Hivatalosan is új hét és új hónap kezdődött. Szeretnéd tudni, mit tartogat 2022 augusztusa? Íme hat dolog, amire a Hollandiában élő és dolgozó emigránsoknak oda kell figyelniük ebben a hónapban.
1. A nyár véget ér, és a gyerekek visszatérnek az iskolába
Úgy tűnhet, hogy a nyári szünidő még csak most kezdődött, de augusztus vége előtt Hollandia északi és középső régióiban (amely a legtöbb holland nagyvárost magába foglalja) iskolába járó gyerekek visszatérnek az iskolába. A nyári szünet a középső régióban augusztus 21-én, az északi régióban pedig egy héttel később, augusztus 28-án ér véget. Tehát mindenképp használd ki a szabadidődet, amíg lehet!
2. Két hónap fizetett szabadság újdonsült szülőknek
Ebben a hónapban lép életbe az új uniós jogszabály, ami azt jelenti, hogy augusztus 2-tól a Hollandiában dolgozók legfeljebb kilenc hét fizetett szabadságra jogosultak gyermekük életének első évében. Az új szülők napi bérük 70 százalékát a Munkavállalói Biztosítótól (UWV) kapják.
A szabály a törvény hatálybalépése előtt született gyermeket nevelő szülőkre is vonatkozik, amennyiben a gyermek augusztus 2-án még egy évesnél fiatalabb. Fizetett szülői szabadságra jogosultak azok a szülők is, akik gyermeket örökbe fogadnak vagy nevelnek, abban az esetben, ha a gyermek nyolc évesnél fiatalabb.
3. Lezárul a jelentkezés a GVB 1 eurós jegyre
A GVB a múlt hónapban jelentette be, hogy az Amszterdamban élők és dolgozók idén nyáron 1 eurós 24 órára érvényes tömegközlekedési jegyet igényelhetnek. Míg a jegyek szeptember 30-ig használhatók, addig a jelentkezés ebben a hónapban, augusztus 26-án zárul.
4. Változások a holland (és EU) munkajogban
Ismét az uniós jog változásának következményei lesznek hatással a Hollandiában dolgozókra: Hollandiában augusztus 1-től új jogszabály lép életbe a munkavállalók munkakörülményeinek javítására. Ez azt jelenti, hogy a munkaadóknak mostantól dolgozóikat el kell látni információkkal a következőkről:
• Munkaidő és munkaszünet
• Nyaralás és fizetett szabadság
• Távmunka lehetőségei
• Továbbképzési lehetőségek
• Elbocsátás
• Túlóra (azaz mikor kötelezhető a munkavállaló munkavégzésre, és mikor tagadhatja meg a munkát)
• A garantáltan fizetett órák száma és az ezen felül végzett munka bére
A munkáltatók ezentúl kötelesek viselni a kötelező képzések összes költségét.
5. Pride Amsterdam a holland fővárosban
Végre visszatért! A koronavírus-járvány miatti két év kihagyás után ebben a hónapban hivatalosan is visszatér Amszterdamba a Pride. Az Amsterdam Pride július 30-án vette kezdetét, és augusztus első hetében zajlanak az események. A legfontosabb események közé tartozik a különféle utcai bulik és természetesen az ikonikus felvonulás, amelyre augusztus 6-án, szombaton kerül sor.
6. Szuperhold, bolygók és meteorzáporok – rengeteg
Végül, de nem utolsósorban, augusztus egy fantasztikus hónap lesz minden lelkes csillagász számára: a következő két hét során feltétlenül nézz az ég felé, hogy megpillantsd a Perseidák meteorzáporát (a csúcspont augusztus 12-13. ), a Szuperholdat (augusztus 12.) és a Szaturnuszt (augusztus 14.).