tragikusabb ha ez egy idegen országban következik be!
Hétfő január 22. 14.00. Deventeri kórház-betegfelvétel
Kedd január 23. 10.00 konzultáció a beteg állapotáról- súlyos de nem életveszélyes!
Szerda január 24. 16.00 újabb konzultáció- valószínű következő héten már haza is mehet a beteg,a hétfői vizsgálatok után azért többet tudunk. Este 19.00 kor távozik minden látogató,megkönnyebbülés,remény,bizakodás.
Csütörtök hajnali 1.35 a beteg elhunyt!
Éjjel van,valami nyugtalanít,nem tudok aludni! A beteg édesanyám mellettem forgolódik,ő is nyugtalan! 1.38 kor a mobiltelefonom halkan zümmög. Biztos téves hívás,nyugtatom magam,de érzem hogy valami nagy baj van készülőben. Mereven nézem a mobilomat talán percekig is……elhallgat. Biztosan téves volt,mondom magamnak,de a mobilomat már magamhoz vettem,a párnám alatt várakozik!
A szívem egyre erősebben vert,majd kiugrott a torkomon. Próbáltam elaludni,de ekkor újabb hívás….felvettem,egy hölgy közölte a testvérem meghalt,most menjek be a férjét is vigyem magammal.
Úgy ültem az ágyamban mint akit hideg vízzel leöntöttek,aztán ösztönösen cselekedni kezdtem. Kiugrottam az ágyból és egy andaxint készítettem a kezembe és egy pohár vízet.
Felkeltettem édesanyámat és közöltem vele hogy a lánya meghalt.
A sógorom egy másik városban lakott őt is felhívtam és a többi családtagunkat is. Elindultunk befelé a kórházba de anyukám a lelkemre kötötte hogy csináljak a testvéremről fotót mert látni akarja. Hihetetlen,de szó nélkül vittem a gépet magammal.
Hajnali 3 óra,megérkeztünk a kórházba. Intenzív osztály,néma csend akkor még elég hiányos holland tudásommal érdeklődtem hová kell fordulnunk?
Bevezettek minket egy szobába és azt mondták nyugodtan maradjunk amíg csak lehet.
Kb.15 perc múlva jött az orvos és közölte hogy egy ér elpattant valahol a hasüregben azt viszont nem tudja pontosan hol. Megkérdezte tudni szeretnénk e?Kérünk e boncolást?
Minek,gondoltam az már úgysem segít szegénynek.
Újabb kérdések jöttek amit nem értettem teljesen,elég morbid volt számomra hogy kézzel lábbal magyaráznak nekem valamit a testvérem halálával kapcsolatban,amit éreztem hogy nagyon fontos dolog,csak az én agyam akkor már annyira fáradt volt hogy nem akarta egykönnyen befogadni az újabb és újabb ,számomra még magyarul is ismeretlen orvosi szakszavakat.
De lassan megvilágosodott előttem mit is akarnak nekem elmagyarázni. Szervdonorra volt szükségük és a beleegyezésünket kérték ehhez. Hát azt hittem elájulok,bár egy kis szünet után már nem is tartottam olyan szívtelennek ezt a kérést.
Majd egy újabb megrázkódtatás követte az előzőt? Ki szállítja el a halottat?
Azt sem tudtam hogy működik ez Magyarországon,nemhogy a hollandoknál.
Segítséget kértem és kaptam a lehetséges cégek listájáról. Reggel fél nyolc volt,annyira fáradt voltam hogy már azt sem hallottam ha valaki szól hozzám. Indultunk haza azt sem tudom hogy tettem meg 30 km-t.
Felhívtam az egyik céget és kerdeztem mikor tudnánk bemenni hozzájuk ez ügyben.Bemenni? Miért? Ők jönnek természetesen!
Azon a napon (estén) több meglepetés is ért.
Először is az árak! Nagyon megalázó volt hogy mindenből a legolcsóbbat kellett választanom.Egyre kínosabb volt a helyzet,és mondogattam mintegy mentségként hogy én csak haza szeretnem vinni és otthon eltemettetni.
Úgy néztek rám mint az E.T.-re,de ez kölcsönös volt! A végösszeg majdnem 3000 euro és a hölgy közölte hogy ez nagyon kedvezményes ár.
Csütörtök hajnal volt a halál időpontja,pénteken már nálunk volt a „temetkezési vállalkozó”,szombaton 5 órára vittük be a ruhákat.
Itt újabb meglepetés ért minket. Édesanyámmal ketten mentünk!
