Az egyik család kocsmát üzemeltet, a másik selyemhernyót és kaméleont tenyészt. Valami mégis közös bennük: otthagyták Hollandiát egy kis magyar falu kedvéért.
HasonlóCikkeink
Baranya, Nógrád vagy Somogy megyében meglepően sok holland telepedett le. A Szentlászló méretű falvak nem számítanak fő célpontnak, inkább a főúttól távolabbi, zselici, törpefalvakat részesítik előnyben. Ennek ellenére Szentlászlón is él néhány holland család, mint például a kétgyerekes Bert és Jeanelle Brouwer.
Bert sofőrként dolgozott Hollandiában. Egy kollégájától hallott Magyarországról, amikor az bejelentette, hogy házat keres magának Magyarországon. A kalandvágyó Bert úgy döntött elkíséri barátját az országba, amiről nem is pontosan tudta, Kelet-Európa melyik részén is van.
A holland mókuskeréktől megcsömörlött, a túlárazott ingatlanpiacról kiábrándult Bertnek megtetszettek a nagy terek és a békés hétköznapok. Épp ezeket hiányolta a hazájából. Így 24 évesen összecsomagolt és Szentlászlóra költözött.
A távozás előtt természetesen el kellett köszönnie holland ismerőseitől, köztük Jeanelle-től is, akit 14 éves korában ismert meg, amikor postásként dolgozott, és akivel a búcsú előtti időszakban találkozgatott.
Amikor két évvel később már Magyarországon Bert kórházba került, fekvőbetegként jobb elfoglaltság híján elkezdte kitörölni telefonjából a ritkán hívott ismerősöket. „Megláttam Jeanelle telefonszámát és elgondolkodtam, hogy kitöröljem-e. Nem tudtam él-e még a szám, de úgy voltam vele, megcsörgetem, hátha.”
A telefonbeszélgetés filmbeillő eredményt hozott. Jeanelle 10 éve Magyarországra költözött. A nő döntése sokakat meglepett, pedig Jeanelle emlékszik, hogy amikor először, 12 éves korában meglátta Bertet, azt mondta édesanyjának: „nézd anya, ő ott az igazi.”
A költözés után sem érzik úgy, hogy eltávolodtak volna Hollandiától. Rokonaik minden évben, több hetes látogatást tesznek náluk. Bert és Jeanelle kevés szabadidejükben a szomszéd faluban élő barátaikkal találkoznak.
A faluból kevesebb emberrel járnak össze, de úgy érzik, sikerült beilleszkedniük, és a szentlászlóiak befogadták őket. A család otthon hollandul beszél, de Jeanelle szerint férje mellett lányai is jól megtanultak magyarul:
„Az idősebb sokszor fordít nekem, sőt, álmában magyarul szokott beszélni. A fiatalabb lányom még szégyenlősebb, de egyre bátrabban használja a nyelvet, mikor a többiekkel játszik”, mesélte angolul.
Bert költözése óta sajtokat árul, március óta pedig saját vállalkozást indítottak ügyfélszolgálaton dolgozó feleségével: „Selyemhernyókat tenyésztünk, és eladjuk őket hüllőtartóknak. A házban van néhány kaméleonunk meg szakállas agámánk, és tartunk más takarmányrovart is. A kigyókon és a pókokon kívül minden különös élőlényt hajlandó vagyok elviselni a házban.”
De hatlalmas birtokukon tartanak bárányokat, kacsákat, kecskéket, csirkéket, nyulakat is. Azt gondolják, jó döntést hoztak, amikor ide költöztek: magasabb életszínvonalon és nagyobb területen élhetnek közel a természethez.
A helyi ügyekben nem nagyon vesznek részt, és a többi 5-6 helyi hollanddal sem kontaktálnak – maguknak valók, mondják róluk a falubeliek. A holland politikát egyáltalán nem, és a magyart is csak felületesen követik. A kormány bevándorlásellenes kampányával azonban ők is találkoztak.
Anélkül, hogy különösebben állást foglalnának, úgy látják, hogy a dolgozni akaró, politikai menekültek befogadása nem lehet kérdés, ugyanakkor az európai kultúrába asszimilálódni nem kívánó külföldiek befogadása szerintük is nagy hiba.
HOLLAND KOCSMA SZENTLÁSZLÓ SZÍVÉBEN
A Reuvers család 2007 júliusában érkezett Hollandiából, Magyarországról ekkor még csak annyit tudtak, amennyit egy televíziós riportban hallottak róla, ma már nem is emlékeznek, hogy miről szólt. A Baranya megyei kis faluról, Szentlászlóról pedig szó szerint azt sem tudták, hogy létezik. A véletlennek köszönhető, hogy itt vannak.
Eredetileg egy campinget szerettek volna vásárolni a környéken, ahogy több más holland is. A falu kocsmája viszont éppen eladó volt, így sokat nem gondolkoztak: vendéglátói tapasztalat teljes hiányával, de annál nagyobb lelkesedéssel vetették bele magukat az új üzletbe.
A család legidősebb gyermeke, Bianca már a szentlászlói általános iskolában kezdte el a második osztályt. Bár magyarul ekkor még egy szót sem értett, a tanév végére már olvasni is tudott. Ennek ellenére nincsenek túl jó tapasztalatai az iskolai évekről:
“Amikor idejöttünk, még nem nagyon voltak külföldiek a faluban, ezért először úgy néztek ránk, hogy mi külföldiek vagyunk, semmit nem értünk. Én ezt a hét évet úgy éltem át, hogy nem tudnék róla sok pozitívat mondani.”
