Az nem volt egyszerű….Magyarországon ápolónő voltam. Szerettem a munkám, de mint oly sokan pénzt is akartam vele keresni,így hát keresgéltem a neten.Rá is találtam egy munkaközvetítőre,akik ápolókat keresek. A megállapodás az volt, hogy én tanulok nálunk fél évet, 4 hónap nyelvi képzés otthon( A2 szintig) majd 2 hónap szakmai kint Hollandiában. A képzést 2013 májusában fejeztem be több társammal együtt, de a munkába előtt egy héttel azt mondták nincs munka az egészségügyben, menjünk haza, vagy pl gyárakban ha akarjuk elhelyeznek minket és adnak szállást 2 ágyas szobákban fejenként 800 euróért. Annyira ez nem volt színpatikus így haza mentünk. A nyarat otthon töltöttem, majd szeptember közepén a már kint élő barátaim szóltak, hogy lenne munka, ugyan nem egészségügy, de a párom is jöhetne velem, így hát nem gondolkoztunk sokat, összepakoltunk és következő hétfőn már itt voltunk kint. Túl voltunk a sikeres interjún, vártuk a telefont, hogy mikor kezdhetünk dolgozni, de az, nem akart csöngeni. Ha mi telefonáltunk,akkor a válasz most emiatt nem, most amiatt nem, de nyugodjunk meg jöhetünk csak kérnek egy kis türelmet. Közben más helyekre is beadtuk az önéletrajzunkat, persze az én A2-mel és a párom „0” nyelvtudásával gyakorlatilag esélytelen volt, de próbálkoztunk. 4 hónap várakozás után és a küszöbén az újbóli haza menetelnek egyszer csak csörgött a telefon, mindketten elkezdhettünk dolgozni.
Itt élhetek úgy,ahogy otthon nem tudtam. lehetőségem van a szórakozásra, a kikapcsolódásra az aktív pihenésre.
Kifejezetten semmi nem zavar, de mondjuk a fogászat a lakások lehetnének olcsóbbak
Nem tervezek haza menni, ez biztos, hogy itt maradok-e? Valószínű, de ha jön egy lehetőség,amit megragadhatunk, akkor megtesszük.
Egy 3 betűs gyorsétteremben dolgozom:) Jelenleg mint szakács, de mivel fizikailag nem nőnek való egy munka, így elég erős a késztetésem egy új munkára.
Legyetek kitartóak, türelmesek és pozitívak, ha most jöttetek vagy most tervezitek a kijövetelt. Barátkozzatok a magyarokkal, még akkor is ha sok rosszat hallatok róluk, mert az nem igaz, hogy magyar a magyarnak farkasa. Van ilyen is és olyan is, higgyétek el sokan vagyunk itt kinn,akik szívesen barátkoznának, még akkor ha csalódtunk már….. Sok sikert mindenkinek. Boldog karácsonyt és egy nagyon sikeres új évet kívánok mindenkinek!