A Hollandiai Magyarok egy szervezet amely 2010-ben jött létre azért hogy segítse az itt élő vagy ide költöző magyarokat. Azóta a közösségünki már több mint 42.000 főt számlál és minden hónapban 150-200 fővel nő.
2013-ban létrehoztunk egy weboldalt (https://hollandiaimagyarok.nl/) ahol azóta már több mint 2000 informatív cikk olvasható a hollandiai életről, a költözésről, munkavállalásról, kultúráról és látványosságokról.
2016 óta rendszeresen szervezünk rendezvényeket is, ebből a legnagyobb a Hollandiai Magyarok Családi Napja ami minden évben június második hétvégéjén kerül megrendezésre és legutoljára már 850 fő volt jelen. Idén Június 11-én kerül megrendezésre.
2021-ben létrehoztuk a Hollandia magyarok arany oldalát a katalógust, ami listázza a legtöbb hollandiai magyar vonatkozású vállalkozásokat, és célja hogy egy éven belül az összes itt működő vállalkozás rajta szerepeljen.
Az informálás és közösségépítés mellett 2017-ben elindítottuk az első jótékonysági akciónkat. Csatlakoztunk a Cipősdoboz Akcióhoz és minden évben egyre több adományt sikerült Magyarországra juttatni. Az első évben több mint 150 dobozt gyűjtött össze a hollandiai magyar közösség és a legutolsó legnagyobb adományunk már 1400 dobozt számlált. Ezen akciónkról egy rövid videóban informáljuk az embereket 2 percben: https://youtu.be/tWcRaJTlMgQ
Tavaly a téli cipősdoboz akció mellé indítottunk egy tavaszi gyűtést is ami a Zsákolj ha Tudsz fantázianevet kapta. Itt használt ruházatot gyűjtöttünk a magyarországi hajléktalanoknak és mélyszegénységben élőknek. 2021 Május végén mintegy 270 nagy zsák ruha hagyta el Hollandiát Magyarország felé haladva. Erről szintén egy rövid videó ad bővebb tájékoztatást: https://youtu.be/vLcT2w_meq0
Idén az ukrajnai háború kitörése után azonnal úgy döntöttünk hogy a Zsákolj Ha Tudsz akciónkat előrébb hozzuk és csak 1 hétig tart majd a szokásos 1 hónapos gyűjtés helyett. Az akció keretei között több mint 35 gyűjtőpontunk volt Hollandia szerte és egy hét leforgása után, több száz adományozó mellett, valamint 7900km begyűjtőútvonalat megtéve 2 teljes kamionnyi adományt gyűjtöttünk össze amit egy hollandiai logisztikai cég jóvoltából most vasárnap indíthatunk Magyarország felé, majd onnan tovább szállítva Ukrajnába.
És akkor pár háttér információ:
A kezdetek:
Akiknek hálásak vagyunk
Kedves Hollandiai Magyarok,
🔴 Egy hete amikor neki kezdtünk a gyűjtésnek még nem tudtuk hogy össze tudunk-e egyáltalán gyűjteni egy kisteherautónyi adományt ilyen rövid idő alatt, felkészületlenül és rögtönzve.
⚪ Utána jöttek az önkéntes gyűjtőpontok, percről percre jelentkezve, míg végül 30+ gyűjtőpont jött létre már az első napon. Voltak régi motorosok akik már évek óta csatlakoznak a Cipősdoboz Akciónkhoz illetve a Zsákolj ha Tudsz tavaszi ruhagyűjtésünkhöz és voltak akik először csatlakoztak és azt kell mondanunk nagyszerűen helyt állt mindenki és adományok sokaságát gyűjtötték össze. És micsoda lelkesedéssel. Privát gyűjtőpont csoportunk szinte minden nap felrobbant az információk sokaságától. Micsoda nagyszerű csapat gyűlt össze Darag Adrienne és Schindler Tímea vezetésével.
🟢 Ma már nem attól félünk hogy nem gyűlik össze egy kisteherautónyi adomány hanem hogy egy kamionra se fér majd fel mind amit veletek együtt közösen gyűjtöttünk.
❤️A rögtönzött gyűjtésből egy igazi szívvel lélekkel dolgozó önkéntes csapat jött össze, időt és energiát nem spórolva valami igen nagy dolgot értünk el.
🔵 A Hollandián belüli mozgatásért a gyűjtőpontjaink és Bán Tamás felelősek hogy egy nagy helyre kerülhessen minden adomány.
🟡 Jövő héten egy egész kamionnyi adomány indul Magyarország felé. Ruhák, gyógyszerek, tisztálkodási eszközök, pelenkák, száraz ételek, konzervek és sok-sok egyéb fontos eszköz kerül fel majd a járműre.
Jövő hét hétfőig még van lehetőségetek adományokat leadni.
❤️Hollandiai magyarok köszönjük! ❤️Gyűjtőpontjaink köszönjük!❤️Önkénteseink köszönjük! ❤️Szervező csapat köszönjük! ❤️Cégek akik segítik az akciónkat köszönjük!
Irány Magyarország
Felülmúlt minden várakozásunkat
Nem tagadjuk hogy ez az idei gyűjtés felülmúlt minden várakozásunkat és nagyon sok kihívást jelentett főleg a logisztika terén összegyűjteni pár nap alatt minden adományt egy nagy közös helyre, de önkénteseinknek és a napi 12-16 órás munkáiknak hála sikerrel vettük ezt a feladatot is és két teljes kamiont indítottunk Magyarország felé, ahonnan további szortírozás után a határ mellé és Ukrajnába jutott az összes adomány!
Íme pár kép a megérkezés után.
És még egyszer:
❤️Hollandiai magyarok köszönjük!
❤️Gyűjtőpontjaink köszönjük!
❤️Önkénteseink köszönjük!
❤️Szervező csapat köszönjük!
❤️Cégek akik segítik az akciónkat köszönjük!
Hasznos egyéb linkek:
Facebook csoportunk: https://www.facebook.com/groups/hmfcs
Facebook oldal: https://www.facebook.com/HMagyarok/
Weboldal: https://hollandiaimagyarok.nl/
YouTube: https://www.youtube.com/c/HollandiaiMagyarok