Büntetőintézkedéseket jelentett be Numan Kurtulmus török miniszterelnök-helyettes hétfőn este Hollandiával szemben a két ország között elmérgesedő diplomáciai viszály újabb fejezeteként.
Ankara ezenkívül felfüggeszti a miniszteri és ennél magasabb szintű kormánytalálkozókat Hollandiával, és nem engedélyezi holland diplomaták repülőútjait Törökországba. “Pontosan azt csináljuk, amit ők is tettek velünk” – fogalmazott a kormányfőhelyettes.
Arról is beszámolt, hogy javaslatot tesznek a két parlament közös baráti csoportjának megszüntetésére.
Kiemelte: a diplomáciai válságért nem Törökország a felelős. “Akik előidézték, azoknak kell megtenni a rendezésére irányuló lépéseket is” – fogalmazott. Mint mondta: biztos benne, hogy ez a legrövidebb időn belül megtörténik.
“Törökország ennek az ügynek nem látja kárát, csak megvédi saját büszkeségét. A rasszizmus és a fasizmus mindenekelőtt Hollandiát és vele Európát károsítja. A nagy összeomlás jelei ezek. Barátilag figyelmeztetek: meg kell hozni a szükséges óvintézkedéseket.”
– mondta.
A Brüsszel és Ankara között tavaly március 18-án létrejött menekültügyi megállapodással kapcsolatban Kurtulmus leszögezte: Törökország a ráeső részt teljesítette. Ha szükséges, felülvizsgálják az egyezményt – jelezte.
A Hollandia és Törökország közötti diplomáciai vitát az okozta, hogy Hága először a Mevlüt Cavusoglu török külügyminisztert Hollandiába szállító repülőgép leszállási engedélyét vonta vissza szombaton, majd Fatma Betül Sayan Kaya török családügyi miniszter Németországból érkezett gépkocsikonvoját tartóztatták fel a rotterdami török konzulátusnál. A minisztert nem engedték a külképviselethez, hanem visszafordították a német határ felé.
Mindkét török miniszter az elnöki rendszer bevezetéséről döntő április 16-i török népszavazással kapcsolatos kampányrendezvényen szeretett volna részt venni.