Hadd kalauzoljunk el a csodás holland karácsonyi hagyományok világába! Itt mindent megtudhatsz a helyi karácsonyi szokásokról, karácsonyi dalokról, téli programokról, és a holland karácsonyi ételekről, amelyeket érdemes megkóstolni az ünnepek során Hollandiában.
A holland karácsonyt hasonlóan ünneplik, mint más nyugati, többnyire keresztény országokban. A holland karácsonyt a családi összejövetelek jellemzik, amely során megünneplik Jézus Krisztus születését, valamint ízletes ételeket és finom italokat fogyasztanak. Néhány családba ilyenkor érkezik a Télapó (hollandul Kerstman), és bontják ki az ajándékokat.
Sok külföldi, aki Hollandiában tölti az ünnepeket, kellemesen meglepődik, hogy mennyire ismerősek a holland karácsonyi hagyományok. Ugyanakkor talán kicsit meg is könnyebbülnek, hogy például a magyarországi ünnepléssel együtt járó néhány, a kereskedelem és reklámok által uralt hagyomány itt bizony nincs jelen.
Természetesen vannak különbségek is, amelyeket a holland karácsonyi hagyományok ünneplésekor vesznek észre a külföldiek. Ilyen például a Sinterklaas-ként (Szent Miklós) ismert piros ruhás, fehér szakállú férfi érkezése is, aki inkább kicsit mogorvának tűnik, valamint a sok vita tárgyát képező feketére festett segítők, akiket Zwarte Piet-nek (Fekete Péternek) nevezünk. Utóbbiakkal kapcsolatban sok az ellentmondás, sok nemzetközi szervezet szerint célszerű lenne változtatni a Zwarte Piet hagyományán, megjelenésén. A Sinterklaas és segítőinek érkezéséhez számos örömteli holland hagyomány kapcsolódik. Sosem hallani panaszkodni a gyerekeket, amiért december 5-én ajándékokat kapnak a Sinterklaas-tól és Zwarte Piet-től.
Hogy semmiképp se keverd össze a két Mikulást (Sinterklaas és Kerstman), ez az útmutató segít felkészülni a holland karácsonyi szezonra, valamint elmagyarázza a holland karácsonyi szokásokat Sinterklaas-tól a Kerstman-ig.
Vrolijk Kerstfeest! – így hangzik a „Boldog karácsonyt!” hollandul
A holland karácsony korán kezdődik. Na és mi van a két Mikulással?
A holland karácsonyi ünnepi időszak hivatalosan november közepén kezdődik, amikor megérkezik a Sinterklaas kis segítőinek hadával, a Zwarte Piet-ekkel. A Sinterklaas Spanyolországból minden évben másik holland városba érkezik meg hajójával, amit a televízió előtt ülve élőben is követhetünk.
Szent Miklós napját december 4-én ünneplik, ám az északi-sarki rokon korántsem fenyegeti a Sinterklaas hagyományát, amely egyre népszerűbb az országban. Ahogy jönnek-mennek az ünnepek decemberben, a családok, üzletek és vállalkozások szépen elpakolják a Sinterklaas dekorációt, és azonnal leporolják a tavalyi karácsonyi díszeket. Fényfüzérek, gyertyák, koszorúk és mikulásvirág ékeskedik mindenütt Hollandiában karácsonykor. Minden létező szabad felületre felakasztják, felragasztják, tűzik és helyezik ezeket.
Az áruházak lelkesen belevetik magukat a holland karácsonyi hangulatba, minden emeletet masnikkal, koszorúkkal, ajándékokkal és nagy műanyag fákkal díszítenek fel, hogy felkészüljenek a vásárlók egyre nagyobb tömegére. A nagy naphoz közeledve az utcák egyre zsúfoltabbak lehetnek, tehát a karácsony Hollandiában sem mentes a reklámfogásoktól.
