Hollandiai Magyarok összefogásából létrejött kezdeményezés, amin keresztül segítő kezet nyújtunk a hazai rászorulóknak. Összegyűjtjük azokat az adományokat, amik nem kerülhetnek bele egy Cipősdobozba. Te is segíthetsz!
Zsákolj, ha tudsz! Ez az akció kiváló lehetőség a az adományozásra. Szinte mindenkinek vannak olyan dolgai, ruhák, játékok, kiegészítők, egyebek, amikre már nincs szükség. Ami számodra jelentéktelen, az másnak óriási örömet szerezhet. Ha összegyűjtöd, mi eljuttatjuk oda, ahol boldoggá tesz valakit. Segíts, hogy segíthessünk!
Az adományok a Magyar Baptista Szeretetszolgálathoz, és más hazai segélyszervezetekhez kerülnek, akik biztosítják, hogy eljussanak oda, ahol a lehető legnagyobb szükség van rájuk.
Segíteni a Magyarországon élő, hátrányos helyzetben lévő embertársainknak, amilyen módon ez lehetséges. Örömet szerezni ott is, ahol az öröm ritka vendég
Visszaadni abból a jóból, amit az élettől kaptunk. Ez igazából a Siker egyik alap tényezője, miszerint ha sikeres akarsz lenni, mindig adj vissza az életnek. Jó tetteid meghálálják önmagukat.
Jó példával járni elöl a Világ Magyarjai számára. Ahogy azt a Hollandiában élő Magyarok a Cipősdoboz akcióval is tették. Szeretnénk más országok Magyarjait is ösztönözni az összefogásra.
Minél több ember megszólítása és az önkéntességre való bíztatása, hisz tudjuk: Adni nem csak jó érzés, de hatalmas örömöt is szerezhetünk vele
A térképen a hozzád legközelebb lévő gyűjtőpontra kattintva, felugrik egy ablakban a kontakt személy az elérhetőségeivel.
Kérjük hogy vedd fel vele a kapcsolatot hogy mikor és pontosan hol tudod leadni az adományokat.
Amint az a térképen látható, jelenleg több mint 10 aktív leadó pont van országszerte, de vannak lefedetlen területek.
Az önkéntesség segíthet barátokat szerezni, új készségeket elsajátítani, előrehaladni, boldogabbnak és egészségesebbnek érzi magunkat. Segítenél te is? Csatlakozz hát hozzánk még ma.
Alapító
Logisztika
Marketing & Media
Marketing
Logisztika
Biztosan nem véletlenül kerültél erre az oldalra. A szervezésen és az adakozáson felül az egyik legfontosabb feladatunk az, hogy eljuttassuk ezt a felhívást a lehető legtöbb emberhez. Itt találsz szóróanyagokat és képeket, valamint kedvelheted a Facebook oldalunkat is, de ha csak közzé teszel egy bejegyzés, azzal már sokat teszel a vízió megvalósulásáért. Hálásan köszönjük!
© 2021 HOLLANDIAI MAGYAROK