„A bánat olyan, mint az óceán; hullámokban érkezik, hullámzik és hullámzik. Néha a víz nyugodt, néha pedig elsöprő. Csak annyit tehetünk, hogy megtanulunk úszni.”
Mi is a gyász?
A gyász egy, a veszteség hatására tapasztalt természetes reakciót jelenti. Ez az a fájdalom, amit akkor érzünk, amikor elveszítünk valakit vagy valamit, ami jelentős hatással van az életünkre. A gyászra leggyakrabban úgy utalunk, mint egy szeretett személy halála, akivel szoros kötelék vagy kapcsolat tartott össze (pl. egy partner, családtag vagy barát halála). A gyász érzése azonban nem kizárólag a halálra korlátozódik, és a veszteség számos típusát magában foglalja. Ez jelenthet veszteséget egy párkapcsolatban válás vagy szakítás kapcsán, személyes sérülés vagy betegség miatt, munkahelyről való elbocsátás következtében, vagy akár önmagunk egy bizonyos változatának vagy életünk egy olyan szakaszának az elengedése miatt, ami nehézséget jelent számunkra.
A gyász öt szakasza
A gyász folyamatáról jellemzően öt szakaszban beszélünk.
Tagadás: a történtek iránti érzéketlenség érzése gyakori, különösen a gyász első napjaiban. Ez a szakasz magában foglalhatja a sokk, a hitetlenség, a zavarodottság és az elkerülés érzéseit. Még ha fejben tudjuk is, hogy valaki meghalt, nehéz lehet elhinni, hogy az a valaki vagy valami nem jön vissza többé. Ennek eredményeképpen sokan akár úgy is folytathatják életüket, mintha mi sem történt volna.
Düh: A halál vagy a veszteség kegyetlennek és igazságtalannak tűnhet, ami gyakran haragot vált ki. Ez különösen igaz lehet, ha valaki fiatalon vagy váratlanul hunyt el. Gyakori, hogy dühösnek érzi magát az ember az elhunyt személyre, különösen akkor, ha bonyolult kapcsolatuk volt. Még magunkkal szemben is érezhetünk haragot olyan dolgok miatt, amelyeket bárcsak megtettünk volna, vagy nem tettünk volna meg a szerettünk halála előtt.
Alkudozás: Egy jelentős veszteség után nehéz lehet megtalálni az élet értelmét. Szeretnénk azt hinni, hogy ha bizonyos módon cselekszünk, akkor jobban fogjuk érezni magunkat, és képesek leszünk kontrollálni az érzelmeinket. Gyakori, hogy azon kapjuk magunkat, hogy a történteken merengünk, kérdéseket teszünk fel magunknak, és azt kívánjuk, bárcsak változtathatnánk a dolgokon. Ebben a szakaszban az emberek gyakran fordulnak másokhoz, hogy megosszák történeteiket, hogy elkezdjenek megbékélni az átéltekkel.
Depresszió: A szomorúság talán az, amire a legtöbbször asszociálunk, amikor a gyászra gondolunk. Ez a szomorúság nagyon súlyos lehet, és heteken, hónapokon vagy éveken át hullámokban jelentkezhet. Ez idő alatt úgy érezhetjük, hogy az életnek nincs értelme. Még olyan mindennapi dolgok elvégzése is nehézséget okozhat, mint például reggel felkelni az ágyból, zuhanyozni vagy találkozni egy baráttal.
Elfogadás: fokozatosan a legtöbb ember úgy találja, hogy a fájdalom enyhül (még ha néha úgy is tűnik, hogy soha nem fog). Lehetővé válik a történtek elfogadása. Ez magában foglalhatja azt is, hogy megtaláljuk a módját annak, hogyan fejezzük ki tiszteletünket az iránt, akit vagy amit elvesztettünk, vagy tervet készítünk a továbblépéshez. Bár soha nem fogjuk túltenni magunkat azon, hogy elvesztettünk valakit vagy valamit, ami fontos volt számunkra, megtanulhatunk eligazodni a nélkülük való életben, és valahogy újra élni.
Ezeknek a szakaszoknak nincs meghatározott sorrendje, és nem is lineárisak: előfordulhat, hogy a 4. szakasz jelenik meg nálad először, majd azt a 2. szakasz követi, mielőtt továbblépnél az 5. szakaszhoz. A gyász nem egy körbekorlátolt jelenség, és nem létezik meghatározott vagy átlagos gyászidő sem.
Külföldön élve még nehezebb lehet szembenézni a gyásszal. Az, hogy esetleg nincs rá lehetőséged, hogy a barátaid vagy a családod közelében lehess, és hogy nincs a közeledben támogató rendszer, mind bonyolultabbá teszi a gyászt. Egyeseknél előfordulhat, hogy nem kapnak semmilyen személyes támogatást, és azok a barátok, akik az új országban vannak, valószínűleg nem ismerik azt a személyt, akit elvesztettek. Ehhez jön még az is, hogy sokan nem értik meg a gyászt, amit tapasztalsz. A törődő emberek talán éppen az ellenkezőjét mondják annak, amit hallani szeretnél, vagy egyáltalán nem is mondanak semmit, és ez a megértés hiánya gyakran nagyon elszigetelő érzés lehet a gyászoló számára.
A koronavírus világjárvány miatt ez még nehezebbé vált, és előfordulhat, hogy néhányan nem is tudtak részt venni temetéseken, vagy nem volt lehetőségük arra, hogy úgy búcsúzzanak el, ahogyan szerettek volna. Ez megnehezítheti a lezárás érzésének meglétét. Még az is előfordulhat, hogy az emberek bűntudatot vagy zavarodottságot éreznek a külföldön való életre vonatkozó döntésükkel kapcsolatban.
Hasznos tanácsok a gyász feldolgozásához külföldiként
- Fogadd el a szomorúságot és a magányt a gyász útjának részeként.
- Tölts időt a gyászolással szándékosan – ha megpróbálod elkerülni a nehéz érzelmeket, az hosszú távon csak súlyosbítani fogja azokat.
- Tarts teret annak, akit (vagy amit) gyászolsz.
- Tölts időt olyan emberekkel, akikkel jól érzed magad.
- Legyél gyengéd önmagadhoz – próbálj meg nem ítélkezni magadon az érzéseid miatt.
- Pihenj eleget – állíts fel alvási rendet, tarts rendszeres szüneteket.
- Fogadj el minden érzelmet, amikor és ahol csak lehet.
- Rendszerezd a mindennapjaidat – tűzz ki célokat és napi tevékenységeket.
- Keress fel másokat, akik már átélték a veszteséget – a hasonló érzésekkel küzdő emberekkel való beszélgetés a gyász normalitásának érzését nyújtja.
- Ha szükségét érzed, fordulj szakemberhez.
A gyász egyedi folyamat – nincs két egyforma ember abban, ahogyan a veszteséget feldolgozza és megérti. Fontos, hogy legyél türelmes magaddal. Ne feledd, hogy csak azért, mert valaki más másképp birkózik meg a gyásszal, még nem jelenti azt, hogy a te feldolgozási módod kevésbé eredményes.
Emlékezz arra is, hogy a veszteség utáni érzelmi megrázkódtatás egy szükséges folyamat, amelyen mindannyiunknak keresztül kell mennie ahhoz, hogy megértsük, amit átéltünk.
A gyász nem feltétlenül lesz soha kisebb vagy kevésbé jelentős. De az életünk a gyász körül növekszik, lehetővé téve számunkra, hogy megbirkózzunk vele, és továbblépjünk a jövőnk felé.
