Az első szimptómáktól a diagnózis felállításáig átlagosan másfél év telik el.
A betegség első stádiumában a vezető tünet a feledékenység, amit nem csak a páciens, de környezete is “nem normális mértékűnek” ítél. A páciens, mivel észleli hanyatló szellemi teljesítményét, gyakran ingerlékeny, mogorva, olykor depressziós. Ekkor még képes önmagát egyedül ellátni.
HasonlóCikkeink
A második stádiumban a páciens nem képes idegen helyen eligazodni vagy egy városi térkép segítségével tájékozódni. Az összetettebb tevékenységek, például egy asztal megterítése vagy egy többfogásos étkezés elkészítése, a kártyázás, olykor az autóvezetés egyre nehezebbé válik, majd a beteg önként fel is hagy ezekkel. A beteg beszéde elmosódottá válik, könnyen elveszíti a fonalat, nem képes tömören kifejezni mondandóját, fokozatosan elveszíti érdeklődését a külvilág iránt és motiválatlanná válik. Egyre nagyobb gondot jelent neki a pénzzel való bánás. Előfordulhatnak téveszmék is, ami vádaskodásban, szemrehányásokban (pl. valaki meglopta, partnere hűtlenkedik) nyilvánul meg.
A betegség harmadik stádiumában a páciens már nem képes segítség nélkül megbirkózni a hétköznapokkal. Segíteni kell neki az öltözködésben és a tisztálkodásban. A páciens még felismeri élettársát, gyermekeit, de az ismerősöket és a távolabbi rokonokat már nem feltétlenül. A tájékozódási képesség hanyatlását az egyre gyakoribb eltévedések jelzik.
A negyedik stádiumban már annyira súlyossá válik a páciens állapota, hogy elfelejti saját és párja nevét, saját élettörténetét egyre elmosódottabban képes felidézni. Nem képes egyedül felöltözni, és segítségre szorul a WC-n is. Ekkorra nem képes sem székletét, sem vizeletét visszatartani, felborulhat a nappalok és éjszakák ritmusa, a beteg jellemzően akkor válik aktívvá, amikor családja nyugovóra tér. A személyisége fokozatosan széjjelhullik, járása bizonytalanná válik, egyre gyakrabban elesik.
Az utolsó stádiumban a beteg szókincse néhány szóra korlátozódik, ekkor sokan már nem képesek elhagyni az ágyat, úgy kell őket ápolni, mint egy csecsemőt, még a nyelés sem megy zökkenőmentesen. A hanyatlás olyan mértékű, hogy a kívülállónak úgy tűnik, a szellem és a lélek teljesen elhagyta testi porhüvelyét. A demens betegek többsége tüdőgyulladásban hal meg, ami félrenyelés vagy a hosszú ágyban fekvés következménye.
2012 szeptemberében édesanyámat és 50 kg súlyú kutyuskáját Hollandiába költöztettük! Boldog voltam annak ellenére hogy nem túl gördülékenyen zajlott le az egész kitelepülés! Rózsaszínű köd borult az elmémre hogy végre együtt a család.
Nem kellett többet aggódnom hogy egyedül van,ez a gond egy csapásra megoldódott.
Szépen lassan,minden a helyére került,boldogan éltünk … volna,ha nem kezd az állapota rohamosan romlani!
Szeretném elmondani nektek hogy a következő sorok leírásakor nem az volt a cél hogy megszégyenítsem őt,sőt ellenkezőleg,látnotok kell azt a csodát amit megéltem általa,ami arra sarkallt leírjam és elmondjam “gyógyulásának” hosszú történetét. Igen,a poklok poklát jártuk meg, más hallani ilyen betegségekről és más együtt élni a mindennapokban vele!
Hajnali két óra van! Fura zajra ébredtem,olyan volt mintha a falat súrolta volna valaki. Felültem az ágyban, hallgatózok
Én vagyok, halló …..engem Darag Józsefnénak hívnak……. wc voltam….. hol vagyok?
Ebben a pillanatban tudatosult bennem hogy édesanyám az,de a legmeghökkentőbb felismerés az volt hogy az emeleten nincs is WC. Kiugrottam a folyosóra ,megnyugtattam,visszakísértem a szobájába majd szembesültem a “Picasso” képpel a falon és a parkettán,melyből azonnal rádöbbentem,mégis van WC az emeleten!
Takarítás, mosás stb. kb. 4 óra körül sikerült lefeküdnöm,de 5 körül arra ébredek hogy a lányom beszélget a mamával és próbálja meggyőzni – nagyika ez az én ágyam!- Megint visszakísértem a szobájába és erre közölte -én nem vagyok álmos,beszélgessünk.
Reggel hat óra van már,még fogom a kezét,mesél a gyermekkori nélkülözéseiről.
Hétkor indulnom kell dolgozni! Hogy is telt a napom: egyszer a varrógépet fejeltem le majd a szünetben két kávé között aludtam el.
Nem akarom újból és újból leírni ,de az éjszakáink hónapokig így teltek,kisebb nagyobb változásokkal tarkítva!
