Emlékszem az első itt töltött pár hónap alatt, nem igen találtam fel magam a hollandiai szupermarketek polcai között. Ez részben a nyelvismeret hiányának, részben pedig az itteni étkezési szokásoknak köszönhető. Mára szerencsére tudom, hogy ha egy kis időt rászánunk, könnyen megtaláljuk az otthonra emlékeztető ízeket. Ebben a cikkben olyan termékekről, illetve ezek fellelhetőségéről fogok írni, melyek közkedveltek Magyarországon. Ugyan a termék nem azt a minőséget adja vissza, mint a hazai abban egészen biztos vagyok, hogy megmelengeti majd a szíveteket.
Lengyel Szupermarket
Talán a legtöbb „rokon terméket” ezekben a boltokban találtam meg. Az egyik Amsterdami boltjukban, külön Magyar állványt állítottak fel Magyar fűszerekkel, hogy a környéken élő Magyaroknak kedveskedjenek. Ezek a boltok, engem személy szerint a felvágottjaikkal vettek le teljesen a lábamról. Nagyon megörültem, amikor megláttam náluk például a Tarját vagy amikor kicsit nosztalgiázni szerettem volna, így egy zöldséges mortadellát választottam, amivel a menzás emlékeimet elevenítettem fel. De a legtöbb boltjukban külön húsospult is van, amiben a karaj, csülök, tarja ugyan úgy fellelhető mint odahaza.
Jöjjön pár általam kedvelt termékük:
- Kovászos Uborka – Ogórki Kiszone
- Sertéscsülök – Golonka Wieprzowa
- Tarja – Baleron
- Párizsi jellegű készítmény – Mortadella
- Zsír – Smalec
- Túró – Twarog
- Tejföl jellegű készítmény – Smietana
- Darált Mák – Mak Mielony
- Császárszalonna – Boczek Cesarski
- Sertésoldalas- Zeberka Wieprzowe
- Véreskolbász – Kaszanka
Szándékosan hagytam utoljára a Sertésoldalast illetve a Kaszankát mivel úgy érzem, mindkettőről érdemes szót ejtenünk. Hollandiában, ha sertésoldalast szeretnénk venni, általában a Spareribs – változatát véljük felfedezni a hentespultban. Hazavisszük, jól bekenjük fokhagymával, megsütjük és jókat káromkodunk az asztalnál, mert hús az alig van a csontokon. Ha azt az oldalast keresed, amit megszoktál odahaza, öklömnyi zsiradékkal rajta és akkora hússal, hogy megakad a gigádon… ezt külön kell kérned a Hentestől. A húsos, vastag sertésoldalast a Dikke varkensribben néven kérheted, bármelyik Holland hentesnél.
A másik, amiről érdemes beszélni a Lengyel Véres kolbász, vagy ahogy ők mondják Kaszanka, ami kísértetiesen hasonlít a mi fantasztikus véres hurkánkra. Szinte ugyan azokat az alapanyagokat használják fel, amiket mi. A vér mellett, sertés belsőségek (máj,tüdő..) illetve sertés zsír és bőr is kerül a bélbe. Gyakran hajdinát, árpát vagy rizst adnak a keverékhez, majd hagymával, borssal és Majorannával ízesítik. Amíg mi általában sütve fogyasztjuk a véres hurkát, addig Lengyel barátaink hidegen is szívesen elfogyasztják a Kaszankát. Én többször ettem és rendkívül ízletesnek találtam.
A Török bolt
A török illetve marokkói boltokban is jó minőségű termékeket vásárolhatunk. Ezeket a boltokat, a gyümölcs illetve a zöldségfélék kedvező ára illetve jó minősége miatt ajánlom. Természetesen itt is érdemes megállnunk egy pillanatra a húspult előtt, hiszen ebben a boltban már néhol helyet kapott a pacalként emlegetett szarvasmarha gyomor, a nyúl, a borjúagyvelő, borjúhere, illetve különféle májak is. Akit az efféle ínyencségek egy pillanatra most felkavartak, az a bolt gazdag teaválasztékában biztosan megnyugvást talál. A Zöldségeken és gyümölcsökön kívül, az általam rendszeresen vásárolt termékek:
- Tarhonya – Ankara Makarnasi Kuskus
- Csemege Paprikakrém – Öncü tatlı biber salçası
- Csípős Paprikakrém – Öncü Aci Biber Salçası
- Pacal – Kalfspens
- Liszt – Gonca Meel
- Friss Élesztő – Bruggeman Bakker Gist
- Oliva Olaj
Ebben a boltban gazdag a fűszerkészlet is. Noha mi Magyarok büszkénk vagyunk a jó Magyar pirospaprikánkra, érdemes egy pillanatra visszarepülni az időben, amikor is Török ismerőseink nálunk vendégeskedtek egy jó pár száz évig. Rengeteg mindent hoztak el magukkal hazájukból, többek között paprika termékeket is, így ha kifutunk a híres „Kalocsai aranyból”, bátran ajánlom a Török boltok fűszerkínálatát.
Az Oriental:
Ez az Ázsiai bolt főleg ázsiai jellegű termékeket árul, ami egy kissé eltér a mi kis „szalonnás, kolbászos ízvilágunktól” azonban ha van egy kis szabadidőd mindenképpen érdemes ide is ellátogatni. Főleg ha szereted az Ázsiai konyhát. A falak mentén, tömött hűtőoszlopokban sorakoznak a különlegesebbnél, különlegesebb termékek. Ez a bolt minden egyes alkalommal egy órát vesz el az életemből, mire megtalálom a kijáratot. Mégis mostanra nagyjából sikerült feltérképeznem melyek azok a termékek, amiket szívesen ajánlok:
- Sertésfarok- Varkensstaart
- Sertésköröm- Varkenspoot
- Egész kacsa – Duck To Peking Eend
- Borjú gyomor – Oriental Kalf Maag Rauw
- Kimchi (Kóreai Fermentált Savanyúság)
- Rizsfélék
- Fűszerek
- Curry paszták
- Különleges Ázsiai Sörök illetve Sake
És sok – sok más, amin el lehet időzni hosszú perceket. Nekem különösen tetszik, hogy ezeknek a boltoknak van egy háztartási részlegük is, ahol kézzel készített tányérokat, evőpálcákat, mozsarakat és hatalmas vok – serpenyőket találhatunk. Aminek pedig sosem tudok ellenállni az egy üveg Japán szóda. Az Ázsiai ételek szerelmeseinek ez a bolt egy igazi élménytúra lehet.
Végezetül most is egy recepttel búcsúzom tőletek, méghozzá egy Kóreai BBQ stílusú – húsgombóc recepttel. Ehhez a recepthez bátran ajánlom, hogy látogassatok el az Orientál szupermarketbe, ahol is szinte minden hozzávalót be tudtok szerezni.
A receptet itt találhatjátok:
https://cookpad.com/hu/receptek/13811973-koreai-bbq-stilusu-husgombocok
Köszönöm hogy ez alkalommal is velem tartottatok, remélem tetszett a cikk. Hamarosan újra találkozunk, addig is nagyon vigyázzatok megymásra!
Üdvözlettel:
A Gulyás Srác