2016 áprilisában édesanyám itt hollandiában egy speciális otthonba került,ahol demens betegeket gondoznak!
Az otthonnak ez a része zárt hogy a betegek ne tudjanak kimenni mert már nem képesek magukra vigyázni!
Az épületből kifelé csak egy négyjegyű kóddal beütésével tudunk kijönni! Az otthonban minden betegnek légkondicionált szobája van,betegággyal mosdóval és egy szekrénnyel ellátva ,ami zárható hogy a betegek értékeit ide bezárhassák!
A betegek csoportokra vannak osztva,minden csoportban van kevésbé dement és egészen súlyos demens ember!
Korábban édesanyám nagyon sok betegnek segített enni,kitolta őket a kertbe,málnát szedett nekik a kertben,a konyharuhákat is mosás után az ő feladata volt összehajtogatni. Mint korábban írtam,egy szót sem beszélt hollandul,nem is volt szüksége rá,ezek a beteg emberek imádták egymást. Minden nap az ölelés,simogatás,mosolygás volt porondon!
Egyik bácsinak volt egy hatalmas dalmata plüss kutyája,mindenki egy harapást félretett neki a saját ebédjéből,reggelijéből és közösen etették az ebet! Természetesen az ápolók is segítettek nekik és szó nélkül takarították utánuk a maradékokat!
Minden étkezés után a betegek rendet raktak,bepakolták az edényeket a mosogatógépbe és megkávéztak,megteáztak.Köztudottan a hollandok rengeteg kávét isznak,de nagyon gyengét.
A napi menü mellé mindig kaptak gyümölcsöt,édességet és kellőképpen vigyáztak a megfelelő folyadékbevitelre is.
Teltek az évek,szinte hihetetlen hogy kisebb problémák mellett édesanya jól volt testileg,de szellemileg szinte teljesen leépült. A rendszeres látogatás alkalmával viszont láttuk a jó kedvét,a gondtalanságot,a gondozók és bentlakó betegek összetartását. Számunkra az megnyugtató volt hogy édesanya annyi szeretetet kap amennyit csak be tud fogadni! Sokszor már nem ismert meg bennünket,de puszit mindig rengeteget adott nekünk.
A gondozók nem alkalmazottak voltak hanem igazi családtagok,nagycsaládosok.
Egy-egy csoportban 6-8 beteg tartozott akik napközben javarészt a társalgóban tartózkodtak.Aki tudott járni az természetesen besétált,van akit kerekesszékben toltak be és volt olyan is akit az ággyal együtt.
Televíziót néztek,énekeltek,rajzoltak,terápiás kutyákat hoztak be nekik,itt jegyezném meg hogy minden hozzátartozó bevihetett háziállatot,imádták az öregek!
Minden második hónapban manikűrös,pedikűrös és fodrász jött az öregekhez!
Nem szeretném ha azt éreznétek hogy talán túlzásokba esek,amit most leírtam és leírok az igazságnak csak a kisebb része,még ettől is jobb az az otthon!
De térjünk vissza édesanyához! Tavaly nyáron sajnos kapott egy kisebb agyvérzést pár napig mesterségesen altatták,mert ébredése után képtelenek voltak az ágyban tartani,mindig fel akart állni.Harmadik nap a látogatásom alkalmával ébredt fel éppen,nem látott az egyik szemére,nem tudta a jobb kezét használni és nem tudott lábra állni! Az orvos még nem tudta felmérni milyen károsodás érte ismételten. Nem tudtunk vele semmilyen módon kommunikálni és mondták nyugodtan menjünk haza mert szinte egész nap aludni fog! Másnap délelőtt tízkor nem hittünk a szemünknek ,mama a társalgóban ült és kávézott. A jobb kezét továbbra sem tudta használni,de a ballal elég jól boldogult. Beszélni viszont még nem tudott. Másnap a meglepetés jóval nagyobb volt,mert igaz hogy csak csoszogva ,de a folyosón sétált egyedül. Ismét talpra állt már nem is tudom hányadszor kerekedett felül a betegségen.Olyan erővel és kitartással rendelkezett ami példaértékű. Élte a kis életét tovább boldogan és szeretettel körülvéve! Idén szeptember 24.-én töltötte be a 88. évet. Nagy bulit csaptunk az öregekkel.
Minden héten vasárnaponként meglátogattuk bár sokat nem tudtunk vele beszélni,persze voltak jobb napok is ,amikor a folyosón kinézett az ablakon és felkiáltott: nézd már ott egy mókus ,és tényleg ott volt.Következő héten egy szót sem szólt csak mosolygott és puszikat osztogatott a család minden tagjának.
Múlt héten influenza járvány volt így nem javasolták hogy a hozzátartozók bemenjenek látogatni. Vasárnap van ,ma kellett volna meglátogatnunk amit már soha többé nem tehetünk meg,tegnap vagyis szombat reggelre virradó éjszaka örökre lehunyta a szemét,szép csendben elaludt.
Kis kezével kapaszkodott a paplanjába,mint ahogy ezerszer láttam már őt elaludni. Hogy mit érzek most? Mérhetetlen fájdalmat ,de egyben hálát is hogy megadatott neki a fájdalom nélküli távozás e világból.
Most elengedlek…
menj utadra végleg.
Nem maradhatsz, tudom ez az út örök.
Szeretet, féltés, fájdalom, öröm,
mindezt tőled tanultam, most megköszönöm.
Te leszel a mérce és a térkép,
hogy hazataláljon, hogyha tévelyeg
a SZERETET, a HIT és a REMÉNYSÉG…
Édes, jó Anyukám…
Isten veled!