Azóta sokat javult a helyzet, hiszen a család lassan 15 éve él Szentlászlón és üzemelteti a narancssárga, mindenki által csak Holland Kocsmának nevezett helyet. A pult mögött rendszerint a 23 éves Bianca várja és szolgálja ki a vendégeket, de egyszersmind rendet is tart az olykor-olykor balhézó társaságok között.
“Nagyon sok oldalát ismerem az itt lakóknak, mert józanul jönnek be, de nem mindig úgy távoznak. Sok mindent látok és hallok, de ami itt történik a kocsmában, az itt is marad. Nem beszélek róla senkinek, akkor sem, ha konkrétan megkérdezik. Egyszer elmondtam valamit és halállal fenyegettek. Nincs erre szükségem, inkább hallgatok.”
A hallgatás persze nem egyenlő a bezárkózással és az emberi kapcsolatok hiányával. Ahogy Bianca magyarázza, szeretnék kivenni részüket a falu életéből, ezért is vesznek részt a búcsúkon vagy kukoricás napokon. Ilyenkor általában még ki is pakolnak egy kisebb standot, hogy a programok látogatói ne maradjanak ital nélkül. 3-4 évvel ezelőtt így volt ez a faluban szervezett focimeccsek esetében is, az utóbbi években viszont a szomszéd falu kocsmárosa kiütötte őket a nyeregből, annak ellenére, hogy ők helyben vannak és 15 éve részesei a szentlászlói életnek.
“3-4 éve rendszeresen kipakoltunk a focimeccsekre, most viszont már a boldogasszonyfaiakat hívják. Ráadásul velük a szentlászlóiak sem elégedettek, mindig nekünk szoktak panaszkodni. Pedig mi szívesen kimennénk, sőt még kupont is ajánlottunk fel a játékosoknak. Jó lenne, mert szeretünk ott találkozni az emberekkel és beszélgetni.”
Ami a beszélgetést illeti, Bianca és húga számára már egyáltalán nem okoz problémát, mindketten folyékonyan, alig észrevehető akcentussal, kevés nyelvtani hibával beszélik a magyart. Ez inkább szüleiknek okoz nehézséget. Otthon értelemszerűen hollandul kommunikálnak egymással, a kocsmában viszont mindig magyarul, ami egyáltalán nem véletlen:
“Itt a kocsmában mindig magyarul beszélünk, mert én tudom a legjobban, milyen érzés, ha olyan nyelven beszélnek előtted, amit nem értesz. Mindig azt gondolod, hogy biztos rólad van szó. Én nem akarom, hogy itt bárki is ezt érezze.”
Biancának pincér, szakács és pultos végzettsége van. A munka mellett rengeteget olvas: hetente átlagban két könyvet magyarul. És ami érdekes, könyvet is ír, szintén magyarul. Mindezek ellenére nem merné kijelenteni, hogy félig magyar lenne, hiszen – ahogy ő fogalmaz – ennyi idő után sem illetik meg ugyanazok a jogok, mint a magyar állampolgárokat. Nem szavazhat például a választásokon, pedig követi a hazai közéleti eseményeket.
Azt a felvetést például hülyeségnek tartja, hogy azért jönnének ide hollandok vagy németek, mert Orbán nem engedte be a migránsokat. Szerinte a nyugalom és az olcsóság miatt költöznek erre a vidékre sokan. Ami a kormány melegellenes kampányát illeti, szerinte jobban tennék, ha hagynák az embereket ezzel az egésszel, és mindenki úgy élhetne, ahogy akar. Hollandiában a szexuális másság teljesen elfogadott dolog, míg Magyarországon tabu. Lehet, hogy sok magyarnak szimpatikus, amit Orbán ezzel a melegpolitikával csinál, de a külföldieknek nem, vélekedett.
“Ha célzottan nem kérdeznek rá, akkor nem hozom fel, hogy én holland vagyok. Egyáltalán nem szégyellem, sőt büszke vagyok rá, csak ilyenkor egyből máshogy tekintenek az emberre. Magyarnak viszont ne nevezzenek, mert én mindig holland maradok.”
Egy magyar falu Médiaszakos hallgatóknak általában kevés lehetőségük van arra, hogy tanulmányaik alatt újságírói terepgyakorlaton kipróbálják magukat. A szerkesztőségeknek pedig ritkán van kapacitásuk arra, hogy egyhetes terepmunkát finanszírozzanak akárcsak egyetlen riporterük számára. Ezt a hiányt ismerte fel az „Egy magyar falu” című projekt, amikor az ELTE és a Pécsi Egyetem kommunikáció szakos hallgatói közül toborzott nyolc lelkes fiatalt, hogy egy mini szerkesztőséggel beköltözzenek közel egy hétre egy átlagos magyar faluba, Szentlászlóra, hogy megnézzék, mi mozgatja az ott élőket. A projekt eredeti ötlete a Spiegel-csoport médiaiskolájától, a Henri Nannen Iskolától származik, amelynek a végzős osztálya költözött be két hétre 2017-ben egy kis német faluba, Werpeloh-ba. Az itt gyűjtött történeteket egy multimédiás oldalon dolgozták fel – nagy sikerrel. A magyar diákok Bogár Zsolt újságíró vezetésével és a Goethe Intézet támogatásával augusztus végén, szeptember elején töltöttek hat napot Szentlászlón. Az volt a feladatuk, hogy történeteket gyűjtsenek a helyiekről, a problémáikról és az ottani életstratégiákról. Ebből született meg az Egy magyar falu című projektoldal, amiről egy cikket és egy videót közlünk. Az anyagokat felsőéves kommunikáció szakos hallgatók készítették, a videó elkészítésében Bárdi Bálint közreműködött.
