Így mulat a magyar külföldön, avagy mit csinál a magyar utas hollandiai kirándulása során – 1. rész
Ami nekünk második (vagy talán már első) otthonunkat jelenti, az sok Magyarországon élő magyarnak az „életreszóló álom”. Eljutni Hollandiába. Hogy megnézze a vakító színekben pompázó végtelen tulipánmezőket, Amszterdam mesevilágát, Rembrandt halhatatlan festményeit, félve de azért kuncogva betérjen egy coffeeshopba: „Jé, hát ezt itt tényleg szabad?” Sorozatomban szeretném bemutatni, hogyan zajlik egy idegenvezetéssel kísért túra és mit is csinál az ember, ha nem itt lakik, hanem befizet egy társasutazásra és Hollandiába utazik.
Gyakorló helyi idegenvezetőként a legnagyobb utazási irodák holland körútjait vezet(t)em, és most szeretnék egy kis betekintést engedni abba, hogy miről is beszél ott elöl a tömött turistabuszon az idegenvezető, mit mutatunk meg az utasnak és mit NEM, merre megyünk, mi a program, és konkrét programterveket is mutatok majd „legyél Te is hollandturiszt” jeligére. Hiszen nehogy pont mi maradjunk le Hollandia megismeréséről, akik itt élünk! Amíg csoportot nem lehet indítani, addig kocsiba be, ablakot le, családot be és irány felfedezni választott otthonunkat!
Az első kirándulás, amit be szeretnék mutatni és még ennyi alkalom után is mindig csodálattal tölt el, az a Zaanstreek program, vagyis a holland vidék bemutatása: a Zaanse Schans, Volendam és Marken.
Amikor reggel odamegyek a csoport szállodájába, óvatosan méregetnek, hogy ez a magas, szőkés csaj a sárga ballonkabátban vajon holland-e. Ahogy odalépek hozzájuk és nagy „Szépjóreggelt”-et köszönök nekik, mosolyra fakadnak és miután felteszek nekik néhány kérdést, milyen útjuk volt, jó-e a szálloda, jó-e a kaja (nagyon fontos!) lassan feloldódnak és ők is kérdezgetni kezdenek. Van-e férjem, holland-e, mit csinál, mióta élek itt, miért éppen Hollandia, jó-e itt élni. Rögtön úgy érzem én is: hazamentem.
Kis beszélgetés után összetoborozzuk a csapatot a csoportkísérő idegenvezetővel és betámadjuk a buszt. Számolok, ő is számol, majd én is még egyszer és ő is még egyszer. Indulhatunk.
Beülök előre, bemutatom a sofőrt és csikorgó kerekekkel, izgatottan indulunk neki Hollandia felfedezésének. Elmondom, hogy mi lesz a napi program, milyen időjárás várható, mikorra érünk vissza, lesz-e szabadidő stb. Mivel Hollandia icipici „kikkerlandje” (békaország), ezért szinte akárhonnan indulunk (persze mindig Randstad), mindig 30 percen belül megérkezünk a szélmalmokhoz. Kiszállás.
Útközben már elmesélem nekik, hogy miért is olyan érdekes ez a vidék. Hollandiában ugyanis kétféle szélmalom van: az egyiket a víz lecsapolásához használták, a másik pedig az úgynevezett ipari malom, amelyekből ezen a vidéken a 17.-18. században több ezret találtunk volna. Ipartevékenység folyt itt már évszázadokkal az ipari forradalom előtt. A malmok forgásenergiáját fűrészelésre, őrlésre, préselésre használták, így van itt a mai napig fűrészmalom, festékmalom és olajmalom is. „A macska” (verfmolen de Kat) nevű festékmalomba, ha majd már lehet, mindenképpen érdemes ellátogatni, a bejáratnál mondjátok, hogy Hungary-ból jöttetek, és akkor kaptok egy kis magyar nyelvű leírást. Még egy tipp: a fűszermalom látogatása ingyenes (most persze zárva van), a többi fizetős!
A program itt úgy néz ki, hogy megnézzük a műhelyben a fapapucskészítést, majd némi óriáspapucsban eltöltött fényképeszkedést követően átmegyünk sajtot kóstolni a mini sajtüzembe (itt keressétek Veronikát, a magyar lányt). Ezután szabadidő van, illetve aki szeretne, azzal továbbmegyünk közösen a festékmalomba, ahová normál esetben fel is lehet menni egészen a lapátokig, és gyönyörű kilátás nyílik a Zaan folyóra és a túlparti városra a szintén zöld-fehérre festett házikóival. A Zaanse Schans felkeresése ingyenes, a napi parkolási díj a cikk írásának időpontjában 5 euró.
Innen aztán a busz továbbindul Volendamba. Útközben elmondom a tudnivalókat, bemutatom a régi halászfalut, a népviseletet, a dialektust, majd felkészítem a csapatot a szabadidőre. Elmondom, hogy miket fognak tudni vásárolni és milyen finomságokat tudnak kóstolni. A helyben sütött stroopwafel és gofri még oké, a fűszeres bundában sült kibbeling is még elmegy, a bacon-ös-karamellás palacsinta említése már feszegeti a határokat, de a füstölt angolnánál már igen erőteljes ellenállást érzek a csoport irányából. Na jó, akkor gofri. Egy kis sült krumplival. Miután szabadjára engedtük a csoportot, amelyikük elkap (mivel a sárga kabátomban nem annyira tudok rejtőzködni) menthetetlenül megtöm egy dupla csokis banános tejszínhabos gofrival. Ez a szívélyesség, kedvesség és vendégül látni akarás szerintem csak a magyarokban van meg. Imádom.
Miután megnéztük Volendamot, a kikötőben felszállunk a Volendam-Marken expresszhajóra, amelyről Jan Smit, itteni születésű, Hollandiában nagyon híres „tingli-tangli” énekes vigyorog ránk. Ez a hajó hétvégente most is jár! Mindenképpen ajánlom, nekem egy az egyben Balaton-feeling, kb. 30 perc alatt érünk át a túloldalra. (Előtte azért nézzük meg, hogy visszafelé is megy-e majd a hajó, ha Volendamban parkoltunk!) Marken egy aprócska mesevilág, szintén halászfalu egy pici szigeten. Ma már van összekötő útja, de abszolút megvan a sziget hangulat. Elmesélem a Zuiderzee történetét, ahogyan a körülöttünk látható víz régen a tenger volt, ma viszont már a 20. századi gátrendszerek felépítésének köszönhetően édesvíz. Mesélek az 1916-os árvízről, a dombocskákról, ahová a helyiek a faházacskáikat építették, hogy ne érje el őket a víz. Itt csak a kikötőben nézelődünk, ha van idő, beülünk valahova, és ha a buszunk átjön Volendamból Markenbe, akkor átsétálunk a falun a parkolóig.
Ott aztán buszra szállunk, sokszor kérik az utasok, hogy a szálloda helyett inkább Amszterdamba vigyük be őket. De erről már egy másik történetet hozok majd.
Jó volt egy kicsit nosztalgiázni, lélekben visszatérni ahhoz, ami az elmúlt 8 évben a tavaszi hónapok mindennapjait jelentette számomra. Menni, látni, mesélni, életre szóló élményeket adni. Sok-sok magyarnak vagyok benne a fényképalbumában, ők pedig nekem, egy-egy kedves gesztusukkal, megjegyzésükkel örökre a szívemben.