Halk zene szólt és azzal a hölggyel találkoztunk aki nálunk volt előző nap. Kinyitott egy ajtót es kérte menjünk be! Azt hittem elájulok,ott feküdt szegény megboldogult testvérem élettelen teste. Soha életemben nem láttam még halottat. Megkérdezték férfi öltöztetheti e a testvéremet.Először nem értettem miért kérdezik ezt.
Ott álltunk mint két szerencsétlen. A két férfi is elég sokat ugyetlenkedett ,elegem volt mindig azt hallani hogy ide-oda koppan szegény feje,az ájulás környékezett!
Aztán valamit mondott a hölgy de már nem is hallottam nemhogy még értsem,bólogattam hozzá majd ő magunkra hagyott. Édesanyám búcsúja volt a legfájdalmasabb és ebben a pillanatban hasított belém a felismerés mit is mondott valójában a hölgy. Uram isten ez nem lehet,en meg csak bólogattam mint egy marha. Mint egy idióta hangosan megkérdeztem édesanyámat hogy ez a nő most tényleg azt magyarázta el nekünk hogyan tegyük rá a koporsófedelet és a nyolc facsavar közül melyik kettővel kezdjük?
Szegény anyukám hogy is tudott volna ő erre válaszolni?
Nem volt más választásunk,együtt rátettük a koporsótetőt én pedig becsavartam azt a rohadt 8 csavart.
Alig vártam hogy levegőhöz jussak és kikeruljek erről a helyről.
Azért még nem szabadultam meg onnan olyan könnyen.Következő kérdés: hétfőn hány kocsi kíséri a hamvasztásra?
Miért kísérné,gondoltam,hát a temetés otthon lesz. Megint összenéztünk és kölcsönösen nem értettük egymást. Mindegy csak mehessek már,semmi sem érdekel csak el,el innen,most!
Hétfőn 10 órakor volt a hamvasztás és 30 nap után vehettem át az urnát.
Később tudtam meg hogy itt Hollandiában akkor kísérik az utolsó útjára a halottat amikor viszik hamvasztani. Nagyon sajnáltam hogy nem éltem ezzel a lehetőséggel de
szerettem volna minnél hamarabb túl lenni az egész procedúrán.
A történethez hozzá tartozik hogy édesanyám a mai napig hálás a hollandoknak hogy ő láthatta ,búcsúztathatta és érinthette utoljára a lányát.
A polgármesteri hivatalból engem és egy másik városban a sógoromat is megkereste két hölgy ,tudnak e valamiben esetleg segíteni.
A következő évben pont a testvérem halálának egy éves fordulójára kaptunk egy levelet a temetkezési cégtől,hogy szeretnék ha tudnánk hogy együtt éreznek velünk és küldtek egy kis könyvecskét amiben címek voltak hová tudunk fordulni ha bármilyen támaszra lenne szükségünk.
2 év telt el azóta! Ez idő alatt sokszor gondoltam és gondolok még most is arra hogy mit kellett volna jobban vagy másképp csinálnom. Egyszerű a válasz : „csak” ismerni a holland kultúrának ezt az oldalát is vagyis alapvető ismereteket szereznem erről a joggal nem túl népszerű témáról:az elmúlásról.
Nálunk Magyarországon nem jellemző hogy az emberek még életük korai szakaszában temetési biztosítást kössenek,itt kell,érdemes!
Aki tudja előre milyen döntési terhet is ró szerettei vállára halála után az az anya,apa,testvér,rokon vagy barát inkább előre „végrendelkezik” mit szeretne ő pl. A testével kezdeni,szeretné e ha hazaszállítanák vagy inkább itt marad Hollandiában.
Az életünk része a halálunk!
Sokáig gondolkodtam publikus e ez a történet,de azt hiszem igen mert bár ezt senkinek nem kívánom de megtörténhet bárkivel. Én ezen időszakot „sokkos”állapotban éltem meg és ha tudtam volna előre hogy mire számíthatok akkor én is a gyásznak szentelhettem volna már azt a pár napot is.
A következő weboldalak nyújthatnak nektek segítséget és tájékoztatást abban az esetben ha bárki hasonló helyzetbe kerül.
https://www.donorregister.nl
http://www.independer.nl/uitvaartverzekering/fi/intro.aspx
http://www.uitvaart.nl/directe-hulp/checklist-direct-na-overlijden
https://www.belastingaangifteservice.nl/belastingaangifte-overlijden
