A kisgyermekek számára a vízben való játék mindig szórakoztató, de itt Hollandiában, ahol a házunk szomszédságában csatornák, tavak, folyók és a tenger van, elengedhetetlen, hogy a gyerekek júl tudjanak úszni. Az egész országban egységes holland úszótanfolyamok állnak az úszni vágyó gyerekek rendelkezésére.
Úszóleckék gyerekeknek Hollandiában
A külföldről Hollandiába költöző szülők már úgy is könnyedén találhatnak megfelelő helyi úszótanfolyamot gyermekük számára, ha kicsit körbekérdezősködnek. A többi szülő az iskolában, a szomszédok, akiknek gyermekeik vannak, vagy a nemzetközi közösség tagjai általában hasznos tanácsokkal tudnak szolgálni. Nem árt ugyanakkor tisztában lenne azzal, hogy az önkormányzati úszásoktatásra valószínűleg már rég betelt az összes hely, hosszú a várólista. Habár a 4-5 eurós óradíj tényleg verhetetlenül jó ajánlat, az is előfordulhat, hogy egy évnél vagy (a gyermek életkorától függően) még annál tovább is várni kell.
Az önkormányzatok maguk határozzák meg, hogy hány éves korban iratkozhat be egy gyerek a helyi uszodában tartott órákra. Ezt megtalálhatod a helyi önkormányzat honlapján. Sok helyen 6 éves korban kezdődik az oktatás, szóval, ha szeretnéd, hogy az óvodáskorú gyermeked már úszni tanuljon, akkor bizony magánoktatásra kell beiratkoznotok.
A legtöbb csoportos úszásoktatást hollandul tartják a gyerekeknek Hollandiában, azonban van néhány olyan egyesület, ahol angol nyelvű úszásoktatást is biztosítanak a külföldről érkezők gyerekeinek.
Az iskolákban történő úszásoktatást (schoolzwemmen) a kormány évek óta támogatja. Tudtad, hogy a mellúszás hollandra fordítva schoolslag (vagyis iskolai úszás)? Az utóbbi években azonban több iskolának fel kellett függeszteniük az úszásoktatást, hogy csökkentsék a kiadásokat. 1991-ben még a holland iskolák 90%-ban volt elérhető az úszásoktatás, 2012-ben viszont ez a szám 42%-ra esett vissza. Ennek ellenére a VSG (Vereniging Sport en Gemeenten–Sport és Önkormányzatok Egyesülete) által kiadott hivatalos „Waterdicht” szerint minden általános iskolás gyermeknek meg kell szereznie az úgynevezett „zwemdiploma”-t (bizonyítvány, amelyet az úszni megtanuló gyerekek kapnak). Az Oktatási, Kulturális és Tudományos Minisztérium támogatja ezt a kijelentést, ám hozzáteszi, hogy a szülők felelőssége, hogy a gyermek megtanuljon úszni.
Holland A-B-C és 1-2-3 úszásért járó bizonyítványok
Hollandiában háromféle bizonyítványban (A, B és C) részesülhetnek a gyerekek. A programok célja, hogy a gyerekek biztonságosan és magabiztosan tudjanak vízbe menni, így részt vehessenek vízi sportokban, vagy egyszerűen csak kikapcsolódjanak a medencében. A legtöbb úszóiskola az alapokat (A, B, C) megtanító oktatásra (vagyis Zwemvaardigheid 1-2-3) járhatnak a gyerekek, de vannak haladó szintű úszásórák is, amelyek választhatóak.
Az „A” szintű bizonyítvány 4 különböző szinten (A1-A4) fejleszti a gyermekek úszástudását. Amint a gyermek az összes szintet elsajátította, meghívást kap (általában e-mailben) az „A” szintű úszásvizsgára, ahol megszerezheti a bizonyítványát. A sikeres vizsga után a gyerek elkezdhet részt venni különböző vízi sportokban, ilyen például a szinkronúszás, szörfözés, búvárkodás és a vízilabda.
Szükséges úszástudás
Az órák során a gyerekek olyan készségeket tanulnak, mint például, hogyan lehet a víz alatt nyitott szemmel úszni. Az úszásvizsga során a gyerekeknek teljes ruházatban, cipőt viselve kell úszniuk, és olyan gyakorlatokat végrehajtaniuk, mint például a víz alatti bukfenc, és segítség nélkül ki kell tudni húzniuk magukat a vízből egy nagy matracra.
A legtöbb esetben azért fullad meg valaki, ha váratlanul a csatornába vagy a folyóba esik, ezért a vizsgán ilyen valósághű forgatókönyvet is elpróbálnak a gyerekek. A gyermekek (és a felnőttek) számára létfontosságú, hogy ha beleesnek a vízbe és lehúzza őket a ruhájuk súlya, gyorsan tudjanak reagálni és a felszínre törni. A gyerekeket megtanítják arra, hogy ne essenek pánikba, és maradjanak nyugodtak, ha vészhelyzetbe kerülnek a vízben.
Az „A” bizonyítvány megszerzéséhez a gyereknek 50 métert kell megtennie mell- és hátúszást váltogatva, majd 3 métert kell úsznia a víz alatt, ahol egy nagy lyukon keresztül kell „megmenekülni”. A „B” szintű vizsgán a távolság nagyobb, a felszínen 75 méter, a víz alatt pedig 6 méter. A „C” szintű vizsgán a felszínen 100 métert kell úszni fürdőruhában és felöltözve, emellett további akadályok is vannak, bukfencezni is kell, végül pedig 9 métert kell úszni a víz alatt.
Azoknak a gyerekeknek, akik nem szerezték meg legalább az „A” szintű bizonyítványt, minden nyilvános uszodában felfújható karúszót kell viselniük, amíg le nem teszik a vizsgát. A legtöbb holland iskola és sportegyesület nem engedi, hogy a gyerek A, B vagy C bizonyítvány nélkül vízi sportokat játsszon, vagy egyéb vízi tevékenységben részt vegyen.
Fürdővizek minősége Hollandiában
A Zwemwater.nl weboldal azokat a hollandiai édesvízi fürdőhelyeket sorolja fel, amelyek vízminőségét ellenőrizte az illetékes tartomány vízügyi hatósága és a Rijkswaterstaat. Az adott fürdőhelyet „X”-szel jelölik a térképen, ha baktériumokat vagy egyéb kockázatra utaló jeleket találnak a víz