Első ránézésre a Hollandok ugyanolyannak tűnhetnek mint minden más európai társuk. De azok akik már itt élnek egy ideje és dolgoztak együtt hollandokkal, drámai különbségeket vélhettek felfedezni. Hogy megelőzzük a kellemetlenségeket és meglepetéseket, nem árt előtte egy kicsit a holland kultúráról tudni.
Az első négy tény egyenesen a kereszténységből származik:
1, Megváltás: Az erőfeszítések és áldozatok később meghozzák a maguk gyümölcsét.
A Hollandok, mint minden más nép aki a keresztény kultúrát képviseli, erősen a jövő felé orientált. A fejlődés és innováció nagyon fontos az életükben.
2, Bűn: Felelős vagy mind a jó és rossz cselekedeteid követkevményeiért.
Általában nagyon aggódnak azon hogy jól cselekedtek e vagy sem. A felelősségvállalás nagyon magas.
3, Szeresd felebarátaid: Tégy mások jólétéért.
A hollandok általában úgy érzik, hogy mélyen érintettek azokkal a problémákkal mely embertársaikat érik, vagy akik szenvednek, legyen az közel a lakhelyükhöz, vagy távol az országuktól.
4, Igazság: Mindig a puszta tényeket közöld
Általában a hollandok inkább közlik az igazságot, és vállalják a kellemetlenséget ami vele jár, mint hogy hazudjanak, vagy illedelmesek legyenek és úgy füllentsenek.
A következő öt tény a protestanizmusból származik:
5, Munka: Dolgozni jó.
A hollandok úgy vélik, jobb dolgozni, mint semmit se tenni és otthon ülni. Minél magasabban pozícióban állnak, annál keményebben dolgoznak.
6, Rend és tisztaság: Légy mindig rendezett.
Szeretik az előre jól beosztott napokat, az óra és a naptárjuk szerint élni, illetve úgy tartják, hogy lakásuknak és környezetüknek mindig tisztának kell lennie.
7, Hasznosság: Minden amit teszel, legyen célja.
Egy dolog biztos: a hollandok nem szeretik az idejüket, pénzüket vágy bármi másukat vesztegetni. Ne lepődj meg ha bármikor is megkérdezik mi célt szolgál az ötleted, javaslatod, cselekedeted, és nem e lehetne bárhogy is hatékonyabban vagy eredményesebben csinálni.
8, Megbízhatóság: Amit megígértél, tedd is meg.
A hollandoknak nagyon fontos a megbízhatóság. Abban az esetben ha megígértél valamit, semmiképp se szegd meg, különben onnantól kezdve megbízhatattlannak fognak tartani.
9, Mérséklet: Gyakorolnod kell az önkontrollt, ne vidd a dolgokat túlzásba.
A mindennapi életben a hollandok nem szeretik az extrém dolgokat, szituációkat és túlzásokat. Önmérsékletre hívják fel a figyelmet, illetve rossz szemmel néznek azokra akik nyíltan fejeznek ki erős érzelmeket. Ez alól kivételt tesznek a foci meccsek, karneválok és a szórakozóhelyek.
Az előző 9 tény talán ismerősen hathat más keresztény és protestáns térségből érkezők számára is, a következő 3 tény viszont kifejezetten a hollandokra jellemzőek:
10, Megegyezés: Próbálj meg mindig kompromisszumot kötni.
A hollandok nem szeretik a konfliktusokat és agressziót, következetesen törekszenek az egyetértésre és harmóniára, melyre szeretettel használják a „gezelligheid” szót. Akár többször és tartanak összejövetelt vagy tárgyalást hogy egész biztos kiiktassák a nézeteltéréseket, és közös megegyezésre jussanak. A demoktratikus többség uralmát a kissebbségen elvetik, és többnyire olyan megoldást keresnek ami mindenkinek megfelelő és elfogadható, vagyis kompromisszumot. Kompromisszumot melyet mindenki betart, a konfliktus elkerülése érdekében.
11, Egyenlőség: Ne gondold hogy bárki másnál is több lennél.
Hollandiában a hierarchia és különbségek a társadalmi státuszban gondosan kisimítottak és jól álcázottak. Legtöbbször kellemetlennek érzik hogy utasítást adjanak az alattuk lévő munkatársaiknak, alkalmazottaiknak. Mondhatnánk a takarítónőnknek hogy „Anna, takarítsd ki a konyhát és a fürdőszobát” amely azonnal egy sértő és rideg utasítás számukra amely ellen azonnal lázadnának, így kérdésünket jobb ha átformázzuk a következőre: „Anna, kitakarítanád kérlek a konyhát és fürdőszobát?” Igen, ez egy kérdés tehetnénk fel magunkban, de ez a hollandoknak már felér egy udvarias kéréssel/utasítással. A hollandok ritkán beszélnek alázattal a felettesükkel, sokkal inkább az alattuk állókkal.
A hollandok nagyon allergiásak arra ha valaki felvág valamivel. Elvárják a szerénységet, és ha nem sikerül „normál emberként” viselkedned, azt bizony hamar a tudtodra fogják adni. Nem csak nem teheted meg hogy nyíltan hangoztasd sikereid, ugyanez vonatkozik a saját országodra és történelmére. Nagyon sok holland embernek a nacionalizmus nagy bűn. Ez nem azért van mert ők nem lennének büszkék a saját országukra, egyszerűen csak nem szeretik nyíltan ezt a témát feszegetni.
12, Önrendelkezés: Majd én döntöm el hogy mit csinálok, nem pedig az apám, a főnök vagy a kormány.
A hollandok fontosabbnak vélik azt hogy az ember maga hozza meg a saját döntését mint hogy azt valaki más mondja meg neki. A mottójuk: „mindenki eldöntheti saját maga hogy mit csináljon, egészen addig amíg az nem befolyásolja az én saját életem”. Ezek a holland tolerancia alapjai. Egy kicsit erősebben fogalmazva, amíg te engem békén hagysz, és is békén hagylak téged. Ez azonnal választ ad arra hogy miért nyitottak ennyire a hollandok, a könnyű drogokra, az abortuszra és az eutanáziára. Ez nem jelenti azt hogy ők ezt meg is teszik, sokkal inkább azt jelenti hogy szerintük ha ezt valaki meg akarja tenni, akkor az az ő saját döntése, és ez ellen nem fog lázadni. A gyerekek nem nőnek úgy fel hogy nagyon tisztelniük kellene a szüleiket vagy az általános erkölcsi elveket, sokkal inkább hogy magukkal törődjenek és kiálljanak a maguk igazáért. Mindegy hogy gyerek vagy felnőtt, a hollandoknak megvan a saját véleményük, amelynek hangot is akarnak adni.