A végén már annyira ki voltunk merülve,hogy szégyelltem a gondolataimat még magam előtt is,de arra gondoltam hogy legyen már vége,mindegy milyen áron de VÉGE!
Mama bezzeg bírta és egyre cifrább dolgokat talált ki. Hálát adtam a jó istennek hogy Hollandiában élünk és legalább senki sem érti mit mond! Mindennapos volt a sírás,szerinte éjszakánként őt elviszik az ágyból,bemártják a kerti tóba,majd visszahozzák és ezért tiszta víz az ágy! Máskor éjjel kiviszik az utcára, elverik,nem adnak neki enni,inni!
Éjszakánként már pelenkáztuk ,de levette mindig magáról, egész különleges helyeken találtuk meg pl. a hűtőben.
Miért? – kérdem magamtól. Miért büntet így minket a sors?
Az én idegrendszerem kezdi felmondani a szolgálatot , ideges,ingerült vagyok a családom többi tagjával is. Megpróbálom összeszedni magam,összpontosítok es húzom tovább.
Az újabb szokása a sírás. Egész nap megállás nélkül sírdogál,könnyek nélkül,inkább jajveszékel!
Esténként a kutyáját beviszi magával a szobájába 23 fokos melegben betakargatja szegényt,úgy nézett ki szerencsétlen állat,mint egy középkori lovag páncélban.
Hogy mi történt igazán ma sem tudom de a kutya megharapta a kezét,vagyis szó szerint átharapta a tenyerét! Irány a kórház,ahol elmesélte azért van itt mert fáj a dereka mert éjszaka megint megvertük!
Hurrá…. a hollandok nem értették! Én meg azt nem ,miért talál ki ilyen dolgokat!
Rá kellett jönnöm hogy ő ezt valóságként éli meg. Megdöbbentett a tény és az hogy valószínű ezért ő nagyon boldogtalan lehet!
Azt hittem ennél rosszabb már nem lehet- tévedtem!
Minden éles szerszámot,kést,ollót vagy akár egy szöget,minden fémes tárgyat összeszedett és a melltartójába dugta. Nagyon féltünk hogy megszúrja,megvágja magát ezért minden percben résen kellett lennünk.
2013 január 25.-én meghalt a nővérem! Szegény édesanyám állapotában ez szörnyű változást hozott. Majd megszakadt a szívem,mit is tesz az emberrel a betegsége!
Szellemileg teljesen leépült,az orvosok szerint visszafordíthatatlanul.
16 darab gyógyszert szedett naponta,de bátran mondhatom, semmit sem segítettek. A gyógyszereket Magyarországról hozattuk neki , így gyakran konzultáltunk a háziorvossal. A legnagyobb problémának azt gondoltuk amikor már nem akarta bevenni a gyógyszereit de a háziorvos szerint neki már nem árt ,nem használ ha néha nem veszi be a pirulákat.
Felmerült bennem a kérdés – akkor miért is kell ezt a hatalmas gyógyszermennyiséget minden hónapban megvenni? Választ azt nem kaptam erre a kérdésemre de rájöttem a megoldásra,miszerint jobb ha én szedem innen kezdve a gyógyszereket!
Az én egészségem közben teljesen tönkrement,magas vérnyomás,szívbetegség,depresszió. Gyógyszerek mellékhatásaként egy összetört autó , kisebb agyrázkódás, ezt volt a mérleg 2014 novemberében.
Betegágyam mellett édesanyám legnagyobb problémája az volt hogy miért nem kelek fel es adok neki reszelt almát! Szegény már semmit sem fogott fel az egészből.
A 2015-ös év ennek jegyében telt el és mindezt még tudtuk fokozni a végtelenségig!
A barátnőm megemlítette az otthon lehetőségét ,aminek a gondolatától is kivert a hideg! Mindenáron meg akartam állni a helyem,hisz az én édesanyám az én feladatom!
2015-ben már nagyon sokszor agresszív volt,a kislányom félt tőle. Tudtam ez igy nem mehet már sokáig,vagy mi vagy ő! De mi a megoldás? Van egyáltalán jó megoldás? Kavarogtak bennem a gondolatok!
Újabb egy év telt el és be kellett látnom ez így nem mehet tovább! El kellett döntenem,hogyan tovább! Ha otthon akkor hol? Hollandia,Magyarország? Előnyök,hátrányok felsorakoztatása után Hollandiát választottam! Borzasztó sok es gyors segítséget kaptam, nem hagyták figyelmen kívül azt sem hogy ez a döntés milyen nehéz számomra. Édesanyám ekkor már egy kb. 2 éves gyermeknek megfelelően viselkedett. Toporzékolt ,hisztizett ha valami nem tetszett neki,kommunikálni már nem nagyon akart vagy tudott!
Az biztos hogy a holland barátnőm és a családom támogatása nélkül ezt nem éltem volna túl! Szó szerint!
2016 május elején bekerült egy öregek otthonába Eefdeben.
Erről a következő részben olvashattok majd!
