A bejelentőpontokhoz 2019. óta az egész ország területéről több ezer bérlői panasz érkezett be. Ebből a bérbeadó részről több mint 550 esetben történt megfélemlítés és fenyegetőzés is. A helyzetet nehéz kezelni és a bérlők isszák meg a levét.
Rotterdam, Leeuwarden és Utrecht önkormányzatai elismerik a rossz bérbeadók okozta gondokat. Ezek az emberek néha éveken át okoznak fejfájást az önkormányzatnak azzal, hogy ennyire átlépik a határt. A gondot a lakáspiaci szűkösség tovább bonyolítja.
‘Igazi botrányos helyzetekkel is találkoztam’- mondja Bas Kurvers képviselő Rotterdamban. ‘Volt olyan családom amit hétvégén rúgtak ki, mert a tulajdonost megkérdeztük a magas bérleti díjról és az elhalasztott karbantartásról.’
Remco is félt a bérbeadójától: az ő mellkasához egy konfliktus után fúrót nyomtak, miután a korona miatt nem tudta a sörözője bérét rendesen fizetni. A feljelentés után szerinte ‘semmi sem történt’ és nem érti, hogy miért. Talán mert az ügy ‘nem volt elég fontos’.
Zaklatások százai
Az RTL Nieuws a Woonbond-nál tett bejelentések alapján egész Hollandián belül készített interjúkat a nemkívánatos bérbeadói viselkedésről. A legtöbb esetben ez a túl magas díj, a rossz lakhatási körülmények és a hibás szerződések voltak, de emelett szerepelt a megfélemlítés és a fenyegetés is.
Értesítések a nem kívánt bérbeadói magatartásról
‘Gyakran több probléma is szerepet játszik’- mondja a Woonbond. A panasz után- például a magas bérről- gyakran megfélemlítés következik.
A nijmegeni bérleti csoport szerint 2020-ban a bérlők fele visszavonta a panaszait azután, hogy az a tulajdonos fülébe jutott és emiatt ismét megfélemlítette őket.
A Woonbond bérleti csapatához többek közt ezek a panaszok érkeztek be:
‘A bérbeadó megfenyegetett, kurvának és ribancnak nevezett.’
‘A WhatsAppon át állandóan fenyegetőzik és minden nap tesz egy kört kocsival a lakótömb körül.’
‘Kérdés nélkül jön be a közös folyosóra és onnan kiabál felénk.’
‘Nekinyomott a falnak és az mondta, hogy a fejembe állít egy kést.’
‘Szabotálta a zárakat és az internetet.’
Egyre több a rossz bérbeadó
A bérbeadókra korántsem az összes önkormányzatnak van rálátása, de pl. Rotterdamban igen. Csak a Carnisse városrészben 19 ilyen ‘problémás’ bérbeadó áll célkeresztben. Leeuwardenben 4, Utrechtben pedig 30.
Komoly gond- mondja Kees Diepeveen, az utrechti önkormányzat lakhatásért felelős képviselője. ‘Lakáshiány van és ezt a bérbeadókon is látni, akik ezzel többször vissza is élnek.’ Kurvers Rotterdamból látja a bérleti díjak emelkedését és azt is, hogy a lakásokat gyakran befektetők vásárolják meg.
‘A kamat alacsony és a piacon egyre több új felvásárlót (háziurat/ gettótulajdonost) lehet látni.’
Nehéz beleavatkozni
A képviselők szeretnének beleavatkozni, de ez nem mindig lehetséges. ‘A bérlő és bérbeadó közti szerződés magánügy. Ebbe önkormányzatként nem lehet csak úgy beavatkozni.’
Rotterdam emiatt egy felvilágosító akciót indított el, Utrecht pedig adatelemzőkkel és ellenőrökkel egy a bérlőket feltérképező hálózaton dolgozik. A nagyobb ellenőrzés megszerzése érdekében országos politikai segítséget is szeretnének kapni. Új törvény van előkészületben, ami a bérlőket jobban meg tudná védeni.
Diepveen képviselő: ‘Szeretnénk ha a végrehajtási lehetőségek kibővülnének. Legszívesebben a gazdasági bűncselekmények alapján, hogy ezzel a túl magas bérleti díjak esetén a büntetőjog értelmében is be tudjunk avatkozni.’
Jelenleg a túl magas bérleti díj kérése nem büntetendő és a bérbeadókat semmi sem akadályozza meg abban, hogy ugyanezt a hibát ismét elkövessék. ‘Jó volna ha itt kötbér vagy bírság lehetne. Az ilyen fajta ‘vendégeket’ ott kell elkapni ahol az fáj nekik, azaz a pénztárcájuknál.’
Elszámoltathatóság
Az RTL Nieuws minden bérleti/ lakáscsoporttól elkérte a 2019-es év ‘nemkívánatos bérlői magatartásról’ beérkező panaszait. Végül ezek Rotterdamból, Utrechtből, Amszterdamból, Leeuwardenből, Groningenből és Nijmegenből érkeztek meg.
A Woonbond-tól is kaptunk adatokat. Ezek viszont nem lettek hozzászámolva a végső eredményhez mivel lehetséges, hogy egy panasz a lakáscsoporthoz és a Woonbond- hoz is beérkezett. A Woonbond célja a beérkezett bejelentések és panaszok esetén a probléma feltérképezése és a bérlőknek nyújtott segítség.
Forrás: frizfold.wordpress.com