A fényfüzérekkel díszitett fák és a házak ablakaiban világító díszek vidámsággal és meghitt fényekkel árasztják el a sötét és hideg decemberi éjszakákat. Igen, a karácsony szelleme Hollandiában is él és virul.
Kérem, álljon fel az igazi Mikulás!
Habár december elején megérkezett már a Sinterklaas, egy másik piros ruhás, fehér szakállas úr is útnak indul Hollandiába karácsony este. De ez az egész ne zavarjon össze, hisz a második Télapót (hollandul Kerstman) is ismerjük már az amerikai filmeknek köszönhetően.
A Kerstman érkezése nem feltétlen jelenti azt, hogy minden háztartásban ilyenkor ajándékoznak. Sőt, a Sinterklaas valójában jóval népszerűbb, mint a Kerstman. Tehát annak ellenére, hogy a hollandok mintegy 50 százaléka ajándékozással ünnepli a karácsonyt – és ez egy egyre nagyobb teret nyerő szokás –, még mindig a Sinterklaas áll az ünnepek első helyén, nem pedig a Kerstman.
Holland karácsonyi dalok
A finom fogások és a ragyogó karácsonyfa mellett a holland karácsonyi dalok is éppúgy fontos részei a holland karácsonyi ünnepnek. Már a karácsonyt megelőző hetekben minden rádióban és bevásárlóközpontban holland karácsonyi dalok szólnak megállás nélkül. A külföldiek a sok angol nyelvű karácsonyi klasszikus dalt hallgatva kicsit otthon érezhetik magukat, ám a hollandok létrehoztak egy kis piacot a saját karácsonyi dalaiknak. De mégis milyen apró különbségek vannak az angol és holland nyelvű dalok között? Nos, az egyik holland karácsonyi dal például egy döglött nyúlról szól…
A Flappie a holland komikus, Youp van ‘t Hek alkotása. A dal egy kisfiú történetét meséli el, aki egy elveszett nyulat keres, amelyről aztán tragikus módon kiderül, hogy bizony a karácsonyi vacsora asztalán végezte. Az Eenzame Kerst (Magányos karácsony) egy másik furcsa dal, amelyet a rádiókban hallhatunk. Az amszterdami énekes, André Hazes ezzel a dallal robbant be a köztudatba a ’70-es években, és ebben a dalban arról kesereg, hogy milyen magányos a karácsony a börtönben.
A hagyományos holland karácsonyi dalokat is hallhatod felcsendülni:
- Sinterklaas, Kapoentje
- Zie Ginds Komt de Stoomboot (Nézd, ott jön a gőzhajó)
- Sinterklaas, Goed Heilig Man (Sinterklaas, kedves szent ember)
- Hoor de Wind Waait de Bomen (Tovább fúj a szél)
- Hoor Wie Stapt Daar Kinderen (Jön valaki, gyerekek)
- Op de hoge, hoge daken (A magas tetőkön)
- O, kom er eens kijken (Ó, gyere és nézd meg)
Holland karácsonyi ételek
A holland karácsonyi ételekben hagyományosan főleg olyan összetevőket használtak, mint a fűszerek, a fehér liszt, az aszalt gyümölcsök, a mandula és a cukor. Ennek oka, hogy ezek az összetevők drágának számítottak a múltban, és ezeket jellemzően az ünnepségekre, partikra és különleges ünnepekre tartogatták. Mai napig vannak olyan édességek és sütemények, amelyeket csak az ünnepi időszakban fogyasztanak, például a kruidnoten (gyömbéres kis golyó alakú keksz), advocaat (tojáslikőr), és a bischopswijn (holland forralt bor), bár a fűszeres kekszet, a speculaas-t manapság már az egész év során fogyasztják.
