Magyarországon a bölcsészkarokon lehetőség van különböző nyelveket magas szinten tanulni, emellett az adott ország kultúráját, irodalmát, történelmét elsajátítani. Két olyan egyetem is van Budapesten, ahol a Germanisztika szakon belül van Néderlandisztika, vagyis holland tanulmányok. Az egyik az Eötvös Lóránd Tudományegyetem (ELTE), a másik a Károli Gáspár Református Egyetem (KRE). Természetesen a Néderlandisztika szakra is igaz, hogy nemcsak a holland nyelvet tanulják a hallgatók magas szinten (az alapszakot elvégezve C1-es, vagyis felsőfokú nyelvtudást ígérnek), hanem Hollandia kultúrájába, holland irodalomba, történelembe, de még a flamand nyelvbe is betekintést nyernek a hallgatók. Arra vonatkozólag nem találtam információt, hogy a frízföldi hollandot is tanítják-e, de érdekességképpen mindenképp érdemes lenne.
A bölcsészkaroknak alapvetően rossz hírük van abból a szempontból, hogy városi legenda szintjén elterjedt az a nézet, hogy a bölcsészeknek nagyon nehéz elhelyezkedni a munkaerőpiacon, hiszen mit tud kezdeni egy „bölcsész” végzettségű? Én is hallottam néhány ilyen történetet, de ahogy részletesen olvastam az egyetemek leírását, mintha hozzájuk is eljutottak ezek a szóbeszédek, ugyanis olvashatóan nagy hangsúlyt fektetnek a különböző kapcsolatokra egyetemekkel, cégekkel. A KRE sok holland és belga egyetemmel tart kapcsolatot, egyetemi hallgatók ERASMUS ösztöndíjat pályázhatnak meg ezekre az egyetemekre. Valamint Budapesten is holland és belga érdekeltségű cégekkel tartanak kapcsolatot, ezáltal lehetőséget biztosítanak arra, hogy már az egyetemi évek alatt is dolgozhassuk részmunkaidőben ezeken a munkahelyeken. Ez nemcsak arra nagyszerű lehetőség, hogy a gyakorlatban alkalmazzuk a holland nyelvtudásunkat (egyre több olyan diákmunkával találkozok, ahol holland nyelvtudást kérnek), hanem ezen cégek által könnyebben kijuthatunk Belgiumba vagy Hollandiába, és egyből egy jó munkahelyen kezdhetünk. Persze ehhez az kell, hogy a tanulmányi eredményeink megfelelőek legyenek, ekkor az egyetem is könnyebben beajánl egy adott munkahelyre, vagy könnyebben elnyerhetjük az ösztöndíjat holland egyetemekre.
Most már inkább azt lehet mondani, hogy érdemes bölcsészkarokra jelentkezni. Elsősorban azoknak, akik humán beállítottságúak, tehát erősségük az irodalom és a történelem, valamint olyanoknak, akik előre tudják magukról, hogy külföldön (jelen esetben Hollandiában) szeretnének elhelyezkedni, oda képzelik el a jövőjüket. Ezen egyetemek sok lehetőséget kínálnak a külföldön való elhelyezkedésre, és mivel részmunkaidős munkát is ajánlanak, ezért az egyetemet nemcsak gimnázium, érettségi után érdemes elkezdeni, hanem felnőttként, akár 30-as években is. Hiszen ezek a munkák biztosan segítenek majd, hogy az egyetemi költségek valamivel kedvezőbbek legyenek, ráadásul ott vannak még a Modulo felületén elérhető különböző ösztöndíjak, kedvezmények, melyek szintén segítséget nyújtanak. Tehát, aki affinitást érez arra, hogy magas szinten tanuljon holland nyelvet, irodalmat, történelmet, kultúrát, annak mindenképpen ajánlom. Többször fogok még írni a szakról, hiszen nagy örömömre felvételt nyertem a KRE Néderlandisztika szakára, így szeptembertől belsősként lesz lehetőségem megtapasztalni, hogy milyen is a holland nyelvoktatás, és a lehető leghamarabb igyekszek általa kijutni Hollandiába.
Linkek:
ELTE BTK Néderlandisztika
KRE BTK Néderlandisztika
A képen a Leideni Egyetem látható. Forrás: https://www.universiteitleiden.nl/en/locations/academy-building