Akkor most elárulom, mit is olvastam az imént igazi papírról, igazi könyvformátumban, papírillatú lapozgatással, élvezettel, nem letéve, kvázi étlen-szomjan-külvilágtól mentesen hét órán által.
Simone van der Vlugt: Delfti kék (Nachtblauw) 2016. (magyar fordítás: Csokonai Attila 1917.)Megrendelhető külföldre is itt könyvalakban.Letölthető itt PDF-ben.
Nos engedjétek meg nekem a fülszöveg-ízt, csak egy bekezdésnyire, hátha kedvet kaptok az olvasáshoz. Azután majd igyekszem egy sokkal szubjektívebb kameraállásból leírni a könyvvel kapcsolatos saját élményeimet.
A holland írónő ifjúsági regényeivel és bűnügyi sztorijaival vált ismertté Hollandia-szerte. Első magyar-fordításban is megjelent munkája a „Delfti kék”. A történet a 17.szd. közepén játszódik. Történelmi háttere teljesen autentikus. A kerettörténet romantikus, olykor naturalista, egyes szám első személyben bogoz mély emberi megbántottságot, gyilkosságok indítékait, felemelkedést, üldöztetést, pestist, családi összetartást, félelmekkel való szembeszállást, intellektuális harcot, menekülést, művészethez való jogot vagy nem jogot, tehetségek harcát, túlélést, a múlt eltemetését egy életen át, mások tragédiájának átélését… s hogy a szerelem jegyében milyen galárdságra képes emberek (mai szóval: pszichopaták) jelenlétét életünkben, akikben meg amúgy megbízunk… Pedig nem kellene… S mégis a megnyugvást, a felszabadulást, a megoldást éppen ők hozzák el az életünkbe… Amikor kirakjuk onnan őket, vagy maguk valami nagy hiba folytán kiírják magukat az életünkből.
A delfti kék igazán nagy szerelmem. Bejártam Hollandia számtalan múzeumait, az amsterdami biciklis alagutat a Centraal Station alatt számtalanszor, elgondolkoztam a nagy holland hajós-allegórián. Elmentem a delfti kerámia-gyárba, múzeumba, a belvárosi porcelán-üzletek miliőjében élveztem annak hangulatát. Karácsonyfám delfti kékre váltása is egy mérföldkő volt meghollandulásom tekintetében. Az első csempe, az első karácsonyfa-dísz, az első szélmalmos tányér… a sajtvágók nyele…vagy épp egy házszám… mind egy-egy kötődési pont a cementben, amitől egyre inkább itthon érzem magam.
Visszatérve fent említett ominózus regényhez, tartalmaz számtalan történelmileg hiteles háttér információt. Nevezetesen a flamand migráns fazekasok letelepedését Hollandiában: Haarlemben, Delftben, Rotterdamban, Amszterdamban. A delfti porcelán kialakulását a kínai hatásra, elterjedését az angol királyság közvetítésével európa-szerte. A munkaműveletek leírását, az egyéni tehetségek térnyerését, stílusok kialakulását, manufaktúrák hírét, és az egész felfelé ívelő gazdasági fellendülést… A delfti puskaporraktár véletlen felrobbantását… Információkat a kereskedelmi hajózásról, a Nyugat-Indiai Társaság hajóútjairól… pestisjárványról… Az amszterdami „grachtengordel ” építéséről. Beléptet Rembrant, Vermeer művészetébe, műtermeik varázslatos izgalmas hangulatába, a fülledt festékporos-olajszagú festőiskolák hangulatába…
Nem tudom másnak is tud-e ennyit jelenteni a regény, de én talán azért is faltam, mert ismerős utakon jártam. Bejártam a delfti porcelángyárat (magam is tudok korongozni, formázni, mázazni, agyagot gyúrni, ez az egyik előző életem, falusi létem hangsúlyos szelete) szóval értem, s imádom ezt a világot is. Bejártam az amszterdami „grachtenhuis”-okat, keresvén és meglelvén a holland életben a korstílusokat, a művészet, a zene és a történelem iránti igényt s mecenaturát. A „Canal-museum”-ban megokosodtam Amszterdam város, a „grachtengordel” építésének folyamatáról, lépéseiről, a cölöpépítkezés mibenlétéről, hogy a mai Centraal Station volt a régi tengerjáró kikötő, és mindenütt sár volt és víz, és gyalog tényleg csak faklumpában lehetett járni. S a 17. szd-ban már létezett a Herrengracht… S akkor ott van még a Holland Nyugat Indiai Társaság: információk a „Tropenmuseum”-ból… A hajózási tudni valók a „Scheepvaartmuseum”-ból.
Szóval ajánlom mindenkinek, annak is, aki történelmet tanulni képtelen, s a múzeumok világa sem vonzza, de így olvasva mégis élvezi, s megérti a korszellemet.
Ajánlom elolvasni a magamfajta könyvmolyoknak, ajánlom minden Hollandiában élő magyarnak alapmű gyanánt.
S ajánlom mindenkinek, aki egyszerűen csak érdeklődik a holland múlt iránt, vagy szeretne egy romantikus, olykor naturalista történetet egy fiatal holland művészlélek nő szemszögéből.Egy nőtől, egyes szám első személyben, aki lepipálja a pasikat, 367 évvel ezelőttről, valóságos Hollandiából.