Hollandiában a karácsony főleg az édesszájúaknak kedvez, ahogyan ez az alábbi, leggyakrabban fogyasztott holland karácsonyi ételekből és finomságokból is kiderül:
- Appelbeignets – holland almás fánk, amelyet főleg újévkor fogyasztanak
- Banketstaaf – édes mandulás krémmel töltött holland sütemény (néha egy betű alakjára formálják, ekkor banketletters-nek nevezzük)
- Bischopswijn – holland forralt bor, állítólag Sinterklass kedvence
- Duivekater – édes ünnepi fehér kenyérféle
- Jan Hagel cookies – omlós fahéjas karácsonyi sütemény, a tetején szeletelt mandulával és cukorral
- Kerstkransjes – kis karácsonyi koszorú formájú sütemény, amellyel gyakran a karácsonyfát is díszítik
- Kerstkrans – nagyobb, mandulás krémmel töltött koszorú formájú sütemény, tetején kandírozott gyümölccsel
- Kerststol – holland karácsonyi gyümölcskenyér, néha édes mandulakrémmel töltve
- Marzipan – marcipán
- Oliebollen – olajban sült gombócok, egyesek szerint ez a mai ismert fánk holland elődje
- Speculaas – fűszeres fahéjas-gyömbéres keksz
Egyedi holland karácsonyi hagyományok: a téli kürtfújás
A megállás nélkül boltokba rohangáló, reklámokkal teli holland karácsonyi hangulat ismerősen csenghet, ám azért felfedezhetünk néhány egyedi különbséget a holland karácsony, és mondjuk a filmekből jól ismert brit vagy amerikai karácsonyi szokások között.
A keleten élő gazdák körében például régi hagyomány a kürtfújás („midwinterhoorn”) Hollandiában. Ez a hagyomány advent vasárnapján (a karácsony előtti negyedik vasárnapon) kezdődik és egészen szentestéig tart.
A vidéki gazdák hosszú, bodzafából készült kürtöket használnak, és minden nap hajnalban egy kút fölött állva megfújják a kürtöt, hogy hirdessék Krisztus eljövetelét.
Az országszerte megrendezett holland karácsonyi vásárok valamelyikében biztos találkozhatunk ilyen eladó kürtökkel. A vásárban meg is lehet állni egy kicsit nézni, ahogy egy idős mesterember dolgozik a kürtökön. Valójában nagyon sok gyakorlást igényel a kürtkészítés minden csínjának-bínjának elsajátítása, hogy végül olyan kürtöt kapjunk, amelyet meg is tudunk szólaltatni.
A holland karácsony titkos összetevője: a család
A holland karácsony elengedhetetlen részei az ételek, ám a titkos összetevő, az a kis plusz, amely teljessé teszi az ünnepet, az bizony a család.
Több kutatás is arra jutott, hogy az emberek szerint a családdal együtt töltött idő a karácsony legfontosabb része Hollandiában, és csak ezután következnek a finom ételek, vagy a templomba járás. November elején a családok izgatottan várják az éves Sinterklaasjournal, gyermekeknek szóló karácsonyi program kezdetét.
Holland hagyományok decemberben
Nem is olyan régi hagyomány az adventikalendárium. A gyerekek egy különleges naptárt kapnak, amely segít nekik visszaszámolni karácsonyig. A naptár kis ablakocskái mögött édesség rejlik, és minden nap egyet nyithatnak ki.
Továbbá a hollandoknál is szokás az adventikoszorú. Általában a nappaliban található a koszorú négy piros vagy sárga gyertyával. Az első gyertyát advent első vasárnapján kell meggyújtani, majd a következő vasárnap még egyet, és így tovább egészen karácsonyig, amikor mind a négy gyertya egyszerre ég.
Sokan a karácsonyi dekoráció mellé egy betlehemet is felállítanak. Hollandiában a 19. századot követően terjedt el széles körben a karácsonyfa feldíszítése.
Két napos holland karácsony
Hollandiában a karácsonyt két napon át ünneplik: december 25-én és 26-án, amelyet karácsony első és második napjának neveznek. Sok külföldi számára ez furcsa lehet, hisz más kultúrákban december 26-át a helyi bevásárlóközpontban sorban állva töltik az emberek, hogy vadásszák a jobbnál jobb akciókat a Boxing Day keretein belül. Mások pedig krikett meccseket vagy lóversenyeket néznek.
Hollandiában ehelyett a karácsony két napját a családdal töltik az emberek, együtt énekelnek, játszanak, filmet néznek, karácsonyi meséket olvasnak, és persze az ünnepi lakoma sem maradhat el. A hollandok számára kiemelkedően fontos, hogy a család egy egységet jelentsen, és ez különösen a karácsonyi időszakban kerül előtérbe.
Meglepő módon az Intomart kutatóiroda 2003-ben végzett felmérése szerint a holland lakosok körülbelül egyharmada nem tudja, hogy ez a keresztény ünnep milyen bibliai történeten alapul. A vallásos lakosság körében sem tudta minden keresztény, hogy mit jelent a karácsony. A holland református templomba járók 23%-a, míg a presbiteriánusok 16%-a és a római katolikusok 26%-a tudta rosszul az ünnep eredetét.
Ez persze nem jelenti azt, hogy a hollandok nem ünneplik vallásos szenvedéllyel Krisztus születését. Habár nem kérdés, hogy sok holland lakos elmegy a templomba szenteste, ám a kutatásokból mégis az derült ki, hogy a családi összejövetelek nagyobb prioritást élveznek.
Holland karácsonyi lakoma
A hagyományos holland karácsonyhoz hozzátartoznak az évnek ebben az időszakában jelentős mennyiségben fogyasztott különleges holland karácsonyi ételek is.
Habár itt nem szokás a cukorpálca vagy a bejgli, rengeteg más finomság van, például az oliebollen (egyfajta olajos fánk), a kerststol (kerek gyümölcskenyér aszalt ribizlivel és mazsolával), a kerstkrans (mandulás, koszorú alakú sütemény), valamint a következő karácsonyig kitartó marcipán és csokoládé.
A karácsonyi asztalra hagyományosan szarvashús, liba, nyúl vagy pulyka kerül sok-sok zöldséggel és kerstbrooddal (karácsonyi kenyér). Ám ez még nem minden, a hollandok az úgynevezett gourmettennel is ünnepelnek, amely tulajdonképpen egy nagy forró tál, amelyre egy csomó pici serpenyőt raknak, amelyekben az általuk választott hús vagy zöldség található. Desszertnek pedig általában valamilyen pudingot szolgálnak fel, amelyet egy csésze meleg forró csokoládé követ az elengedhetetlen tejszínhabbal.
Az elmúlt években rendkívül népszerűvé vált Hollandiában, hogy a családok étterembe mennek karácsony este. Ennek ellenére a közép- és alsó kategóriás éttermekben, vendéglátóhelyeken mégis visszaesett a forgalom a kedvezőtlenebb gazdasági körülmények miatt. Ha idén étterembe terveztek menni, a biztonság kedvéért nem árt jóval előre asztalt foglalni.
Holland karácsonyi szellem
Ha megkérdeznénk a holland polgárokat, sokan kiemelnék, hogy Hollandiában a karácsonyi ajándékozás mennyire egy felszínes dolog. Vannak olyan családok is, ahol kétszer ajándékoznak – egyszer Sinterklaas-kor, és aztán karácsonykor is –, ez csupán attól függ, hogy az ország mely részén élsz.
Szilveszter Hollandiában
Ne feledkezzünk meg az év végi legnagyobb mulatságról sem, a szilveszterről (Oudejaarsavond). Ilyenkor Hollandiában óriási tömegek (főleg a fiatalabb generáció) a nagyobb városok főterei felé veszik az irányt. Amszterdamban például este 11 óra körül a város nagyobb terein – mint a Dam tér, a Leidseplein és a Rembrandtplein – az ünneplő tömeg feje fölött robbanó tűzijátékokkal kezdődik meg az ünneplés. A szilveszteri programok listáját a helyi önkormányzat honlapján találod meg.